Itt találod az összes cikket a „Sport” témában!
Halasi sikerekkel ért véget a diákolimpia B-kategóriás tornaverseny országos elődöntője. A rangos eseménynek ismét a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola volt a házigazdája. A több mint fél évszázados tradícióval rendelkező intézmény három csapata is a dobogó legmagasabb fokára állhatott.
Magabiztos játékkal, 16 rúgott és 4 kapott góllal nyerte meg a házigazda Szilády RFC a Szilády-Hardt Oil Kupát. A Buborékban megrendezett, az U13-as korosztály számára kiírt labdarúgótornán nyolc csapat vett részt.
A diákolimpai játékos sportverseny országos elődöntőjét a Horváth István Sportcsarnokban rendezték meg. Nyolc intézmény csapatai mérték össze erejüket, és a Központi Református Általános Iskola kiváló teljesítményt nyújtva jutott az országos döntőbe.
A szlovákiai Nagysurányban játszották a Winter Footgolf Cup ötödik fordulóját. A nemzetközi mezőnyben szerepelt Gábor Barbara, a kiskunhalasi születésű footgolf játékos az első helyet szerezte meg.
Véget ért az 52. Rákóczi Kupa Középiskolás Teremlabdarúgótorna a Dékáni-sportcsarnokban.
Egyik csúcspontjához érkezezett az 52. Rákóczi Kupa a szombati játéknapon. A házigazda első csapat veretlenül, 23 rúgott góllal jutott be a vasárnap reggeli elődöntőbe, ahol egy fantasztikus mérkőzést követően, büntetőpárbaj után a Tekó Fakó szerepelhet majd.
Ötvenkettedszer startolt el az ország egyik legrégebbi diáksporteseménye, a Rákóczi Kupa. A mostani hétvégén izgalmas mérkőzésekre készülhetnek azok, akik ellátogatnak a Dékáni Sportcsarnokba.
Negyedik alkalommal telt meg a Buborék a téli utánpótlás labdarúgótornák sorában. Ezúttal, már tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Szilády-KB Autoteam Kupát, amelyen kilenc csapat meccselt egymással.
A Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzőire egy távoli verseny várt szombaton. A szabadfogású területi bajnokságot, amely a magyar bajnokság válogatója, Miskolcon rendezték. A halasiak mérlege három arany-, és egy bronzérem.
Az idei Sportgálán is átadják a Csáki Öcsi Emlékdíjat. A kitüntetést alapító Csáki Lászlóné arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy 2026-ban a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület veheti át az elismerést.
A Szilád Kupán elért második hely után néhány nappal újab próbatétel várt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum futsalcsapatára.
Január 25-én rendezték meg a IX. Violin Maraton utcai futóversenyt Kecskeméte, ahol startoló atléták között a Kiskunhala Atlétikai Clubból (KAC) is többen versenyeztek, méghozzá igen eredményesen. Több első és dobogós helyezést értek el a halasi atléták – közölte az egyesület elnöke, Kaszap Imre.
Régen látott izgalmak után alakult ki a Randevú Sörbár Városi Teremlabdarúgó Bajnokság végső sorrendje.
Szombaton, kilenc csapat részvételével rendezték meg az I. Szilády-Kovács Apartman Kupát.
Zárt ülés keretében döntött a képviselő-testület arról, hogy ki veheti át teljesítménye alapján a városi sportdíjakat. Az idei elismertek között íjász, fitnesz versenyző, birkózó, atléta is lesz.
Az első gól nélküli döntetlent jegyezhették fel a szervezők a Randevú Sörbár Kupa Városi Teremlabdarúgó Bajnokság rájátszásának negyedik fordulójában.
Mint arról korábban hírportálunk beszámolt, megvédte Európa-bajnoki címét Csuti Zoltán. A kiskunhalasi születésű autóversenyző a Swift Cup Europe 2025-ös versenyszezon legjobbjának bizonyult, a győztesnek járó serleget a napokban vehette át.
Emlékezetes döntővel fejeződött be az idei Szilády Kupa Középiskolás Teremlabdarúgó Torna.
Remek mérkőzések, fergeteges hangulat, drámák és fordítások jellemezték a Szilády Kupa Középiskolás Teremlabdarúgó Kupa második napját.
A Dékáni Kupa után, a Rákóczi Kupa előtt rendezik meg Kiskunhalason a Szilády Kupa Középiskolás Teremlabdarúgó Tornát. A megméretésre tíz csapat nevezett, valamennyi halasi középiskola képviselteti magát. A Dékáni-sportcsarnok teltházas lelátói előtt hazai győzelemmel indult az idei sorozat.
