A Halas Fitness Egyesület versenyzői is nagyon várták már, hogy hazai közönség előtt szerepeljenek. Az edzők pedig elégedettek lehetnek, ugyanis a lányok megint kitettek magukért. Ami az egyéni számokat illeti, Lukács Alíz az aktív versenyzéstől búcsúzó Zseni Zsóka, valamint Huszár Alíz Dóra az első helyen végzett. Tóth Lilien és Nagy Noémi a harmadik helyet szerezte meg. Takács Hanna Bíborka negyedik, Nagy Zsófia, Kajári Panna Róza ötödik; Vass Zora és Huszár Anna Sára hatodik volt. Ambrus Dóra a hetedik, Molnár Hanna a kilencedik, míg Horváth Karina a tizenhatodik volt.
Duóban a
Corps (Miskei Lotti, Zseni Zsóka) az első helyet szerezte meg, a Fury (Szakál Fruzsina, Miskei Lotti) második; az Unity (Tóth Lilien, Lukács Alíz) a harmadik helyen végzett. A Mirror (Boldoczki Lilla, Boldoczki Gréta) a kilencedik volt. Kiscsapatban az Open Your Mind (Zseni Zsóka, Miskei Lotti, Szakál Fruzsina, Farkas Adrienn) aranyérmet nyert; a Scat (Király Lilla, Verseczki Lora, Torma Emili, Árvai Kata) ötödik; a Rolling (Huczek Flóra, Váradi Dorina, Huszár Emma) pedig a hatodik helyet szerezte meg. A nagycsapatok között a Hungarian Wedding (Judák Klára, Fekete Blanka, Lukács Alíz, Szakál Fruzsina, Zseni Zsóka, Miskei Lotti, Farkas Adrienn) a második helyen végzett. Negyedik volt a Running, amelyben
Lacziko Luca, Váradi Dominika, Takács Emma, Kiss-Berdó Viola, Szegedi Noémi, Kránicz Anna kapott helyet.
A Team kategóriában a Disco szerezte meg az első helyet, a csapatban Váradi Dorina, Horváth Karina, Huszár Emma, Árvai Kata, Verseczki Lora, Lesták Leila, Grácz Mira, Vékony-Szabó Szofi, Király Lilla szerepelt. A formációban a Slow It Down Huszár Alíz, Kiss Viola, Dervaderics Emma, Lukács Anna, Győrfy Emese, Vass Zora, Molnár Hanna, Boldoczki Gréta, Boldoczki Lilla, Váradi Dominika, Szegedi Noémi, Lacziko Luca, Nagy Zsófia, Takács Emma, Kránicz Anna, Kiss-Berdó Viola ezüstérmes volt.
- Közel 400 színvonalas versenyprodukció másfél nap alatt, hibátlan bírói panel, nagyszerű versenyszervezés. Hatalmas köszönet mindenkinek, aki ehhez a rendezvényhez bármilyen formában hozzájárult! De, legfőképpen a versenyzőknek, akik versenyről versenyre megtisztelnek bennünket jelenlétükkel és sokszínű, látványos koreográfiáikkal. Hamarosan kiderül, ki képviselheti majd hazánkat az V. Acro Free Dance Európa Kupán, Olaszországban - írta a közösségi odalán Ádám Ildikó, a Fit-Kid Dance Free kategória szakágvezetője.