Itt találod az összes cikket a „Közélet” témában!
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített adásokat láthatnak nézőink. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Befejeződtek a tesztvonat mérései a Soroksár és Kelebia közötti vasútvonalon. Budapestről Kiskunhalasra várhatóan 83 perccel hamarabb lehet eljutni személyszállító vonattal,
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Az egykori bibós diák, Belányi József vasárnap nyert 1 millió forintot egy tévés vetélkedőben.
Hét sportág képviselői szerepeltek az idei Sportgála díjazottja között. A városi filmszínházban megrendezett ünnepség főszereplői között volt világbajnok, Európa Kupa bronzérmes, országos bajnok is.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat láthatnak nézőink.
Az már korábban nyilvánosságot kapott, hogy ki kapja idén a Csáki Öcsi, illetve a Schneider Pál Emlékdíjat. Közben az is kiderült, hogy 2026-ban Csikós Boglárka birkózó veheti majd át a Csenki Ferenc Emlékdíjat.
Könyvek, ruhák, játékok és méz - sok ajándék gyűlt össze az idei Halasi Jótékonysági Medvenapra. Február másodikán adták át az adományokat a kiskunhalasi Ady Endre Utcai Óvodában kis műsor kíséretében.
Megszületett a döntés, hogy 2026-ban ki veheti majd át a Schneider Pál Emlékdíjat. A család döntése alapján idén Tasnádi Dávid játékvezető lesz a kitüntetett. Az elismerést a Sportgálán adják át.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Január 31-én délelőtt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Al-Duna Régiója önkénteseinek köszöntését tartották a Tiszti Klubban. A halasi rendezvény a régió egyesületeinek ünnepe volt, ahol régió segítőinek megköszönték az egész éves áldozatos munkájukat. A megnyitón Fülöp Róbert polgármester köszöntötte a vendégeket. A köszöntő után műsorral kedveskedtek a megjelenteknek, majd átadták a figyelmességi ajándékokat a régió aktivistáinak.
Megbeszélést tartott Hirling József Lovaspark versenyszervező csapata a Kincsem Kávézóban. Elkészült a bázis idei eseménynaptára. Lesz ismét május 1-i lovas show-val egybekötött verseny, amely mellett sok más esemény vár 2026-ban a halasi lovas barátokra – hangzott el a lovasparkot üzemeltető Lovas és Szabadidő Központ Kft. éves eseménynaptárt összeállító megbeszélésén.
Kilencvenhat esztendős korában otthonában hunyt el dr. Bátory Gábor nyugalmazott osztályvezető főorvos. A tősgyökeres kiskunhalasi gyógyító volt a helyi kórházban a reumatológiai osztály megalapítója és az a szakember, aki nagyon sokat tett a halasi gyógyvízért, a strandért.
Kiskunhalas helyi értékeivel is bővült Bács-Kiskun Vármegye Értéktára. Ünnepi keretek között tették közzé január 22-én a Megyeházán, hogy kik kerültek az értéktárba a vármegyéből.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
Mesefigurák és tűzzsonglőrök tették emlékezetessé a halasi jégpályára látogatók szombat délutánját, estéjét. A program gyermek jégdiszkóval indult, a Lobbanáspont Tűzzsonglőr Csapat műsorával folytatódott, majd a filmzenék estjével zárult.
Elkészült a Hirling József Lovaspark idei eseménynaptára. Lesz ismét május 1-i lovas show-val egybekötött verseny, amely mellett sok más esemény vár 2026-ban a halasi lovas barátokra.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. étfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
Huszonöt éve zárta be kapuit az akkor belügyminisztériumhoz tartozó Kiskunhalasi Határőr Lovasiskola. Dózsa Károly volt iskolaparancsnok meghívására pénteken este gyűltek össze a Tiszti Klubban az egykori határőrök.
Jelentős szerepet kap Kiskunhalas a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszát érintően. A kiskunhalasi irányítóközpontból 24 órában figyelik és irányítják majd a vonatforgalmat a fővárostól a kelebiai határig.
A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület folytatta azt a hagyományt, hogy családias hangulatú ünnepség keretében látja vendégül a kerek évfordulós tagjait. Január első napjaiban volt Seres István születésnapja, a 80 esztendős nyugállományú századost hétfőn délelőtt köszöntötték.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Január 12-én a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonákra emlékezett Kiskunhalas. . A városi megemlékezés a Thorma János Múzeumban, a Szilády Áron Református Gimnázium műsorával indult, amely során Palásti Károly pedagógus mondott megemlékező beszédet.
Kiskunhalas Város elbúcsúzott díszpolgárától. Az életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva búcsú szertartása január 9-én a kiskunhalasi katolikus temető ravatalozójában történt.
A hulladékszállítást és a fenyőfák begyűjtését is befolyásolhatja a napokban kialakult hóhelyzet. A térségi szolgáltató közleményt adott ki a tudnivalókról, az előforduló késésekről, az esetlegesen elmaradó gyűjtések pótlásáról.