Eddigi pályafutásának legértékesebb nemzetközi sikerét érte el Gábor Barbara. A kiskunhalasi sportoló az Egyesült Arab Emirátusban megrendezett megméretésen a második helyen végzett.
Újabb szakmai elismeréssel illették Zsebő Marcellt. A kiskunhalasi autóversenyző a szakszövetségtől vehetett át egy díjat a nemzetközi gokartsportban elért eredményeiért.
Mostantól, kilenc héten át, kilenc korosztályban várják az utánpótláscsapatokat, a Szilády RFC szervezésében. Az első állomás a VI. Szilády–Top-Ár Kupa volt.
Kiválóan szerepelt a Csepeli Pingpong Klub évindító versenyén Suba Zoltán. A jókora sportmúlttal rendelkező kiskunhalasi asztaliteniszező egy aranyéremmel köszöntötte 2026-ot.
Január első hétvégéjén két fordulót is lejátszottak a Randevú Sörbár Kupa Városi Teremlabdarúgó Bajnokság rájátszásából. Öt csapat maradt száz százalékos mérleggel, és öt csapat pont nélkül. A legtöbb gólt a KB Autoteam szerezte a playoff-ban.
A legfiatalabb résztvevő 6, a legtapasztaltabb pedig 72 éves volt az újévi sakk villámversenyen, amely 2020 óta Szécsényi Mihály Memorial is az alapító tiszteletére. 2026 első délutánján 23-an ültek asztalhoz a Közösségek Házában.
Harmincnegyedik alkalommal rendezték meg a Jogging Plus Sportegyesület a hagyományos szilveszteri futóversenyét Kiskunfélegyházán december 31-én, mely az idei évben is jótékonysági rendezvény volt.
Megtartották a lovasok a hagyományos év utolsó edzést december 31-én a Hirling József Lovasparkban. Gyuris Noémi a bázis lovas edzője vezetésével hatan szálltak nyeregbe az év utolsó erőpróbáján.
Az utóbbi évtizedekben hagyománnyá vált az újévi futás Tabajdi József otthonától a halasi amatőr és hobbi futók számára.
Ismét asztalhoz ülnek a sakkozók, hogy az újév első óráiban egy szellemi tornával nyissák meg az aktuális esztendőt. Január elsején, délután három órától, a Közösségek Házában bárki csatlakozhat hozzájuk.
Véget ért a Randevú Sörbár Kupa Városi Teremlabdarúgó Bajnokság alapszakasza. Öt forduló eredményei alapján alakult ki a háromcsoportos rájátszás mezőnye. Az utolsó játéknap legjobban várt mérkőzése a Tompai Aranyfácán - Rose találkozó volt, amely igazolta is az előzetes várakozásokat.
Még a téli szünet előtt rendezték meg a lánytornászok diákolimpiai Bács-Kiskun vármegyei döntőjét. Ahogy már az elmúlt években megszokhattuk, a Fazekas Mihály Általános Iskola csapatai is ott voltak a legjobbak között.
Nagyüzem volt a hétvégén a Horváth István Sportcsarnokban, ahol a Randevú Sörbár Kupa Városi Teremlabdarúgó Bajnokság két fordulóját rendezték meg. Ahogy közeledik a végjáték, úgy fokozódnak az izgalmak. Tizennyolc mérkőzésen 100 gól esett.
Szegeden szerepeltek a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői a negyedik alkalommal megrendezett Rövidpályás Utánpótlás Országos Bajnokságon.
Szép halasi eredmények születtek az IKMF World Championship Kettlebell Sport 2025-ön. A világbajnokságon Csernák Zsolt ezüstérmet nyert.
Ismét a Fazekas Mihály Általános Iskola volt a házigazdája a torna diákolimpia Bács-Kiskun vármegyei döntőjének.
Összefoglaló értékelést tartott a pro urbe díjas Stúdió 200 TSE. Szép eredményeket értek el az utóbbi időben.
A HC Kiskőrös jóvoltából egy különleges bermutatót láthattak az érdeklődők a halasi korcsolyapályán. Az U10-es korosztály mutatott látványos, pörgős ízelítőt abból, hogy miért is szeretik annyian a világon a jégkorongot.
Az ország 12 legjobb futsalcsapata közé jutott a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum, miután megnyerte az országos elődöntőt. A Dékáni-sportcsarnokban lezajlott tornán jászberényi, szegedi és budapesti ellenfelet utasított maga mögé a Tekó.
Hat éremmel térhettek haza a Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzői Bócsáról, a Mikulás Kupáról.
Rezgő Zoltán magyar bajnok díjugrató, elismert edző vezetésével került megrendezésre edzőtábor december 6 és 8 között a Hirling József Lovasparkban. Az eseményen rajt-engedély alapvizsgára és általános alap és ugró gyakorlati képzésekre került sor.
Kilenc játékból hetet megnyert a Központi Református Általános Iskola a diákolimpia játékos sportverseny vármegyei döntőjében, így aranyérmes lett.
Folytatódott a több évtizedes hagyomány azzal, hogy elrajtolt a városi teremlabdarúgó bajnokság 2025/2026-os sorozata. Idén a Randevú Sörbár és Lottózó állt a szervezők mögé. A nyitóforduló legnagyobb meglepetését a BL Metál okozta azzal, hogy simán legyőzte a címvédő Rose-t.
December 6-7-én rendezték meg a Magyar Professzionális Erőemelő Liga Mikulás Kupa versenyét Kiskunfélegyházán. A városunk színeiben Komlós Renáta kiskunfélegyházán lépett dobogóra több fogásnemben. Renáta a masters I-es. kategória, 67,5 kg-os súlycsoportjában két dobogós eredményt, egy első és egy második helyezést ért el.
Méltóképpen zárta a 2025-ös versenyszezont a Halas Fitnesz Egyesület. A lányok a XII. Fit Kid Dance Free megméretésen bizonyították, hogy ott vannak a legjobbak között az országban.
Imponáló magabiztossággal, 28 rúgott, és 1 kapott góllal nyerte meg az idei Dékáni Kupa Középiskolás Teremlabdarúgótornát a Tekó.
A lovas életben a Szegedi név emberöltők óta kiolthatatlan szakmai fényt adó fáklyaként mutat irányt. Szegedi Gábor fogathajtó világbajnokunk és Guinness rekorder puszta-fogathajtónk fia Gábor tovább viszi az édesapjától átvett stafétát.
Soltra figyelt a hétvégén az, aki szereti a gyorstollast, ugyanis ott rendezték meg a XXV. ICO Crossminton Leopard Opent és Magyar Országos Bajnokságot. A Szitakötők Gyorstollas és Szabadidősport Egyesület versenyzői ismét szárnyaltak.
November 30-án rendezték a X. Szegedi Jótékonysági Félmaraton futóversenyt. Kiskunhalasról több tucatnyian utaztak át Szegedre, akik közül elsőségeket és dobogós helyezéseket értek el jó néhányan.
Négy kiskunhalasi lovas szerepelt kiválóan a kaposvári megméretésen. November 28-a és 30-a között Kaposváron rendeztek fedett pályán háromnapos díjugrató nemzeti és felkészítő versenyszámokat.
Kiváló eredményeket szereztek a Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzői a hétvégén. Több versenyen is kiváló eredményeket értek el a Kiskunhalasi Birkózó Klub fiataljai. Csikós Boglárka Horvátországban öregbítette az egyesület hírnevét, míg a többiek kötöttfogású országos bajnokságon, valamint a KESI–Balla József–Bíró Károly Emlékversenyen remekeltek.
Idén is lesz városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokság. A szervezők tájékoztatása szerint 18 csapat nevezett, ezek három csoportban játszanak majd az alapszakasz során. A névadó szponzor a 2025/2026-os szezonban a Randevú Sörbár. December 7-én, vasárnap rajtol el az idei sorozat, még ebben az évben le is játsszák mind az öt fordulót az alapszakaszban.
A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum két csapattal is képviseltette magát a futsal diákolimpia Bács-Kiskun vármegyei döntőjében. Dózsa Zsolt és Hugyecz János tanítványai helytálltak a hatcsapatos mezőnyben. A Tekó továbbjutott az országos elődöntőbe.
Idén is várják a javaslatokat, hogy kik kapják meg a város sportdíjait. A díjban azok a kiskunhalasi személyek, sportolók és csapatok részesülhetnek, akik a sport és a sporttal kapcsolatos tevékenységüket kiemelkedő színvonalon végzik, munkásságukkal példát mutatnak és kivívták környezetük megbecsülését.
Budapesten, a Tornacsarnokban rendezték meg a serdülő, a kadet, az ifjúsági, és felnőtt II. osztályú országos bajnkságot. A halasi tornasportot a Fazekas DSE, és a Szilády TE képviselte. A versenyzők kiváló eredményeikkel tovább öregbítették a sportág hírnevét.
Kiválóan kezdte a téli szezont Gábor Barbara, A kiskunhalasi footgolf játékos, akit idén az év sportolójának választottak, mind a magyar, mind pedig a szlovák bajnokság első fordulóját magabiztosan nyerte.
