Itt találod az összes cikket a „Halas” témában!
Óriási sikere volt a bringás reggelinek Kiskunhalason. Kedden reggel 300 kakakós csigával készültek a szervezők, és mind elfogyott. A visszajelzések szerint egyébként népszerű a kerékpáros közlekedés a városban.
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán október 3-án és 4-én egy teljes terhelést modellező tesztet végeznek.
Kedden délután riasztották a kiskunhalasi tűzoltókat, mert kigyulladt egy munkagép a Szegedi úton. A kiérkező egységek megfékezték a lángokat - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Megválasztotta az országgyűlés az új alkotmánybírókat. Mint arról korábban beszámoltunk, a jelöltek között volt dr. Szomora Zsolt, a Bibó István Gimnázium egykori diákja is.
Bringás reggelivel indul, KRESZ kalanddal, futással, túrákkal, vetélkedőkkel folytatódik Halason az Európai Mobilitási Hét. Szeptember 16-án, szerdán kezdődnek és 22-ig tartanak a környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítő nemzetközi akció programja.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket a Hírnaplóban. Csütörtökön este a Kultúrkép magazinunkat tekinthetik meg. A Forgószínpad színház-irodalmi információkat foglal össze, Szemeszter oktatási híreket oszt meg nézőinkkel. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
Légy Te is hős! címmel hirdettek pontgyűjtő kalandtúrát a főtéren a Halasi Szüreti Fesztivál keretein belül. A cél az volt, hogy a gyermekek játékos feladatok során megismerjék a tűzoltók, a mentők és a rendőrök munkáját, eszközeit.
A hagyományok mentén, mégis újszerű fényponttá vált a 47. Halasi Szüreti Fesztivál menet szeptember 12-én délután Kiskunhalason.
Példát mutatnak mindenki számára azok a halasiak, akik idén is neveztek a Magyarország legszebb konyhakertje versenyre. Tizennégyen vállalkoztak arra, hogy megmutatják a kis gazdaságukat.
Harmadik alkalommal rendezett szabadtéri filmvetítést a kiskunhalasi mozi csapata. A Bethlen Gábor téren ezúttal Michael Jackson életrajzi filmjét tekinthette meg a tömeg. A sikert látva a szervezők elárulták, 2027-ben is folytatják majd a szabadtéri sorozatot.
Csütörtökön megnevezte azt az öt szakembert a TISZA, akiket alkotmánybírónak jelölnek. A jelöltek között van a Bibó István Gimnázium egykori diákja, dr. Szomora Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok intézetének helyettes vezetője, habilitált egyetemi tanára.
Egy kiskunhalasi család is a rendőrség látókörébe került abban a drog-ügyben, amelynek szálait 2025 nyarán kezdtek el felgöngyölíteni a nyomozók. Az eljárás a napokban zárult, az aktákban nemcsak halasi, hanem mélykúti, jánoshalmi lakosok nevei is szerepelnek.
Nyíltan a közbiztonságról címmel szervezett lakossági fórumot szeptember 9-én délutánra Bús József, a Mi Hazánk Mozgalom kiskunhalasi önkormányzati képviselője és Bács-Kiskun vármegye önkormányzati képviselője.
A Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. programszervezői köszönik, hogy jelentkeztek a 47. Halasi Szüreti Fesztivál keretében megrendezett Szüreti Felvonulásra és Traktorparádéra. Kérik egyúttal, hogy a rendezvény biztonságos és gördülékeny lebonyolítása érdekében figyelmesen olvassák el az alábbi tájékoztatót, és tanulmányozzák át a cikkünk végén szereplő találkozási helyszíneket, valamint az indulási sorrendet.
Ma délelőtt a Közösségek Háza nagytermében aláírták a Helyi értékek bemutatása a kulturális örökség turisztikai szempontból történelmi hálózatépítésének ösztönzésével, Kiskunhalas a csipke városa című projekt városunkra vonatkozó kivitelezői szerződését. A projekt az Európai Unió pénzügyi támogatásával az Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia együttműködési program keretében valósul meg. Eredménye egy megújult Közösségek háza lesz kilenc hónap múlva.
Az online térben megbújó bűnözől újabb és újabb módszerekkel próbálkoznak adatokat és pénzt kicsalni a gyanútlan emberektől. Most éppen az MVM nevében érkeztek kamu SMS-ek és e-mailek több halasi felhasználóhoz. A szolgáltató egy figyelemfelhívó videót készített annak érdekében, hogy minél kevesebben váljanak áldozattá.