Az összefogás kulcsfontosságú - hangzott el az Országos Cigány Nemzetiségi Napon, melynek ezúttal is Kiskunhalas adott otthont. Hazánk számos régiójából és településéről érkeztek cigányvezetők, politikusok a halasi szervezők meghívására.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
A 2026-es esztendőben is jónéhány Kiskunhalashoz kötődő közéleti személyiség, esemény, épület, intézmény évfordulóját ünnepli a város. 2026 is bővelkedik kerek helytörténeti évfordulókban – írta meg egy kiskunhalasi helytörténeti információkat feldolgozó blogportálon Végső István történész. A nagyszámú adatokból a 6-os évszámokra végződő évfordulókból szemezgetett hírportálunk.
Vannak olyan emberek, akiket a haláluk után még több mint két évtizeddel is napi szinte emlegetünk. Vajon mit szólna ehhez, vajon ő is így döntene-e?
Folytatódik sorozatunk, melyben szerkesztőségünk az esztendő végén visszatekint az előző 12 hónapra. Megnézzük, kielemezzük, mely írásaink keltették fel leginkább olvasóink érdeklődését. Az eredményt pedig büszkén közzé is tesszük. Cikksorozatunk befejező állomása a 2025 decemberi online megjelenések közül szemezget.
Folytatódik sorozatunk, melyben szerkesztőségünk az esztendő végén visszatekint az előző 12 hónapra. Megnézzük, kielemezzük, mely írásaink keltették fel leginkább olvasóink érdeklődését. Az eredményt pedig büszkén közzé is tesszük. Cikksorozatunk mai állomása a 2025 novemberi online megjelenések közül szemezget.
Folytatódik sorozatunk, melyben szerkesztőségünk az esztendő végén visszatekint az előző 12 hónapra. Megnézzük, kielemezzük, mely írásaink keltették fel leginkább olvasóink érdeklődését. Az eredményt pedig büszkén közzé is tesszük. Cikksorozatunk mai állomása a 2025 októberi online megjelenések közül szemezget.
Az év utolsó Halasi Tükör lapszáma december 18-án jelent meg. 24 oldalas színes magazinunk címlapján az év egyik legnépszerűbb halasi szabadidős helyszín szerepel, a jégpálya, amelyen az év legsikeresebb sportcsapatának válogatott társasága, a Halas Fitness Egyesület öt sportolója látható. A címlap viszi a számot, ha jó a téma és mi úgy gondoltuk, hogy jó a téma. A címlap létrejötte pedig egy kedves történet, ahogy mondják jó sztori.
Folytatódik sorozatunk, melyben szerkesztőségünk az esztendő végén visszatekint az előző 12 hónapra. Megnézzük, kielemezzük, mely írásaink keltették fel leginkább olvasóink érdeklődését. Az eredményt pedig büszkén közzé is tesszük.
Folytatódik sorozatunk, melyben szerkesztőségünk az esztendő végén visszatekint az előző 12 hónapra. Megnézzük, kielemezzük, mely írásaink keltették fel leginkább olvasóink érdeklődését. Az eredményt pedig büszkén közzé is tesszük. Cikksorozatunk következő állomása a 2025 júniusi és júliusi online megjelenések közül szemezget.
Folytatódik sorozatunk, melyben szerkesztőségünk az esztendő végén visszatekint az előző 12 hónapra. Megnézzük, kielemezzük, mely írásaink keltették fel leginkább olvasóink érdeklődését. Az eredményt pedig büszkén közzé is tesszük. Cikksorozatunk következő állomása a 2025 májusi online megjelenések közül szemezget.
Folytatódik sorozatunk, melyben szerkesztőségünk az esztendő végén visszatekint az előző 12 hónapra. Megnézzük, kielemezzük, mely írásaink keltették fel leginkább olvasóink érdeklődését. Az eredményt pedig büszkén közzé is tesszük. Cikksorozatunk következő állomása a 2025 áprilisi online megjelenések közül szemezget.
Évek óta hagyomány, hogy a Rotary Klub Kiskunhalas jótékonysági akciókat szervez karácsony előtt. Ezúttal a Bács-Kiskun Vármegyei „Bárka” Integrált Szociális Intézmény Nefelejcs Otthonának lakóit lepték meg az ünnepek előtt. A Rotary Klub Kiskunhalas filozófiájának fontos része az adományozás, a segítségnyújtás, az ajándékozás. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is meglepték a Bács-Kiskun Vármegyei „Bárka” Integrált Szociális Intézmény Nefelejcs Otthonának lakóit.
Folytatódik sorozatunk, melyben szerkesztőségünk az esztendő végén visszatekint az előző 12 hónapra. Megnézzük, kielemezzük, mely írásaink keltették fel leginkább olvasóink érdeklődését. Az eredményt pedig büszkén közzé is tesszük. Cikksorozatunk második állomása a 2025 februári és márciusi online megjelenések közül szemezget.