Csuti Zoltánt hívták vendégnek a Kapcsolj Kiskunhalas Klub szervezői a november 20-i, második rendezvényükre a Kincsem Ház rendezvénytermébe. A halasi származású fiatalember a szimulátorok világából ült át valódi versenyautóba és lett többszörös Európa-bajnok.
A Kiskunhalasi Szitakötők Gyorstollas és Szabadidősport Egyesület versenyzői is ott voltak Rigában, az ICO Latvian Open 2025 elnevezésű nemzetközi gyorstollaslabda versenyen.
Évek óta hagyomány, hogy a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület közös játékkal, valamint egy labdarúgótornával zárja az évet. A Tekó sportcsarnokában megtartott rendezvényen a jóízű fáradtságra a mosoly volt a legjobb gyógyír.
A Szentes Sprint elnevezésű versenyen álltak rajtkőre a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület fiataljai. Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai 20 arany-, 6 ezüst-, és 7 bronzéremmel, valamint 4 pontszerző hellyel utazhattak haza..
Kiválóan szerepelt Urlauber Ádám Egyiptomban, a Para Challenger elnevezésű nemzetközi versenyen. A kiskunhalasi parasportoló főpróbája az Európa-bajnokságra remekül sikerült - adta hírül az asztaliteniszezz.hu.
November 15-én, a Dékáni KSZC Sportcsarnokban rendezték meg a XIX. RexTerra Kupa klubközi és ranglista versenyeket. A szervező Stúdió 2000 TSE az ország minden pontjáról Kiskunhalasra vonzotta a különböző kategóriás versenytáncosokat.
Kiváló szereplés a nemzetközi versenyeken, remek évzárás. A Magyar Atlétikai Szövetség gáláján ismét Halász Bence lett az év atlétája - közölte a szervezet a hivatalos oldalán.
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gemenci-erdő futóversenyét, a Mogyi Trailt. A különleges megméretésen volt egy kategória azoknak, akik kutyával teljesítették a 10 kilométeres távot. Ezt az etapot a kiskunhalasi Bognár Zsolt nyerte Boni társaságában.
A Kelet-Magyarországi Ökölvívó Regionális Bajnokság helyszíne volt Eger. A rangos megméretésen szorítóba lépett a Halasi Box Club kiválósága, Varga Bendegúz is.
Újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett Zsebő Marcell sportolói pályafutása. A napokban jelentette be, hogy a jövőben a GT-autózásban próbálja ki magát.
Véget ért a XXI. Fit Kid European Championships & Open Cup és a IV. Acro Free Dance European Cup. A Nagykanizsán megrendezett nemzetközi megméretésen a Halas Fitness Egyesület tehetsége, Csaba Liza szép eredménnyel zárt.
Zöld Gergő látványos bemutatójával avatták fel a kiskunhalasi kerékpáros pumpapályát a Bundzsák Dezső Sportközpontban.
A Halas Fitness Egyesület versenyzői folytatták szereplésüket Nagykanizsán. Ezúttal a IV. Acro Free Dance European Cup elnevezésű megméretésen mutatta be gyakorlatát a Díva (Czibolya Nóra, Csaba Liza) nevű formáció.
Kedd volt a legmozgalmasabb nap kiskunhalasi szempontból a Nagykanizsán megrendezett XXI. Fit Kid European Championships & Open Cup és a IV. Acro Free Dance European Open Cup elnevezésű nemzetközi megméretésen.
Kettőből kettő. A Halas Fitness Egyesület második versenyzője, Dervaderics Emma is bronzérmet nyert a XXI. Fit Kid European Championships & Open Cup és a IV. Acro Free Dance European Open Cup elnevezésű megméretésen.
Farkas Adrienn kiváló eredménnyel kezdte a XXI. Fit Kid European Championships & Open Cup és a IV. Acro Free Dance European Open Cup elnevezésű versenyt.
Franciaországban, a Para Elite Yvelines világkupán szerepelt a magyar para-asztalitenisz válogatott. A nemzeti csapatban ott volt Urlauber Ádám is. Az idei év utolsó európai para-asztalitenisz versenyét rendezték Franciaországban, a Para Elite Yvelines világkupán 34 ország játékosai szerepeltek.
Az év legfontosabb versenye következik a Halas Fitness Egyesület számára. A lányok Nagykanizsán szerepelnek az Európa Kupán és az Európa-bajnokságon. Nagykanizsára figyel a következő napokban a fitkid versenyzők nagy családja.
Ismét pályára lépett a Szilády RFC nevelése, Horváth Áron az U16-os magyar labdarúgó válogatottban.
