2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 13°C Érzett: 12°C Szél: 1 m/s Párat.: 83%

Sok élmény, közös koncert a halasi zeneiskola rézfúvós táborában

Fehér Erika  |  2025. 08. 29., 11:12

Kikapcsolódás, sok játék, hangszeres gyakorlás, közös zenélés jellemezte a rézfúvós nyári tábort a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában. Volt strandolás, kvízjáték és a tábor csúcspontjaként egy hangulatos koncert. Az egyhetes eseményt - melyen 30 gyerek vett részt - pályázati támogatásból sikerült megvalósítani.

Az augusztus végi rézfúvós nyári tábort a Zeneszeretők Kiskunhalasért Alapítvány rendezte a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség és a Bethelen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, 2 és fél millió forint segítséggel..A szakmai program mellett a kikapcsolódásra is hangsúlyt helyeztek a táborban.

Mint megtudtuk: a „Zeneszeretők Kiskunhalasért” Alapítvány azért szervezte a napközis tábort, hogy lehetőséget biztosítsanak tartalmas zenei élményekre a zeneiskolások számára. A tábor kiemelt célkitűzése volt a képességfejlesztés, mely az egy hét aktív hangszeres gyakorlással töltött idő során sokkal eredményesebben megvalósítható, hiszen a zenepedagógusok minden nap több órát töltöttek el egy-egy gyermekkel ez által fokozott figyelmet fordíthattak a résztvevőkre.

- Célunk, hogy a komolyzenét tanuló gyermekek számára lehetőséget és motivációt biztosítsunk a fejlődésre, a tehetségfejlesztésre, repertoárbővítésre, szereplési jártasság szerzésére és átfogó zenei ismeretek elsajátítására –kaptuk a tájékoztatást az alapítvány képviselőjétől. A táborban résztvevő gyermekek tudása mélyült, így lelkesebben, feltöltődve folytatják a közös művészeti munkát a tanév elején – közölte Kovács Teréz.

Az egyéni és a zenekari próbákon felül arra is figyeltek, hogy olyan egészségmegőrző, mozgásos gyakorlatokkal is megismertessék a táborozókat, melyek napi gyakorlatban való beillesztésével a sokszor monoton zenei foglalkozások ártalmai megelőzhetők.

A táborban barátságok születtek és az együtt muzsikálás révén csapattá kovácsolódtak a zeneiskolai növendékek, illetve megtanultak zenekarban játszani azok is, akik eddig ezt még nem próbálták.

A tábor zárásaként szervezett zárókoncerten a héten elsajátított zeneművek előadásával örvendeztették meg a gyermekek szüleit és a város zeneszerető közönségét.

Mint megtudtuk: a „Zeneszeretők Kiskunhalasért” Alapítvány huszonegy éve működik a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti lskola mellett. Aktívan segíti annak nevelő, oktató, tehetség kibontakoztató munkáját. Fő célkitűzéseik közé tartozik a város kulturális életében való szerves közreműködés, közművelődési feltételeinek javítása, művészeti, szakmai kurzusok, továbbképzések, hangversenyek szervezése, és a célok között kiemelt jelentőséggel bír a motivációt, inspirációt nyújtó tábor is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés