Csütörtökön megnevezte azt az öt szakembert a TISZA, akiket alkotmánybírónak jelölnek. A jelöltek között van a Bibó István Gimnázium egykori diákja, dr. Szomora Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok intézetének helyettes vezetője, habilitált egyetemi tanára.
Csütörtökön délután megnyílt az Őszi tárlat a Thorma János Múzeumban. A megnyitón dr. Kalla Zsuzsa helyettes államtitkár, Karsai-Juhász Katalin országgyűlési képviselő és Fülöp Róbertet polgármester köszöntötték a szépszámú közönséget. A jelenlévő Bay Miklós, a Bay gyűjtemény alapítója és felesége tiszteletére emlékképet lepleztek le. A rendezvény a Változó idők című időszaki kiállítás tárlatvezetésével zárult.
Kiesett a (vár)megyei kupából a Halas-Fehértó FC, miután szoros mérkőzésen, 2-1 arányú vereséget szenvedett az egy osztállyal feljebb játszó Csólyospálostól. A hazaiak tisztességgel helytálltak, a meccs végeredménye az utolsó 5 percben alakult ki.
Harmadik alkalommal rendezett szabadtéri filmvetítést a kiskunhalasi mozi csapata. A Bethlen Gábor téren ezúttal Michael Jackson életrajzi filmjét tekinthette meg a tömeg. A sikert látva a szervezők elárulták, 2027-ben is folytatják majd a szabadtéri sorozatot.
- Fókuszban a közbiztonság: lakossági fórum, ahol a kiskunhalasi rendőrkapitány is válaszolt a felmerült kérdésekre
- Bajtársi találkozó: 25 évvel ezelőtt zárt be a Gábor Áron Laktanya
- Őszi Tárlat: felavatták a Bay-házaspár emléktábláját is a Thorma János Múzeumban
- Elkezdődött a 47. Halasi Szüreti Fesztivál
- Újra szülővárosában énekelt Miklósa Erika
- Lantos Gábor, a magyar Elvis Presley
- Zenélő szélmalom, színes repertoárral
- Egy asszony élete - Elő Nóra ajánl könyvet
Fotók, rajzok, mesék a környezetvédelem jegyében. A Zöld-híd Egyesület felhívására 3 országból 210 alkotás érkezett. A legjobb művekből kiállítás nyílt a Szilády Áron Református Gimnázium aulájában. Ezen az eseményen adták át a díjakat és a különdíjakat is az alkotóknak.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.