Gallyazás és egy fa kivágása szükséges a 47. Szüreti Fesztivál előtt a városközpontban– tudta meg szerkesztőségünk. A minden évben - a rendezvény biztonsága érdekében - végzett ellenőrzésen nyilvánvalóvá vált, hogy egy ostorfa kivágása elkerülhetetlen. A főteret a nem rég létrehozott Zöldfelületi munkacsoport ellenőrizte.
Michael Jackson slágereire mutatkozott be Bivaly Berci. Új kabalaállata van Kiskunhalasnak. A Csetényi Élményparkban élő bivalyok adták az ihletet ahhoz a karakterhez, akit az elmúlt hétvégén, a Bethlen Gábor téri filmvetítésen láthatott először a közönség.
Az elmúlt időszakban ismét több család életében történt fontos változás Kiskunhalason. Összegyűjtöttük a legfrissebb anyakönyvi híreket: mutatjuk az újszülöttek, a házasságot kö-tött párok és az elhunytak névsorát.
Több mint egy órán át küzdöttek annak a motorosnak az életéért, aki járművével egy Peugeot-nak ütközött a Kopolyai út és a fehértói út kereszteződésében, eddig tisztázatlan körülmények között. A gondos ellátás ellenére a kétkerekű jármű vezetője elhunyt.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Az alapanyagok már egy jó ideje megvoltak. A recept is el volt mentve hozzá, de valahogy eddig nem mertem belevágni az elkészítésébe. Ma azonban kipróbáltuk, milyen idehaza összehozni egy ízletes tavaszi tekercset.
Ma hajnalban (2026. 09. 06.) bivaly született a Csetényi Élményparkban. Az új jövevényt a négyéves anyja szorosan vigyázta kameránk odaérkezésekor. A Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. Csetényi Élménypark gondozójától, Vigh Norberttől megtudtuk, hogy a kisbivaly reggeli érkezésekor már világra jött és a fák árnyas részé nyalogatta anyja, amikor megpillantotta.
Egy hét múlva kerül sor a 47. Halasi Fesztiválra, amely több lépcsőben a város központját érintően több helyszínen útlezárásokat eredményez. A lezárásokra a rendezvény biztonságos megtartása, a fesztiválozó vendégek, a fellépők és a szervezők épsége érdekében kerül sor.
Megújult játszótér várta a tanévkezdő gyerekeket a Kiskunhalasi Konduktív Óvoda és Általános Iskolában. Az intézményben fontos szerepe van a gyerekek fejlődését segítő játékoknak, így az udvari játszótérnek is, ami most többek között egy homokozóval bővült.
Csütörtökön nagyszabású közbiztonsági, közlekedési akció volt Kiskunhalas egész területén. A razziában a helyi kapitányság közrendvédelmi és bűnügyi állománya mellett a Készenléti Rendőrség egyenruhásai, a városi rendészet, valamint a halasi és balotaszállási polgárőrök vettek részt.
Sokat játszottak, de közben zenéltek is, aminek egy jó hangulatú koncert lett az eredménye. A vakáció zárásaként, még a tanévkezdés előtt - a támogatásoknak köszönhetően – rézfúvós tábort tartottak a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
Mint arról korábban beszámoltunk magyar tűzoltók segítették a szerbiai Delibláti-homokpuszta területén pusztító tűz felszámolását. A 12 fős egységben, amely kedden délután tért haza, négy kiskunhalasi teljesített szolgálatot,
Éppen ötven évvel ezelőtt, 1976-ban fejezték be középiskolai tanulmányaikat a Tekóban azok a hölgyek és urak, akik most egy jó hangulatú találkozóra gyűltek össze egykori oktatási intézményükben. A tablót nézegetve sok régi történet felszínre került, és persze megemlékeztek azokról is, akik már nem lehettek itt a jeles eseményen.
Városunk 2026-ban is aktív szereplője a Legszebb konyhakertek versenyének. A zsűritagok a nyár folyamán megtekintették a területeket. Mindenhol megállapították, hogy árnyékolás és fúrt kúttal történő locsolás nélkül lehetetlen szép növényeket termelni ebben az aszályos időszakban.
Szeptember 2-án a Közösségek Házában a Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai 75 jelentkezőtől tudtak vért venni, akik között nyolcan első véradóként adtak vért – nyilatkozta a Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezetének vezetője, Fekete Noémi.