Maratoni hosszúságú versenyen vettek részt a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület fiataljai. A öt arany-, hat ezüst- és két bronzérem önmagáért beszél.
Megszerezte pályafutása első NB I-es gólját Kern Martin, a Puskás Akadémia játékosaként. Marcinak nem volt könnyű dolga, ugyanis a 14. percben, amikor beállt, már emberhátrányban volt a csapata. Az ő mintaszerű fejesével szerzett vezetést a Puskás.
Felhő Viktória kiválóan szerepelt a strandbirkózó világbajnokság zárófordulójában.
Kiváló eredményt ért el Gábor Barbara. A kiskunhalasi születésű labdarúgó a football-golfban nyert aranyérmet.
Október 17 és 19-e között rendezték Kecskeméten, az Airvent Pataki Ménes fedeles lovardájában Nemzeti és felkészítő fedeles díjugrató versenyt. Több kiskunhalasi egyesület is képviselte városunkat.
A Stúdió 2000 TSE életében szeptember elejétől óriási pörgés van, és majd csak az őszi szünetben kapnak a versenyzők és röpke kis szünetet. Hatalmas dolgok történtek az elmúlt egy hónapban, amelyről egy összefoglaló tudósítást nyújtunk a tánc szerelmeseinek Juhász Ágnes, a klub művészeti vezetőjének tájékoztatása alapján. (címképen a halászteleki formációs csapat)
Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia sportcsarnokában rendezték meg az U10-es, és U11-es korosztály szabadfogású diákolimpiai döntőjét. A Kiskunhalasi Birkózó Klub képviseletében Csikós Hunor bronzérmet nyert.
Az U7-es és az U9-es korosztály szerepelt vasárnap délelőtt a Bundzsák Dezső Sportközpontban. Közel 200 fiatal érkezett Kiskunhalasra, 14 településről, számukra 26 játékteret alakított ki a házigazda.
Sátoraljaújhelyen szerepeltek a Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzői a hétvégén.
Egykori elnökükre, a tragikus közlekedési balesetben elhunyt Baksa Lászlóra emlékeztek a Halasi Tenisz Clubban.
Különleges labdarúgó-mérkőzés helyszíne volt a Horváth István Sportcsarnok. 1985-ben, az akkori Alsóvárosi Általános Iskola tornatermében elkezdett focizni egy maroknyi társaság. z évek alatt aztán nőtt a csapatlétszám, pedagógus, vállalkozó, rendőr együtt rúgta a labdát.
A MOL Campus 143 méteres toronyházában lévő 754 lépcsőfok teljesítése volt a feladata azoknak a tűzoltóknak, akik idén neveztek az országos bajnokságra.
Az Union Dojo Kiskunhalas versenyzői is megkezdték az az őszi szezont. Az első megméretés a VII. Rátót Kupa - Kyokushin Karate Bajnokság volt.
A Halas AC utánpótláskorú atlétái szerepeltek egy rangos versenyen Szegeden. A Kölyökből Atlétát Program alföldi régiós egyéni megméretésén kilenc gyerkőc indult és kiváló eredményeket értek el.
Kecelen október 4-én ismét a szilva került a középpontba: a Fresh Fruit TESZ szervezésében megrendezett hagyományos Szilva Bringatúra a „Bringázás, lekvárfőzés, lepénysütés – éljen a SZILVA!” szlogennel várta a sport és a gyümölcsös gasztronómia kedvelőit. A koraőszi napsütés és a nyugatias, közepes erősségű szél ideális hátteret adott a résztvevőknek, köztük két halasi bringás csapattal.
Sikeres volt a Halas Fitness Egyesület az szezonnyitó országos versenyen, amelynek a helyszíne Szolnok volt. Az érmek mellett a nagycsapat kategóriában halasi grand prix-győzelem született.
Kecskemét volt a helyszíne a KARC-KESI Kupának, ahol a Halas AC fiatal atlétái lezárták az idei versenyszezont.
Szolnok volt a házigazdája az ősz első fitkid versenyének. Természetesen ott voltak az országos megméretésen a Halas Fitness Egyesület fiataljai is, akik kiváló eredményeket értek el. Ez remek előjel a novemberi Európa-bajnokság, és Európa Kupa előtt.
Véget ért a Swift Cup Europe idei sorozata. Csuti Zoltán ismét remekelt, számtalan emlékezetes pillanatot hozott számára a szezon. A kiskunhalasi autóversenyző hazai környezetben, a Balaton Circuit arénájában védte meg Európa-bajnoki címét.
Kateriniben rendezték meg a strandbirkózó világkupa negyedik fordulóját. A 70 kilogrammosok mezőnyében a Kiskunhalasi Birkózó Club versenyzője, Felhő Viktória is szerepelt.
