Itt találod az összes cikket a „Civil élet” témában!
A KB Autoteam Kft. és a Pirtó Lovasfogadó és Étterem jótékonysági halászléfőzést szervezett december 24-re. Ezer adag finom ételkészült, aki pedig vásárol belőle, a Szülészet-nőgyógyászat fejlesztéséért Alapítványt.
Fényt, csillogást, ünnepi hangulatot hoztak advent utolsó vasárnapján Kiskunhalas utcáira a II. Adventi fényfüzéres traktoros felvonulás résztvevői. Közel száz, ünnepi díszbe öltöztetett mezőgazdasági munkagép masírozott végig Halas ötven utcájában. Az utak mentén és a városközpontban is sokak kísérték figyelemmel a fantasztikus látványt nyújtó eseményt.
A néphagyományok ápolása, a gasztronómia, a zene és a vers találkozott Kiskunhalas. A Mi Hazánk Mozgalom által szervezett Hazai Vásárban minden korosztály megtalálhatta a neki tetsző árukat, produkciókat.
A halasi városháza díszudvarában nemcsak a városi adventi koszorút és a Betlehemet lehet megtekinteni, kinyitott az adventi udvar is. Szombat óta zenés programok, helyi előadók, csapatok várják az érdeklődőket esténként.
A Hirling József Lovasparkban több évtizedes hagyománya van a Lovas Mikulás rendezvényeknek, amelybe mindig valami lovas élettel kapcsolatos jelleget visznek a bázis szervezői.
Hatalmas meglepetést okozott december 5-én délután a Rotary Club halasi szervezete a városunkban tanuló általános iskolába járó első osztályos tanulóknak. A Dr. Kastyják Jánosné elnök vezette klubtagságból verbuválódott segítő csapat december 5-én mozizással lepte meg a Kiskunhalason működő általános iskolák első osztályos tanulóit.
Egészen más hangulatuk van azoknak a karácsonyi kiegészítőknek, amiket saját kezűleg készítünk el. Éppen ezért szerveztek a kiskunhalasi kórház dolgozóinak egy olyan workshopot, ahol mindenki megcsinálhatta a fantáziájának leginkább tetsző adventi koszorút.
Kiskunhalasra bizony már ma délelőtt megérkezett a nagyszakállú Télapó. A Bethlen Gábor téren sok gyermek várta verssel, énekekkel a messzi földről érkező, piros ruhás vendéget. A produkciókért cserébe minden finomsággal megtöltött csomagokat kaptak a kicsik.
Egy ízléses adventi koszorú fogadja a következő hetekben a halasi kórházba érkező betegeket, dolgozókat. Péntekenként pedig mindenkit várnak a gyertyagyújtásokra, ahol alkalmanként más-más egyházi felekezet tagjai osztják meg gondolataikat. Első alkalommal Seffer Attila katolikus plébános beszélt.
Közeleg a 2025-ös Cum Gratia díjátadó dátuma. Az Öreg Diákok Halasi Egyesülete szeretettel vár mindenkit november 20-án, csütörtökön este, hogy együtt gratuláljanak Kovács Mártának, a volt Szűts József Általános Iskola kiváló énektanárának a kitüntetéshez.
Ideiglenes mozivá alakult két napra a kiskunhalasi Közösségek Háza. A tavalyi év sikere után a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. idén is csatlakozott az Országos Rajzfilmünnephez.
A Koraszülöttek Világnapja alkalmából idén is megrendezi hagyományos jótékonysági sütivásárát a Református EGYMI.
1970-ben fejezték be általános iskolai tanulmányaikat azok, akik most egy kellemes hangulatú találkozó keretében elevenítettek fel számos szép emléket.
Ma van halloween, a Halasi Városmenedzser Kft. pedig ez alkalomból egy különleges városnézésre invitálja az embereket.
Faültetés, szavalóverseny, jótékonysági játékgyűjtés, és még megannyi kezdeményezés, ami a Zöld-Híd Halasi Környezetvédők Egyesületének nevéhez fűződik.
Évek óta hagyomány, hogy a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. munkatársai október végén egy tökfaragással egybekötött, látványos mulatságra invitálják a városlakókat. Szombaton délután rémséges, ijesztő, kreatív dekorációkkal bővült az amúgy is gyönyörű Csetényi Élménypark.
Az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége Pásztortűz '56-os csoportja több városban is koszorúzott és emlékezett idén október 23-án.
Podcast sorozat a társasházak működéséről, a tulajdonostársak jogairól és kötelezettségeiről Dr. Rékasi Cecíliával, Kiskunhalas Város jegyzőjével. 5. rész: Pénzügyi menedzsment, számlavezetés, szakmai segítségek, kamera.