Különleges volt a szombat délelőtti szentmise a Felsővárosi Jézus Szíve Templomban. A szertartás végén köszöntötték a katolikus közösség legidősebb aktív tagját, a 95. születésnapját ünneplő Illés Istvánt.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Megszokott heti műsortervünk az év végi időszakban megváltozik.
Szerkesztőségünk minden esztendő végén visszatekint az előző 12 hónapra, megnézzük, kielemezzük, mely írásaink keltették fel leginkább olvasóink érdeklődését. Az eredményt pedig büszkén közzé is tesszük. Cikksorozatunk első állomása a 2025 januári online megjelenései közül szemezget.
Kiskunhalas Város díszpolgárát gyászolja. Életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva, aki 2018-ban férjével, dr. Bay Miklóssal együtt Kiskunhalas Díszpolgára címet kapott a Kiskunhalas Városnak adományozott nagybányai festményeikért. Dr. Bay Éva halálhírét Fülöp Róbert polgármester közösségi oldalán osztotta meg ma délelőtt. A városvezető megdöbbenésének adott hangot, mert alig egy nappal korábban tett látogatást az orvosházaspárnál. Az alábbiakban dr. Bay Évára emlékezünk.
Ötven utca, 18 kilométer és várhatóan közel 100 traktoros. December 21-én, vasárnap délután fél 5-től indul útjára és járja körbe Kiskunhalast a II: Adventi traktoros fényfüzéres felvonulás.
Születésnapi ünnepség helyszíne volt hétfőn délelőtt a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület klubhelyisége. A 85 esztendős Bíró Sándort köszöntötték, a nyugállományú főtörzszászlós a hagyományőrző egyesület aktív tagja, aki meghatódva fogadta a gratulációkat.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Az ünnepvárás harmadik vasárnapján szinte teljesen megtelt a városháza díszudvara, ahol ünnepélyes gyertyagyújtásra várták a halasiakat. A jeles alkalomból a világhírű Bolyki Balázs fiaival énekelt. A 35 éves Merkbau Zrt. pedig itt ünnepelte a születésnapját.
A Thorma János Múzeumban tartotta értékdíjátadó ünnepségét december 13-án a Települési Értéktár Bizottság. Kilenc új értékkel bővült közösségünk kincsesládája - mondta nyitóbeszédében Németh Györgyi, a bizottság elnöke.
Valamennyi helyi általános iskolát felkeresnek majd az elkövetkező napokban a Kiskunhalasi Városőrség és Polgárőr Egyesület tagjai. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően, valamint a Koliken Kft. támogatásával láthatósági mellényt, valamint kerékpár világítást osztanak azoknak a diákoknak, akik ezek nélkül közlekednek.
Már hetedik alkalommal rendezték meg Kiskunhalason a Szebb velünk a világ elnevezésű programot. A Támaszpont Alapítvány nagyszabású eseményének a Közösségek Háza adott otthont.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Csütörtökön este Kultúrkép magazinunk jelentkezik.
Kiskunhalason az ünnepvárás vasárnapjain a helyi vallási felekezetek közreműködésével lobban fel a gyertyaláng a Városháza díszudvarban kiépített hatalmas adventi koszorún. December 7-én, a második adventi gyertyagyújtásnál a katolikus közösség működött közre.
Kedves gesztust tett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság azoknak a gyerkőcöknek, akik betegségük miatt a Mikulás ünnepségek idején kórházban voltak.
Különleges, Kiskunhalason eddig még soha nem látott élményben lehetett része azoknak, akik szombat délután ellátogattak a város főterén lévő jégpályához. A budapesti Steps On Ice korcsolyaiskola sportolói fergeteges jégtáncbemutatót tartottak.
Advent harmadik vasárnapján, az-az december 14-én a Mi Hazánk Mozgalom, mint szervező mindenkit szeretettel vár a Kiskunhalason szervezett Hazai Vásárba a Bethlen Gábor térre.
Sok a dolga ezekben a napokban a Mikulásnak, de ki nem hagyta volna a kiskunhalasi Felsővárosi óvodát, ahol péntek délelőtt már nagyon várták a gyerekek. Az óvónők jelmezekbe öltözve kis mesével lepték meg a gyerekeket és a nagyszakállú vendéget. A kicsik énekeltek, verseltek a Mikulásnak, ő pedig ajándékkal hálálta meg a kedves fogadtatást.
Tavaly nagy sikert aratott, így idén is lesz Halason Adventi fényfüzéres traktoros felvonulás. A feldíszített járművek december 21-én vonulnak fel a városban. A jelentkezéseket december 19-ig várják. A helyi traktorosok mellett érkeznek felvonulók Balotaszállásról, Imrehegyről, Kiskunmajsáról, Kisszállásról, Kunfehértóról és Mélykútról is..