Óriási sikert ért el Csikós Boglárka, a Kiskunhalasi Birkózó Club versenyzője Miskolcon, a diákolimpia országos döntőjében. Az egyesület közösségi oldalán tette közzé a remek eredményt.
Rangos megméretésen vehetett részt a Halas AC két tehetséges versenyzője. Danka Gábor a magyar válogatott színeiben, Szloboda Zétény meghívottként tette le névjegyét a nemzetközi mezőnyben.
Elérkezett az idei Swift Cup Europe 2025-ös szezonjának záró fordulója, amelynek helyszíne a Balaton Park Circuit lesz. Csuti Zoltán címvédőként ül autóba.
A szegedi Maty-ér volt a helyszíne az MVM Kupa Hanzók Örs Emlékversenynek. A kajakosok és kenusok hagyományos megméretésén rajthoz állt Soczó Gergő is. A sziládys diák egyéniben hetedik, kajak kettesben viszont a harmadik helyet szerezte meg párjával.
Két korosztály, két kupa, két aranyérem. A Szilády RFC utánpótlása Szentesen, illetve Budapesten lépett pályára rangos megméretéseken. Az első helyek mellett még az is elismerésre méltó, hogy mindkét helyszínen sziládys labdarúgó lett a legjobb játékos.
A Halas AC versenyzői gőzerővel készülnek az országos bajnokságra, az egyik állomás a bonyhádi Millfood Kupa volt. Szloboda Mihály edző tájékoztatása szerint az ott elért eredmények, egyéni csúcsok biztató előjelnek számítanak a nagy megméretés előtt.
Folytatódott a Swift Cup Europe 2025-ös szezonja, ahol a kiskunhalasi születésű Csuti Zoltán és csapata is érdekelt volt.
Várhatóan több mint 200 kerékpáros indul útnak augusztus 30-án, szombaton Kiskunhalasról a határon túlra, Szabadkára és Palicsra.
A nulladik nappal, vagy más néven melegítő nappal elkezdődött a póni, gyermek, ifjúsági, U25, masters és amatőr díjugrató országos bajnokság Kiskunhalason.
Aranyérmet nyert Büki Zsolt, a Halasi Napsólyom Íjász Egyesület versenyzője a Gyulán megrendezett történelmi íjász világbajnokságon. Mint megtudtuk, Zsolt mellett több kiskunhalasi íjász is ott volt a rangos eseményen, és szép eredményeket értek el.
Csütörtökön, ma 17 órától bemelegítő versenyszám lesz, pénteken a Fiat Díjugrató Országos Bajnokság elődöntőit láthatja a kiskunhalasi közönség, szombaton a középdöntők, míg vasárnap a bajnoki címek sorsa dől el a döntőkben.
Augusztus 30-án, szombaton reggel 7 órakor a Sétáló utcai Közösségek Házától indul útnak a 14. Koliken Kiskunhalas–Szabadka–Palics Barátság Kerékpártúra.
Országos minősítő díjugrató versenyt rendeztek augusztus 21-e és 24-e között Kecskeméten, a Pataki Ménes versenypályáján.
Nem állt le a felkészülés a nyár folyamán a Stúdió 2000 TSE-nél, sőt, kihasználták az időt az alapozásra, fizikai megerősödésre, koreográfiák minőségi javítására.
Nyolcadik alkalommal szerveztek emléktornát az egykori kiváló labdarúgó, Andróczki Máté tiszteletére, aki 2017. augusztus 24-én közlekedési balesetben vesztette életét.
A harmadosztályú bajnokságra készülő csapat a Bócsát fogadta a Bundzsák Dezső Sportközpontban.
Délelőtt 10 és 12 óra között, közel 800 tájfutó vette birtokba a belvárost a környező utcákat, közeli tereit, parkjait. A versenyszakasz ezekben a pillanatokban zárul, az eredményhirdetésre késő délután, Kunfehértón kerül sor.
Augusztus 28-a és 31-e között rendezik meg a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságot a halasi füves arénában. A megméretésen a póni, a gyermek, az ifjúsági, az U25-ös, a masters és az amatőr díjugratók döntik el a magyar bajnoki címek sorsát.
Több mint félszáz versenyző vett részt abban az edzőtáborban, amelynek a Halas Fitness Egyesület volt a házigazdája, és amelynek fókuszában a közelgő Európa-bajnokság és Európa Kupa állt.
Most pénteken 10 és 12 óra között, mintegy 700 tájfutó versenyez majd a belváros utcáin, közeli terein, parkjaiban – tudtuk meg a Hungária Kupa szervező bizottságának elnökétől, Mátrai Róberttől.