Eseménydús volt a kedd a kiskunhalasi tűzoltók számára, ráadásul nem is a város területén volt szükség a beavatkozásukra. Két helyszín Bács-Kiskun északi részén volt, ahol cserjés, bokros terület, fenyőerdő aljnövényzete kapott lángra, Kunfehértónál pedig baleset történt.
Kisbabák születtek, párok mondták ki a boldogító igent, és sajnos voltak családok, akik szeretteiktől búcsúztak az elmúlt időszakban. Legfrissebb anyakönyvi összeállításunkból megtudhatják, mi történt a kistérségben.
2026. 09. 01-jén 19 órakor a Halas Televízióban a 47. Halasi Szüreti Fesztivál programjait vesszük górcső alá a Beszéljünk róla című magazinban.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn friss hírekkel várjuk Önöket, szerdán Rakonczai Gábor és az extrém kalandjairól, pénteken a 47. Halasi Szüreti Fesztiválról láthatnak előzetes beszélgetést. Csütörtökön este a Kultúrkép magazinunkat tekinthetik meg.
Az Alsóöregszőlőkben, egy asztalosműhelyben csaptak fel a lángok vasárnap kora este. A helyszínre a kiskunhalasi tűzoltókat riasztották- tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményéből.
Jól érezték magukat, tovább erősítették a bringás barátságot a Kiskunhalas-Szabadka kerékpártúra résztvevői. Az országos hírű eseményen, szombaton mintegy háromszázan vettek részt és több mint ötven településről érkeztek kerékpárosok.
Negyedszázaddal ezelőtt, 2001. június 30-án zárt be a 36. Gábor Áron Páncéltörő Tüzérezred. Az ott szolgáló tisztek, tiszthelyettesek, polgári alkalmazottak azóta sem feledkeztek meg egymásról és a legendás alakulatról. Ezúttal a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület szervezésében tartottak bajtársi találkozót.
A tűz nagyon veszélyes elem tud lenni, viszont ha szakavatott kezek őrzik és kontrollálják, akkor egy olyan látványos showműsor kerekedhet belőle, amilyet a halasi közönség láthatott a Csetényi Élményparkban.
Sorverseny, autómosás és közös tánctanulás is szerepelt a Bibó István Gimnázium idei gólyatáborának tematikájában. A végzős szervezők színes kínálattal készültek az iskolába most érkező kis gólyáknak. A pedagógusok szerint fontos, hogy a fiatalok már a nyári szünetben összeismerkedjenek, így új barátságok is kialakulhatnak, mire elkezdődik a tanév.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság szervezésében akció zajlott csütörtökön éjszaka a város egész területén. A razziában egyenruhások és bűnügyi nyomozók mellett kiskunhalasi, valamint balotaszállási polgárőrök vettek részt. Nem volt eseménytelen ez a néhány óra.
A vakáció ideje alatt teljesen megújult a Vári Szabó István Kollégium első szintje. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum mintegy 50 millió forintos beruházása során többek között megújították a burkolatokat és vizesblokkokat. Egy vállalkozó jóvoltából pedig kellemes közösségi tér is várja majd a kollégistákat.
Kedden éjjel vihar támadt a tengeren. Aztán szélcsend lett. Egy hajó ringatózott az öbölben, aztán hirtelen elindult, és eltűnt a horizontról. A kapitány elmosolyodott, és beleveszett a vitorlás a messzeségbe. Kárász Péter csendesebb vizekre hajózott.
Nagy az öröm a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban, az intézménybe megérkezett a régóta várt MR- készülék. A képalkotó diagnosztikai eszköz jó szolgálatot tesz majd az egészségügyben, segíti a helyi és térségi orvosok munkáját, ám még jó pár hétbe telik mire napi használatba tudják állítani.
A kamerafelvételek is segítettek lebuktatni azt a helybéli férfit, aki kiskunhalasi üzeleteket látogatott, zárás után. Volt, ahol sikerrel járt, de volt olyan alkalom is, amikor csak próbálkozásig jutott.
Évek óta hagyomány, hogy a Szent József Katolikus Általános Iskola a tanévkezdés előtt néhány nappal vendégül látja a leendő elsős kisdiákokat. Erre az alkalomra szüleikkel érkeztek, ám több olyan program is volt, ahol társaikkal, tanítóikkal töltötték az időt.
