A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület folytatta azt a hagyományt, hogy családias hangulatú ünnepség keretében látja vendégül a kerek évfordulós tagjait. Január első napjaiban volt Seres István születésnapja, a 80 esztendős nyugállományú századost hétfőn délelőtt köszöntötték.
Jeles esemény helyszíne volt hétfőn délelőtt a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület klubhelyisége. Ahogy az elmúlt években már hagyománnyá vált, a hagyományőrző szervezet minden alkalommal köszönti azokat a tagjait, akik kerek évfordulót ünnepelnek. Ezúttal Seres István volt az ünnepelt, aki január első napjaiban töltötte be a 80. életévét. A családias hangulatú rendezvényen Romvári Frigyes nyugállományú ezredes, elnök szól elsőként a jelenlévőkhöz. Elmondta, hogy Seres István már a sorkatonai szolgálatát is a Gábor Áron laktanyában töltötte 1964-1966 között. Hiába szeretett volna a hadtápszolgálatban jeleskedni, mivel cukrász végzettsége volt, kiváló tüzér lett belőle. 1971-ben, amikor hivatásosnak jelentkezett a halasi ezrednél, már az élelmezési szolgálathoz került. Elöljárói szerint rátermett volt, ezért érettségit követően tiszti iskolára küldték, amelyet eredményesen fejezett be 1978-ban. Szolgálatát mindig becsülettel látta el, egészen nyugállományba vonulásáig, 1992. augusztusáig.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Gáldonyi Sándor őrnagy, a 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője, aki személyes hangvételű beszédével köszöntötte a nyugállományú századost. Az őrnagy átadta azt a díszoklevelet, amelyet Szalai-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, honvéd vezérkar főnök látott el kézjegyével. Romvári Frigyes az egyesület ajándékát nyújtotta át, majd az ünnepelt kért szót. Elmondta, hogy valójában 1945. december 26-án született, de a bába 1946. január 2-át jegyezte fel. Szerette a szakmáját, és a hivatását is. Családjának nagyon sokat köszönhet, feleségével 1969-ben kötött házasságot. Az egyesületben pedig a nótakör vezetőjeként jeleskedett. Hálás mindenkinek, aki a jeles évforduló kapcsán köszöntötte őt.
A podcastban arra keresik a választ, hogy mit is takar az a szó, régészet. Vajon a Hollywood-ban forgatott régészes filmeknek mennyi köze van a valósághoz?