Három csapat részvételével rendeztek utánpótlás lány labdarúgótornát a Bundzsák Dezső Sportközpontban. A házigazda Kiskunhalasi FC ellenfele az Arany Bácska Jánoshalma, valamint az Ásotthalom volt. Varga István tanítványai egy győzelemmel, és egy vereséggel zárták a kánikulai délelőttöt.
Nemzetközi versenyen remekeltek a Kiskunhalasi Szitakötők Gyorstollas és Szabadidősport Egyesület tagjai. A szerbiai Bački Monoštorban remek körülmények között, egy hangulatos megméretésen szép halasi eredmények születtek.
A Halas AC kiváló atlétája meghívottként ott lehetett a Gyula István Memorialon, amelyen világklasszisok egész sora szerepelt.
Óriási egyéni csúccsal nyerte meg a kalapácsvetést a Gyulai Memorialon Halász Bence. A kiváló atléta, aki idén átvehette Kiskunhalason az év sportolójának elismerését, 83,18 méteres eredménnyel még a legnagyobb riválisát, a kanadai Ethan Katzberget is legyőzte.
Egy hetes németországi edzőtáborban vehettek részt a Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzői. Három sportoló Angerben igen hasznos, és fejlődésüket nagyban elősegítő foglalkozásokon, tréningeken pallérozódhatott.
A múlt hétvégén Bábolnán rendezték meg a Quality Championátus II. fordulóját, ahol a serdülő A kategóriában két kiskunhalasi lovas is érdekelt volt az érmes helyezésekért a végjátékban.
A filces pályán kialakított díjlovagló négyszögben 13 versenyszámot láthatott a közönség a Díjlovaglás Kelet-Magyarország Régiós Döntőjének második napján. Vasárnap az előző naphoz hasonlóan 52-en léptettek lovaikkal a versenypályára és 11 számban avattak bajnokot.
Az időjárás kétszer közbeszólt, de augusztus 9-én, szombaton minden ideális volt, hogy megrendezzék a 43. Lidl Balaton-átúszást. Több mint tízezren csobbantak bele a 24 fokos vízbe, köztük lelkes halasiak, akik teljesítették az 5,2, illetve a 2,6 kilométeres távot.
Szombaton 14 versenyszámot láthatott a főleg szakmai nézőkből álló publikum a Hirling József Lovasparkban rendezett Díjlovaglás Kelet-Magyarország Régiós Döntőjének első napján. A 9 vármegyéből verbuválódott mezőnyben halasi és környéki lovasok sikereinek is tapsolhattak a lovasbarátok.
Most hétvégén szombat-vasárnap rendezik Kiskunhalason a Díjlovaglás Kelet-Magyarország Régiós Döntőjét. Kiskunhalason a szakág még nem rendezett versenyt, ezért újdonságnak számít a rendezvény. A négyévszakos pályán rendezik a döntőt, a belépés ingyenes a lovasparkba.
Ismét a Puskás Akadémia játékosa lett Kern Martin. A Szilády RFC-ben nevelkedett, a korosztályos magyar válogatottakban is csapatkapitányként bizonyító fiatal labdarúgó a Sturm Graz csapatától érkezett vissza abba a csapatba, amelynek színeiben 2023. február 17-én az NB I-ben is bemutatkozott.
Az eredmények közül kiemelkedik Schmél Gerda magyar bajnoki címe, de ugyanezen a versenyen Sándor Bianka is jól szerepelt, hiszen öt rajtból négyszer sikerült egyéni csúcsát megjavítania.
A kiskunhalasi gyökerekkel rendelkező sportoló súlylökésben remekelt.
A kiváló sportoló ötödik kísérletére 81.94 méterre repült a kalapács, ez három centi híján egy teljes méterrel szárnyalta túl élete eddigi legjobb eredményét. A híradások szerint ez a világ idei harmadik legjobb eredménye.
Pista bácsi, ne már! Te mindig erős, legyőzhetetlen voltál. Mindenkinek a példaképe. A súly, a tömeg csak egy dolog, az maga a fizika, de Te ezt mindig felülírtad. Motiváltál, példát mutattál. Küzdelemből, akaratból, erőből, emberségből. Már most hiányzol.
Lesz ovis futam, szüreti kocogás, 2 km-es futóverseny és 8 km-es futó táv.
Két arany-, egy ezüst, és egy bronzérmet nyertek a Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzői a Strandbirkózó Országos Bajnoki Sorozat utolsó, mindent eldöntő fordulójában.