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumának kilencedikes kadétjai tettek kedden délelőtt ünnepélyes fogadalmat. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Mihócza Zoltán altábornagy a honvéd vezérkar főnök területvédelmi helyettese. Molnár Nándor igazgató köszöntőjében úgy fogalmazott: a mostani kadétokból lehetnek majd a jövőben a hétköznapok hősei.
Közel 150 percen át tartó, showműsornak is beillő szalagavató bállal örvendeztette meg a több száz fős közönséget a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum közössége.
Már péntek délelőtt lehetőség nyílt a főtéri korcsolyapálya használatára, ám a hivatalos megnyitóját este háromnegyedhétkor tartották Kiskunhalason a Bethlen Gábor téren. Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester mondtak rövid köszöntőt, majd a nemzeti színű szalag átvágása után megtelt a jégpálya korisokkal. A főtéri jégpálya a tervek szerint két hónapig üzemel majd.
Városvezetői számvetés az idei év fejlesztéseiről, a közbiztonság terén helyi esetek, hasznos tanácsok az ünnepek előtt az unokázós és az érzelmi alapú csalásokkal szemben.
Kiskunhalason a Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete, röviden a KIGSZ elindítja idei cipősdoboz ajándékgyűjtő akcióját.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Bennünk van a jövő címmel előadásokra, kerekasztal beszélgetésre várta az érdeklődőket a Thorma János Múzeumba a Halasi Waldorf Egyesület.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Egyelőre még fel sem fogtuk a hírt. Keressük a szavakat, millió emlék, pillanat jut az eszünkbe. Miközben arról kellene egyeztetnünk, hogy a következő portré mennyi karakter legyen, milyen fényképek legyenek hozzá, és mikor jössz be gépelni a szerkesztőségbe, egészen más a téma.
Tóth Ferenc, a Térváz Építőipari Kft. ügyvezető tulajdonosa az év vállalkozója – jelent meg néhány perccel ezelőtt Fülöp Róbert polgármestere közösségi oldalán. A díjazottat erről személyesen tájékoztatta a polgármester – tette hozzá. A döntést – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is a korábbi díjazottakkal közösen hozta meg a városvezető
November 12-én ünneplik a szociális munka napját. Ennek kapcsán rendezett ünnepséget a kistérség a városháza dísztermében. Hárman vehették át a Kiskunhalas Város Szociális Ellátásáért Díjat, valamint átadták a Gép Károlyné Emlékdíjat is.
A Civil Bázis szervezésében csendes, fáklyás demonstrációt tartottak a Kiskunhalas Városháza előtt álló díszkútnál.
Valami készül Kiskunhalas központjában.
Ünnepélyesen is megnyitották a Sharing Values elnevezésű, Magyarország és Szerbia együttműködésében megvalósuló Interreg IPA-projektet Szabadkán november 5-én.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Országos Rajzfilmünnep Kiskunhalason! Idén is díjmentes vetítés várja az érdeklődőket a Közösségek Házában.
Bányai Gábor országgyűlési képviselő november 6-án Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert hívta meg zártkörű beszélgetésre Kiskunhalasra a városi moziba.
A Kiskőrösi EGYMI Utazótanári Intézményegysége a Koraszülöttek Világnapja alkalmából indította el a „Fogadj örökbe egy gombot” jótékonysági akciót, amelynek célja a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház koraszülött osztályának támogatása volt
Több halasi utcában is arra kell majd készülni, hogy az elkövetkező időszakban teljes útzárak lesznek.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Három évente kötelező az önkormányzatok számára, hogy összeírják, mennyi kutya található az adott településen. Kiskunhalason is jelenleg is folyik az ebösszeírás, amely december 15-ig tart.
Kiskunhalas is csatlakozott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezéséhez a drogprevenció jegyében. A Nagy Táncház egyik helyszíne a művelődési ház nagyterme lesz.
Az évszakváltással módosult a Csetényi Élménypark nyitva tartása. Október utolsó hetétől (október 27.) hétfőn és kedden a Csetényi Élménypark zárva tart. A hét további napjain, szerdától vasárnapig 9 órakor nyit és a sötétedés közeledtével 17 órakor zárja a kapuit a park. Az őszi nyitva tartási rend lesz érvényben egész novemberben.
A Pásztortűz '56-os csoport mécseseket gyújtott a kiskunhalasi 1956-os sortűz áldozatok sírjainál október 27-én.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Mostantól a rendőrség járőrei, a helyi polgárőr szervezetek, valamint a közterület-felügyelők is szolgálatot adnak a sírkertekben.
Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően feloldották a a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében- közölte a Nébih a honlapján pénteken. Szombattól nincs tűzgyújtási tilalom érvényben az ország egyik vármegyéjében sem - közölte a Nébih a honlapján pénteken.
