A néphagyományok ápolása, a gasztronómia, a zene és a vers találkozott Kiskunhalas. A Mi Hazánk Mozgalom által szervezett Hazai Vásárban minden korosztály megtalálhatta a neki tetsző árukat, produkciókat.
Árusokkal és vásárlókkal telt meg Kiskunhalas főtere. Városunkba érkezett a Hazai Vásár, mely országszerte nagy népszerűségnek örvend. Az árusok, kézművesek, termelők örömmel csatlakoztak a Mi Hazánk Mozgalom vásári felhívásához.
Az érdeklődők között volt, aki már több településre is ellátogatott, hogy átélje a vásárok hangulatát. A gasztronómia is fontos részét képezte a Hazai Vásárnak. A termelők szerint egyre többen fordítanak nagy hangsúlyt a tudatos táplálkozásra.
Mivel a vásár már hosszú ideje járja az országot, a szervezők kellő rutinnal rendelkeznek a zökkenőmentes lebonyolításhoz. A rendezvényre ellátogatott Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke is, aki arról beszélt, milyen nagy jelentősége van ennek a kezdeményezésnek.
A podcastban arra keresik a választ, hogy mit is takar az a szó, régészet. Vajon a Hollywood-ban forgatott régészes filmeknek mennyi köze van a valósághoz?