Két kiskunhalasi intézményvezetőt is köszöntöttek szerdán délelőtt, Budapesten. Felnagy Krisztiánnak és Rekedt-Nagyné Forczek Leonának ünnepélyes keretek között adták át az igazgatói megbízásukhoz kapcsolódó emléklapokat.
Magyarország is segíti Szerbiát, hogy megfékezzék a Deliblati-homokpusztán hetek óta pusztító tüzet. Kedden este indult el Kecskemétről egy 12 fős csapat, amelyben több halasi tűzoltó is helyet kapott.
Újabb kiskunhalasi díler került ideiglenes, rácsos lakcímre, miután elfogták őt a helyi rendőrök. A házkutatás aztán igazolta az előzetes gyanút, volt mit lefoglalni a férfitől.
Füzetek, tollak, ceruzák - sok gyereknek lehet örömet szerezni a felajánlásokkal és segíteni az iskolakezdésüket. A tanévre készülve idén is tanszer-adománygyűjtő akciót tart Halason a KIGSZ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat.
Az elmúlt napokban is sok család életében történt meghatározó esemény Kiskunhalason és térségében. Összeállításunkból kiderül, kiknek örülhettek újszülöttként a szüleik, kik mondták ki a boldogító igent, valamint kik azok, akiktől végső búcsút vettek szeretteik.
Tizenhét áldozata volt egy csaló párosnak, a duó három évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét az ország egész területén. Olyan telefonokat hirdettek meg eladásra az egyik közösségi oldalon, amelyekkel nem is rendelkeztek. A becsapottak között volt egy kiskunhalasi nő is.
Súlyos sérüléseket szenvedett annak a teherautónak a sofőrje, amely letért az útról, és fának ütközött Kunfehértó határában. A járművezetőt a kiskunhalasi tűzoltók szabadították ki az összeroncsolódott fülkéből.
Ne lepődjenek meg a halasiak, ha pár napig a megszokottól esetleg eltérő lesz a víz minősége. A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. ivóvízhálózat-fertőtlenítést végez a héten Kiskunhalason. A víz fogyaszthatóságát nem befolyásolja a fertőtlenítés, közölte a szolgáltató.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a pálinkát, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
Termékvisszahívást jelentett be a Lidl Magyarország. Bacillus cereus baktérium jelenlétét mutatták ki az egyik csokoládéízű, magas fehérjetartalmú pudingban. Az érintett terméket nem szabad elfogyasztani! Részletek cikkünkben.
Katasztrofális a helyzet a kiskunhalasi Sóstóban, hiszen a vízszint kritikus mértékben lecsökkent. A halak élettere egyre csökken, a kánikulában emelkedik a víz hőmérséklete. A szakemberek szerint, ha nem jön jelentősebb mennyiségű eső, könnyen visszafordíthatatlan károkat szenvedhet a terület.
Nem volt eseménymentes augusztus huszadika a tűzoltóink számára. Kelebián erdő aljnövényzete kapott lángra, ezzel szinte egyidőben, a Felsőöregszőlőkben csaptak fel a lángok, amelyek épületet, melléképületet szalmabálákat veszélyeztettek.
Augusztus 20-án délelőtt 10 órakor az Országzászló emlékműnél, mintegy százfős közönség előtt vonták fel nemezti ünnepünkön a magyar lobogót Kiskunhalason. A központban történt ünnepségen a Kiskunhalasi Lovasbandérium huszárjai díszelegtek, a Halas Concert Band zenés közreműködésével. A közönség ezután a Végh-kúriában folytatta az ünneplést, ahol kenyéráldás történt, zenés-kulturális rendezvénnyel kísérve, majd kemencében sült kenyérrel kínálták a jelenlévőket.
Az országos tisztifőorvos a meteorológiai előrejelzés alapján másodfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére augusztus 20. csütörtöktől augusztus 23. vasárnap éjfélig. A felmelegedés különösen megterhelheti a szervezetet, ezért fontos, hogy mindenki fokozottan ügyeljen a saját és hozzátartozói egészségére.
Fülest kaptak a kiskunhalasi rendőrök arról, hogy egy helybéli pár a városban kábítószert terjeszt. Egy másik vármegyében élő fogyasztó is azt vallotta, hogy az árut Halason szerzi be. A kör bezárult, és a biznisz is véget ért.