A Dékáni Árpád Technikum volt a házigazdája az Országos Polgárőr Szövetség ifjú polgárőreinek és ifjú rendőreinek első országos találkozójának.
Rangos elismerést vehetett át Szabó István, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze.
Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezett az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége Budapesten, a Corvin közben. Kiskunhalasiakat is kitüntettek.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn és szerdán friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, pénteken ezúttal a Hírnapló helyén az október 23-i városi megemlékezést látják nézőink. Mozaik rovatunkat is követhetik a Hírnaplók után. Csütörtökön este Kultúrkép magazinunk jelentkezik. A Diagnózis havi egészségügyi információkat foglal össze, a Forgószínpad irodalmi, színházi híreket oszt meg nézőinkkel. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
Néhány szavazaton múlt az, hogy idén Jacsó Zsuzsanna, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza gyermekfertőző részlegének ápolója nyerje el a dr. Audrey Evans-díj voksolásán az első helyet. Zsuzsanna a második helyen végzett.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Csütörtökön este Kultúrkép magazinunk jelentkezik. A Diagnózis egészségügyi információkat foglal össze, Szemeszter oktatási híreket oszt meg nézőinkkel. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Csütörtökön este Kultúrkép magazinunk jelentkezik. A Megyei krónika havi vármegyei információkat foglal össze, Kvantum természettudományos híreket oszt meg nézőinkkel. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
Szeptember 8-án, szerdán délelőtt a kiskunhalasi Sáfrik-féle szélmalomnál vidám gyerekzsivaj töltötte be a környéket: három helyi óvodából mintegy ötven kisgyermek érkezett óvónőik kíséretében, hogy részt vegyenek egy interaktív programon. A rendezvény célja az őszi gabonavetés hagyományának felelevenítése és élményszerű bemutatása volt.
Sólymok és rendőrkutyák, testközelből. A Felsővárosi Általános Iskolában minden évben megemlékeznek az Állatok világnapjáról.
Ebben a tanévben nagyon változatos programok valósultak meg a Tekóban az állatok világnapja kapcsán. Az iskolai falain belül és azon kívül is érdekességek várták a diákokat.
Pénteken ért véget az állateledel-gyűjtő akció a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban, amelynek kezdeményezője a hetedikes Rajki László. A kezdeményezés sikeres volt - tudtuk meg.
November végén háromnapos országos konferenciának ad otthont Kiskunhalas. A rendezvény központi helyszíne a Thorma János Múzeum lesz.
Október 3-ig tart az állateledel-gyűjtő akció a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban, amelynek kezdeményezője a hetedikes Rajki László..
A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
Szeptember 28-án délelőtt, Kiskunhalason a Bethlen Gábor téren a CÖF-CÖKA tényfeltáró Folyami Polgár-Naszád címmel invitálta rendezvényére a helyi és környéki polgárokat.
Szeptember 26–28. között immár 38. alkalommal rendezték meg Nemesnádudvaron a hagyományos Szent Mihály-napi Újbor Ünnepét. A három napos rendezvényen ott volta a Kiskunhalasi Lovasbandérium is,.
Egy jeles személyiséggel több tanít, nevel mostantól az égi katedrákon. Hetvenhét esztendős korában elhunyt Pintér András címzetes igazgató, pedagógus.
Tizenhat kategóriában 35 vármegyei kitüntetésről döntött június 27-i ülésén a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés. Kiskunhalasról hatn részesültek elismerésben.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Máté Péter: Azt súgta a szél című dala is szerepel. A szeptember 28-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Jeles jubileumhoz érkezett idén a felsővárosi katolikus közösség szeretett plébánosa, Talapka István. Az atya 2025-ben ünnepli pappá szentelésének 50. évfordulóját, ennek apropóján október negyedikén, a felsővárosi Jézus Szíve Templomba várja a híveket.
Néptánc, népzene, hagyományőrzés, vásári hangulat. Idén is élénk érdeklődés mellett rendezték meg a Bóbita Óvodában az Aprók vásárát. Idén újdonság volt, hogy különféle mesterségekkel ismerkedhettek meg a kicsik, miközben begyűjtötték az érdekesebbnél érdekesebb portékákat.
Vasból a futóhomokra egy hősi halott nyomában - családi szálak után Halason. Másfél éve lett újra avatva Rabatin István (1913-1943) hősi halott síremléke a kiskunhalasi új református temetőben. Erről a család nyugat-dunántúli ága nem régen értesült és meglátogatták Kiskunhalast. Mindezekről a sírt rendbehozó civilszervezet, a Pásztortűz Egyesület vezetője, Végső István elnök tájékoztatta szerkesztőségünket.
Mint ahogy hírportálunk jelezte, jelzőlámpás forgalomirányítás lesz a közeljövőben a Batthyány utca és az 53-as főút kereszteződésében. A munkaterület átadása csütörtökön délelőtt megtörtént, a figyelemfelhívó táblák kihelyezését követően indul a kivitelezés.
