Bácsalmáson tartott lakossági fórumot a Demokratikus Koalíció elnöke és a párt helyi országgyűlési képviselőjelöltje. Mindketten elmondták, miért lényeges, hogy ők is bekerüljenek a Parlamentbe a következő ciklusban.
Lendületesen érkezett meg Bácsalmási tájékoztatójára Dobrev Klára, a DK elnöke, aki a helyszínen ismertette a kampányidőszak eddigi tapasztalatait.
- Bácsalmás és Kiskunhalas környékén bőven van tennivaló. Itt van például az M9-es autópálya, amit már olyan régóta ígérgetnek, és az Istennek nincsen rá pénz. Én tudok rá pénzt találni. Egyébként Hatvanpuszta környékén rengeteget fognak találni, vagy éppen a Magyar Nemzeti Bank ellopott pénzéből, de muszáj foglalkoznunk a mezőgazdasággal is.
Nagy Szabolcs, a DK országgyűlési képviselőjelöltje is értékelte a mögöttük álló időszakot, és beszélt terveiről is.
- Az elmúlt időszakban ajánlás gyűjtési időszak volt. Itt, a Bács-Kiskun 5-ös körzetben a Demokratikus Koalíció számára 4 nap alatt összegyűjtöttük, leadtuk, és regisztráltak is engem, mint jelöltet. Őszinte leszek, én nem levezetni akarok a parlamentbe menni. Nekem céljaim vannak, lépéseket szeretnék tenni azért, hogy megoldódjanak a problémák. Elvándorolnak a fiatalok, nincsen megfelelő munkalehetőség. A nyugdíjasokkal senki nem foglalkozik. A nyári időszakban az aszály megöli a mezőgazdaságot és a termelőinket. Ezen változtatni kell, nem ígéretekre, hanem lépésekre van szükség. 28 évesen itt vagyok, és ezekért az emberekért szeretnék dolgozni – nyilatkozta a jelölt.
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.