Weblapunk segítségével most ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
Az Öregdiákok Halasi Egyesülete minden év novemberében átadja a Cum Gratia díjat. Olyan pedagógusokat ismernek el, akik kivívták tanítványaik tiszteletét, köszönetét, akikre az évek múlásával is hálás szívvel emlékeznek egykori tanulóik. A szervezők a jövő hónap végéig még várják az idei díjra a jelöléseket.
2026. augusztus 17-én kritikus szintre emelkedett a Csetényi Élménypark víztározójának hőmérséklete a hetek óta tartó hőség miatt. A hétfői intézkedések és az éjszakai lehűlés hatására kedd reggelre 25 Celsius-fokra csökkent a víz hőmérséklete.
Kedden este 19 órakor a Halas Televízióban ifjabb Szegedi Gábor, a kuvaiti gyermek díjugrató válogatott szövetségi kapitánya lesz vendége a Beszéljünk róla című magazinnak. Gábor kuvaiti szövetségi kapitányi megbízatása mellett a helyi utánpótlás-nevelésben is jelentős sikereket ért el. A félórás beszélgetésben életúját idézi fel érdekes epizódokkal.
Hétfőn a tartósan magas nyári hőmérséklet miatt kritikus szintre emelkedett a Csetényi Élményparkban található záportározó vízhőmérséklete, ami a halállomány oxigénellátását veszélyezteti. Jekő Attila, az üzemeltető Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. ügyvezetője azonnali beavatkozást kezdeményezett. Az ügyvezető a beavatkozással összefüggésben sajótközleményt adott ki, amit az alábbiakban közreadunk.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán, friss hírekkel pénteken a városi ünnepi műsorral várjuk Önöket, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
Óvodásokat és iskolásokat vártak a nyár folyamán táborozásra a Csetényi Élményparkba. A vakációs ideje alatt megvalósult három táborban a gyerekek megismerkedhetnek a természettel és a város ikonikus építményeivel is.
Felhívást tett közzé Kiskunhalas polgármestere, Fülöp Róbert pénteken este közösségi oldalán, amely városunk közbiztonságát hivatott elősegíteni.
Súlyos bűncselekményben emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. A felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt lévő férfi sokszor fenyegette családját, volt olyan eset is, amikor azt kiabálta az élettársának hogy megöli őt. Egy alkalommal előkerült a kés is.
Országszerte és Kiskunhalason is augusztus 20-án megidézik az államalapító I. Szent István király emlékét, a keresztény magyar állam létrehozását és az új kenyér megáldása történik. Városunkban két helyszínen nyílik lehetőség nemzeti ünnepünk programjain részt venni. Délelőtt Végh-kúriában, késő délután az estébe nyúlva pedig a Csetényi Élményparkban.
Szerdán kora este, a részleges napfogyatkozás idejére megtelt a Halashalom.
Helyszíni információink szerint lopott volt az a Ford, amellyel egy férfi súlyos balesetet okozott Kiskunhalason, a Jókai utcában. Az autó nekiütközött egy szabályosan közlekedő Renault-nak. A vétkes vezetőt a kiskunhalasi tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsból.
A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a leg-újabb adatokat!
DETKA Rescue Challenge a neve annak a rangos, és speciális felkészültséget igénylő versenynek, amelynek a helyszíne a debreceni repülőtér volt. A három feladatból álló megméretésen ott voltak a kiskunhalasi tűzoltók is, akik igen motiváltan vágtak neki a nem mindennapi próbatételnek.
Több, országos internetes hírportál is jelezte, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ azonnali hatállyal kivonta a forgalomból a Rowatinex belsőleges oldatos cseppek egyik gyártási tételét. A visszahívás a betegeknél lévő készítményekre is vonatkozik, az érintett gyógyszert a patikákban ingyenesen kicserélik.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este a Beszéljünk róla magazin jelentkezik. Csütörtökön este a Kultúrkép magazinunk lesz látható. A Diagnózis egészségügyi információkat foglal össze, Szemeszter oktatási híreket oszt meg nézőinkkel. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
Már negyedik alkalommal lehet Kiskunhalas a házigazdája a Magyar ILCO Szövetség nyári családi táborának. Dr. Nagy András, a szervezet elnöke, Pro Urbe-díjas sebész főorvos a program megvalósítója, idén is a széleskörű összefogásnak köszönhető az hogy öt napot itt tölthetnek el a résztvevők.
Az időjárás és a kedv terén minden együtt állt augusztus 8-án Halasthermál Gyógyfürdőben, hogy az országos kezdeményezéshez csatlakozva részt vegyen strandunk az Országos Vízipisztolycsatában és Rekordkísérletben.