Ma késő délelőtt bivaly született a Csetényi Élményparkban. Az új jövevény a hároméves anyja szoros kíséretében próbált lábra állni kameránk odaérkezésekor, ami olykor sikerült a kicsinek. A Csetényi Élménypark üzemeltetését végző Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. felelős vezetőjétől megtudtuk, hogy a kisbivaly marad a parkban és hamarosan állatorvosi ellenőrzésen esik át.
A terveknek megfelelően elkészültek a felújítási munkálatok a Batthyány utcában. A lakosság és a közlekedők már jó két hete használatba vették a megújult szakaszt. Szeptember 10-én délelőtt sajtónyilvános bejárást tartottak a helyszínen közéleti szereplők. Az eseményen mások mellett Bányai Gábor országgyűlési képviselő, kormánybiztos, Fülöp Róbert polgármester és a körzet önkormányzati képviselője, Takácsné Márta Gabriella is részt vett. A bejárást Tóth Péter főépítész koordinálta.
Egy valaki biztosan nagyon fog hiányozni a Halasi Szüreti Napok egyik legnépszerűbb kísérőrendezvényéről, a Szathmáry Sándor Kertbarát Egyesület terménykiállításáról.
Folytatódik a Budapest-Kelebia vasútvonal korszerűsítése, ennek okán egy forgalmas átjárónál lesz teljes útzár. A korlátozás kedden este lép életbe.
Hétfőn és szerdán friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. A pénteki Hírnapló helyén Társasházi tudnivalókról adunk tájékoztatást.
A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.
Szeptember 4-én Siófokon, a MESZK (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) XII. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusán adták át a rangos MESZK Szakmai Díjakat, melyet országosan 3 kiváló szakember vehetett át. Köztük van Kuklis Tímea, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház traumatológiájának főnővére is.
Csaknem 20 intézmény számára gondoskodnak az ebédről a KIGSZ főzőkonyhái. Naponta 2800 adag ételt tudnak készíteni.
Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
Az iskolakezdéssel megnövekszik a tömegközlekedéssel utazók száma is. A bejáró diákoknak, ingázóknak célszerű előre tájékozódni a menetrendektől, hiszen szeptember elsejétől több változás is életbe lép. A változások egy része érinti Kiskunhalast is.
Évek óta hagyomány, hogy tanévkezdés előtt néhány nappal egy ismerkedős délelőttel várja leendő elsőseit a Szent József Katolikus Általános Iskola. Idén ötven kisdiák kezdi meg tanulmányait az intézményben.
Két napon át zajlott a Szilády Áron Református Gimnázium gólyatábora, Soltvadkerten. A fiatalokra számos érdekes feladat várt, melyek során új barátságok is szövődtek.
Rangos elismerésben részesül a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórházának főorvosa, dr. Maróti Csaba. A kiváló szakember négy évtizede gyógyítja a betegeket, most szülővárosa, Kiskunmajsa ismeri el munkásságát egy kitüntetéssel.
A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
Az ingatlanok a város különböző pontjain találhatók, így például az Erzsébet téren, az Állomás, a Kárpát és a Szabó Ervin utcákban.
Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Szerdán az augusztus 20-i városi ünnepi műsort adjuk le.
Vasárnap délelőtt Zsidó-Keresztény Párbeszéd címmel folytatódott a XXI. Kiskunhalasi Zsidó Fesztivál programja. A téma az Építsetek nekem hajlékot... az-az a templomok különbözőségei és azonosságai voltak.
Az Öregdiákok Halasi Egyesülete minden év novemberében átadja a Cum Gratia díjat. A szervezők a jövő hónap végéig még várják az idei díjra a jelöléseket.
A tanévkezdéshez idén is igyekszik segítséget nyújtani Kiskunhalas Város Önkormányzata. Most az első osztályosok mellett a legnehezebb helyzetben élő iskolások is kapnak tanszereket.
A végzősök 2025-ben is ötletes tematikát állítottak össze a gólyatáborra, a legnagyobb hangsúlyt pedig a vízzel kapcsolatos feladatok kapták az együtt töltött napok során.
Szeretné megtudni, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából több szaktárcánál is kitüntették a legelhivatottabb szakembereket.
Számolnak, írnak, olvasnak, feladatokat oldanak meg a foglalkozásokra járó diákok.
Augusztus 20-a piros betűs nemzeti ünnep. Ezen a napon szinte minden zárva lesz.
Szerdán az augusztus 20-i városi ünnepi műsort adjuk le. Csütörtökön Kultúrkép magazinunk jelentkezik. Kedden a Vármegyénkben történt rovatunk és Dr. Római Gabriella szülész-nőgyógyász szakorvos előadását látható.
