Vitára hívja a Jobbik a Fidesz jelöltjét
Közélet

Vitára hívja a Jobbik a Fidesz jelöltjét

Nyilvános vitára hívja Bányai Gábort, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjét – jelentette be sajtótájékoztatóján Farkas Gergely, a halasi térség jobbikos országgyűlési képviselőjelöltje.

 
A Jobbik nem kíván részt venni egymás sárdobálásában, ami szerintük már most is látható a Fidesz MSZP között, hogy a saját szavazóikat úgy próbálják mozgósítani, hogy az ellenféllel riogatnak. A politikus elmondta, hogy a Jobbik egy pozitív hangvételű, programalapú választási kampányt szeretne, és ehhez hozzátartozik az is, hogy a képviselőjelöltek személyes vitát folytassanak le a térség kérdéseit illetően. Ezért levélben kereste meg Bányai Gábor fideszes képviselőjelöltet, amelyben személyes vitára hívja ki a politikust. Ennek a feltételit a helyszínét, az időpontját, a levezető személyét később egyeztetnék.

Farkas Gergely szerint fontos, hogy ne csak különféle szórólapok, marketingfogások alapján döntsenek a választópolgárok, hanem valódi program alapján hozzanak döntést április 6-án. A jobbikos jelölt bízik abban, hogy Bányai Gábor elfogadja a kihívást, és a vita során nyilvánvalóvá válik, hogy a Jobbik és a Fidesz mit kíván tenni a munkahelyteremtés, a tanyán élők problémája, a közbiztonság, a hulladék kezelés vagy éppen az elszámoltatás kérdésében.

Farkas Gergely bejelentette azt is, hogy március 8-án, Vona Gáborral a Jobbik miniszterelnök-jelöltjével lakossági fórumot tartanak Kiskunhalason.

Kép- szöveg: Pozsgai Ákos