Július 18-23. között a szokásos nyári önkéntes összetartásra hívta versenytáncosait a Stúdió 2000 TSE vezetése. A nagy hőség ellenére több, mint ötvenen vállalták az öt napos fokozott terhelést, ami jó alapot ad a már augusztusban kezdődő szezonra.
Az MVM Szegedi Vízisport Egyesület színeiben versenyző kiskunhalasi kötődésű sportoló ezúttal a korosztályos magyar bajnokságon ült hajóba.
A Quality Championátus I. fordulójában vasárnap a döntőkre került sor a Hirling József Lovasparkban. Kilenc versenyszámot tartottak, ebből két nyitott számmal.
Világbajnokok adtak egymásnak sportrandevút, és szép hazai sikerek is születtek a labdát időnként egészen máshová helyező széllel nehezített versenyen.
A Quality Championátus I. fordulójában szombaton a középdöntőkre került sor a Hirling József Lovasparkban. Tizenkét versenyszámot tartottak, öt nyitott számmal.
Több mint egy évtized után újra magyar fiatalok képviselték hazánkat a hivatalos Pool Biliárd Junior Európa-bajnokságon és már az első pillanatokban kiderült: méltó helyünk van a kontinens élmezőnyében. A magyar válogatottban helyet kapott egy kiskunhalasi fiatal, Fehérvári Norbert is.
A Quality Championátus I. fordulójában pénteken az elődöntőkre került sor Kiskunhalason a Hirling József Lovaspark füves arénájában. A helyi sportbarátok Frányó Csenge győzelmének tapsolhattak, aki Bognár Obstreicher nevű lovával megnyerte a serdülő A 120 cm-es elődöntőt.
Péntektől vasárnapig a Hirling József Lovasparkban a championátus első fordulójára kerül sor. Összesen 34 versenyszámot tartanak a három nap alatt a szervezők. Július 25-én reggel 7 óra 30 perctől indulnak a versenyszámok a füves arénában és késő délutánig tartanak, a döntőket vasárnap láthatják az érdeklődők.
Tizenegyedik állomásához érkezik egy jeles sorozat, a Halasthermál Beachminton Open, amely az egyik legrangosabb honi gyorstollas versenynek számít. Július 26-án, szombaton a halasi strand homokos pályáin hét nemzet, 95 versenyzője méri össze tudását, öt világbajnok társaságában.
Két halasi csapat, két Suzuki Swifttel állt rajthoz a keceli Szelep Kupán. Ez egy autókrossz tartóssági verseny, ezúttal 20 órán át tartott. Az első alkalommal induló Fast Fox kategóriájában a második, míg a Feláldozhatók a harmadik helyet szerezte meg.
A kiskunhalasi születésű sportoló kiváló teljesítménnyel szerezte meg élete első magyar bajnoki bronzérmét Lakitelken.
30 fok körüli víz, és 35 fok feletti külső hőmérséklet várta Szingapúrban a vizes világbajnokságon a nyílt vízi úszókat. Többeket úgy kellett kimenteni a pályáról, így különösen értékes a kiskunhalasi Juhász Janka 31. helyezése.
A Halas Fitness Egyesület két versenyzője vívta ki a jogot a részvételre a hazai rendezésű Fit Kid IV. Acro Free Dance European Open Cup-on. A rangos megméretésnek 2025-ben Nagykanizsa lesz a házigazdája.
A kiskunhalasi, fiatal sportoló kiválóan szerepelt a kajak-kenu vidékbajnokságon: egyéniben, valamint váltóban is remek eredményt ért el, így ott lehet majd az országos döntőben.
Kiskőrösön indult a Strandbirkózó Országos Bajnoki Sorozat. Az ideális időjárási viszonyok közepette megrendezett rangos megméretésen a Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzői szép eredményeket értek el.
A helyi lovasok mellett a régióból is több lovas egyesület érkezett a megméretésre.
A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület sportolója a 200 hát döntőjében rajt cél győzelmet aratott.
A napokban sportdiplomáciai sikert ért el az egyik kiskunhalasi díjugrató versenybíró, Dr. Juhász Dóra, aki Svájcban tett sikeres level 3-as nemzetközi versenybíró vizsgát.
Vasárnap befejeződött Kiskunhalason a háromnapos nemzeti és felkészítő díjugrató verseny. A Hirling József Lovasparkban füvön és textiles pályákon összesen 35 versenyszámot, 468 starttal láthatott a közönség. A kiskunhalasi lovasok tíz elsőséget értek el.
A podcastban arra keresik a választ, hogy mit is takar az a szó, régészet. Vajon a Hollywood-ban forgatott régészes filmeknek mennyi köze van a valósághoz?