Az összefogás megint megmutatta erejét, ennek köszönhető, hogy a Magyar ILCO Szövetség idén is megrendezheti a nyári családi táborát. A szervezésből oroszlánrészt vállalt dr. Nagy András elnök, valamint azok a támogatók, akik nélkül nem valósulhatott volna meg több mint 30 gyermek és szüleik vakációja.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
A terveknek megfelelően haladnak a felújítási munkálatok a Batthyány utcában, hétfőn reggeltől az aszfalt kopóréteget rakták le a szakemberek. Hamarosan ismét használatba vehetik ezt a szakaszt is a közlekedők - tudtuk meg a helyszínen.
Hétfőn adásszünet lesz 8 és 20 óra között áramszünet miatt, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Csütörtökönként Kultúrkép magazinunk jelentkezik, a héten a testületi ülést is ezen a napon közvetítjük.
Közösségi oldalán jelentette be Kiskunhalas Város díszpolgára, Hudi János, hogy nyolc hektár szántóföldjének árát Kiskunhalas Város Önkormányzatának adományozza. Feltételként azt határozta meg, hogy az önkormányzatnak tudatnia kell vele, mire költötte az összeget.
Több mint egy évtizede annak, hogy térségünkben összegyűlnek és egy teljes hétvégét együtt töltenek a leglelkesebb Polski Fiat tulajdonosok. A programot idén is Kis-Faragó Péter szervezte meg.
A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.
Az egyik balesetveszélyes kereszteződés az 53-as főút és a Batthyány utca csomópontja. Évek óta igény lenne ott egy körforgalom kiépítésére, vagy közlekedési lámpák kihelyezésére. Városi kezdeményezésre utóbbi valósulhat meg a közeljövőben.
Aki ügyet szeretett volna hétfőn intézni a Kiskunhalasi Foglalkoztatási Osztályon, az nem tudja megtenni. Dr. Tallós Bálint, a Kiskunhalasi Járási Hivatal vezetője hírportálukat arról tájékoztatta, hogy áramszünet miatt szünetel az ügyfélfogadás augusztus 11-én, hétfőn.
Mostantól szobor is őrzi dr. Csetényi Artúr tüdőgyógyász főorvos emlékét a róla elnevezett park bejáratánál. Az avató kedden délelőtt volt. Az esemény különlegessége volt, hogy az alkotó, Vajgel Pál éppen ezen a napon ünnepelte kilencvenedik születésnapját.
Kiskunhalasi civil szervezetek és személyek kezdeményezésére, JÓZSI BÁCSI PADJA névvel emlékpad avatás és emlékidézés történt augusztus 5-én délután 6 órakor Baráth József tanár úr tiszteletére Kiskunhalason, a Szövetség téren.
Sáhó János egykori főgimnáziumi tanár és felesége sírjának szobra sokadszor került méltatlan helyzetbe. A július eleji viharban egy hatalmas faág dőlt rá és döntötte a földre a kiskunhalasi régi református temetőben. A temetőgondokság, egyházközség és vállalkozói segítség révén a sziládys öregdiákok ismét megmentették a szobrot.
Kiskunhalas Város Önkormányzata tisztelettel meghívja településünk érdeklődő közönségét a Dr. Csetényi Artúr (1910-1995) emlékére készített mellszobor ünnepélyes avatására, amelyet Vajgel Pál szobrászművész alkotott.
Noha augusztusban még javában tart a vakáció, több helyen már a végéhez érnek a nyári leállások.
Végső István történész helyi kutatásai nyomán a 100 évvel ezelőtt Kiskunhalason és környékén történt sajtóhírekből szemezgetett. 1925-ös év híreiből a Kiskunhalas Helyi Értesítője lapból kifejezetten a késő tavasz és kora ősz közötti időszakra koncentrálva gyűjtött érdekességeket.
Öt év után új feladatot kapott dr. Bábel Balázs érsekatyától Gyirán Péter. A kiskunhalasiak körében népszerű káplán, aki a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum iskolalelkésze volt, augusztus elsejétől Jánoshalmára kerül, plébániai kormányzónak. Ezzel egyidőben a kiskunhalasi plébániára érkezik Hódi Dávid újmisés.
A kitüntetések átadására szeptember 27-én, Mélykúton kerül majd sor.
Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
A Bíróságok Napja apropóján idén is ünnepélyes keretek között vehették át kitüntetéseiket az Országos Bírósági Hivatalban, illetve a Kecskeméti Törvényszéken az arra méltó szakemberek. A jeles alkalom kapcsán a Kiskunhalasi Járásbíróság bírája, dr. Vizkeleti Györgyi elismerésben részesült.
Szeretné megtudni, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Egyre nehezebb a növénytermesztés a kiskertekben, de a tulajdonosok még kitartanak. Az időjárás sok bosszúságot okoz idén is a Legszebb konyhakertek verseny nevezőinek. A zsűri a napokban személyesen látogatott el valamennyi helyszínre, ahol vegyes tapasztalatokat szereztek a szemle során.
Hétvégétől ismét tartós kánikulára kell számítani, ezért vasárnaptól csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos. Az előrejelzések szerint Kiskunhalason is 35-38 fok várható.
Gyászol a halasi és a honi lovastársadalom. Szőke Gyula életének 60. évében, tragikus hirtelenséggel, közlekedési balesetben elhunyt vasárnap este.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
Visszatér a vizes családi kalandnap. A halasi strandon. a változékony időjárás nem befolyásolja a rendezvény megtartását és a viharkárok miatti hibát is elhárították még a hét elején.
A Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület lelkes tagja, Farkas Zsófi nevezte a megméretésre sokunk kedvencét, a Kiskunhalas és Harkakötöny között található Vigyázó tölgyet.
A Vári Szabó István Szakképző Iskola idén is általános iskolás korú fiatalokat invitált a Kisinas Pályaorientációs Napokra, melynek részeként különböző vállalkozásokhoz látogatott el a csoport.
Dr. Molnár Sándor osztályvezető főorvos, a kórházban elsőként hajtott végre laparoszkópos orthotóp hólyagképző műtétet.
Önkéntesekkel, sírkövesekkel együttműködve a Pásztortűz Egyesület tagsága hozta rendbe a katolikus temetőben a kallódó síremlékeket.
Letört ágak, kettétört villanyoszlopok, a földből gyökerestől kifordult fák.
Pedagógusokat, iskolai dolgozókat díjaztak a napokban, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikumban. E mellett, a hagyományoknak megfelelően egy könnyed, kötetlen beszélgetés keretében elevenítették fel az iskola elmúlt hónapjainak legmeghatározóbb eseményeit.
Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban további hőségre számíthatunk, akár 39 fok is lehet. Jelenleg – péntek éjfélig - másodfokú hőségriasztás van érvényben.
Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés, a 2025. június 27-i döntése alapján kiemelkedő munkája elismeréseként BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE KULTÚRÁJÁÉRT DÍJ-at adományozott a Pásztortűz Kulturális és Hagyományápoló Egyesületnek. Tájékoztatta szerkesztőségünket az egyesület elnöke, Végső István. A díjat egy későbbi vármegyei rendezvényen adják át. (címkép: archív, bal oldalon Végső István)
Július 2-án került sor a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórház rendezvénytermében a Semmelweis napi ünnepségre. Az eseményen Város Egészségügyéért kitüntetést vettek át Farkasné Dr. Gyöngyösi Ágnes, Dr. Zsúnyi Ferenc és Dr. Sári Tamás. Az év ápolója elismerést Böröczi Andrea kapta. A rendezvényen köszöntők és zenés kulturális műsor kíséretében több más egészségügyi elismerést adtak át.
A tervek szerint az elkövetkező napokban permetezik a halasi gesztenyefákat. A Halasi Városgazda Zrt. adta ki a tájékoztatást arról, hogy Kiskunhalas belterületén július 4. és 14. között végzi el a megbízott vállalkozó a közterületi vadgesztenyefák éjszakai növényvédelmi permetezését.
Múlt pénteken nyitották meg németországi partnervárosunkban, Kronachban a Történelmi Városi Látványosság rendezvénysorozatot. A nagy hagyományú, színes történelmi látványosságokkal teli eseményen ragadták meg az alkalmat német oldalról, hogy a 30 éves Kiskunhalas-Kronach testvérvérvárosi kapcsolatot írásban erősítsék meg. Az eseményen Fülöp Róbert polgármester és hagyományőrző civil szervezetünk, a Kiskunhalasi Lovasbandérium küldöttsége vettek részt.
Kocsis Zsuzsannát, a Thorma János Múzeum vezetőjét levélben tájékoztatta a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke, Vedelek Norbert arról, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés, a 2025. június 27-i döntése alapján kiemelkedő munkája elismeréseként BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE TURIZMUSÁÉRT DÍJ-at adományoz a Thorma János Múzeumnak. A díj hivatalos átadásra szeptemberben kerül sor. A levél tartalmát az alábbiakban közöljük.
A nyáron is nagy szükség van a véradók segítségére. Kiskunhalason, a Sétáló utcai Közösségek Házában július 2-án lesz véradás. A Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezetének és az Országos Vérellátó Szolgálatnak a munkatársai szerdán fél 9 és fél 2 között várják a véradókat.
Tanulmányi versenyek, nyelvvizsgák, közösségi munka. Néhány olyan terület, ahol az elmúlt hónapokban is remekeltek a Felsővárosi Általános Iskola diákjai. A legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó tanulók a Halas TV kamerái előtt elevenítették fel a tanév legkiemelkedőbb momentumait.
A podcastban arra keresik a választ, hogy mit is takar az a szó, régészet. Vajon a Hollywood-ban forgatott régészes filmeknek mennyi köze van a valósághoz?