Húsz évvel ezelőtt, 2006. augusztus 8-án, a budapesti Műszaki Egyetem egyik épületének pincéjében kialakított lőtéren tűz keletkezett, az oltás során három tűzoltó hősi halált halt. Rájuk emlékeztek szombaton országszerte és a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon is.
Mindig jól jönnek azok a receptek, amik rövid idő alatt elkészíthetők, nem kell miattuk órákat a konyhában tölteni, ráadásul még finomak is.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség vádat emelt egy visszaeső férfival szemben, aki - a vád szerint - két héten belül kétszer is járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett autót Kiskunhalason és mindkétszer elmenekült a rendőrök elől. Egyik alkalommal balesetet is okozott.
Kósa Attila kerületvezető erdész volt az, aki csütörtökön délután észlelte a tüzet, amely Jánoshalma közelében, egy fenyvesben keletkezett. Riasztotta a tűzoltókat, majd maga is lapátot ragadott és igyekezett megakadályozni, hogy a lángok egy nagy területű erdőrészbe terjedjenek tovább. Az erdész közben füstmérgezést szenvedett. - közölte közösségi oldalán a Kefag Zrt.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter csütörtökön Szabadkán egyeztetett Aleksandra Sofronijević szerb közlekedési miniszterrel, valamint a két ország vasúti, rendészeti és hatósági szakembereivel a Budapest–Belgrád vasútvonal személyszállításának újraindításáról. A közlekedési miniszter a Kiskunhalasi Vasútállomáson is járt. 2026 ősz elején ismét közvetlen vonatok közlekedhetnek Budapest és Belgrád között és társadalmi egyeztetést hirdetett vonal új menetrendjéről – közölte közösségi oldalán a találkozót követően a miniszter.
Hat hektáron égett a fenyőerdő aljnövényzete, Jánoshalma közelében. A helyszínre a helyi önkormányzati tűzoltók mellett bajai, kiskunhalasi, kalocsai, kiskőrösi és paksi egységek erdészek érkeztek a helyszínre, valamint riasztották a kiskunhalasi önkéntes tűzoltókat is. Az oltási munkákat nehezítették a terepviszonyok, és az, hogy ebben az időszakban a vármegye más részein is voltak tűzesetek.
Most Ön is megtudhatja, kik születtek, kötöttek házasságot és hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason.
A megszokott nyári véradások számához viszonyítva rekordszámban döntöttek úgy szerdán, hogy segítenek azokon, akiknek erre szükségük van.
Hazánk egész területén, így Kiskunhalason is augusztus 7-én, pénteken 24 óráig marad érvényben a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás – közölte az országos tisztifőorvos.
Különleges történelmi emlékhelyet látogatott meg a budapesti Klauzál Gábor Társaság küldöttsége augusztus 1-jén. Nagy forróság idején, a kiskunhalasi református régi temetőben tettek egy nagy sétát tiszteletadásból.
A kánikula fokozott tűzveszélyt jelent, a kiskunhalasi tűzoltóknak az elmúlt napokban több riasztása is volt. Tompa közelében az erdészek segítségével fékezték meg a lángokat, Tázlárnál pedig gaz, avar égett.
A Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai számítanak a donorok önzetlen segítségére a nyári véradásokon, hiszen a baleseti sérülteknek, betegeknek vagy műtétre váróknak a hőség idején is szükségük van a vérkészítményekre.
Több döntést is hoztak Halason a hétre vonatkozóan a nem mindennapi hőség kapcsán. Az intézkedéseket Fülöp Róbert polgármester tette közzé. A tájékoztatás kitér a vízfelhasználásra, a városháza, az óvodák és bölcsődék nyitvatartására valamint az önkormányzati főzőkonyhák működésre.
Változatos műsorokat kínál a héten a Halas Televízió. Régészeti érdekességek, népek dalai, és Balogh Lajos falucsúfoló gyűjteménye nyitja a hetet, majd többek között felidézzük a Kiskun táncgálát, Tapodi Jázmin koncertjét, lesz Nótaest és Kern Martinnal is láthatnak egy beszélgetést. Augusztus 6-án, csütörtökön új Kultúrkép várja a nézőket. A nyári műsorrendet követően augusztus 10-től ismét a megszokott műsorrenddel jelentkezik a Halas Televízió.
Továbbra is tart a harmadfokú hőségriasztás az ország egész területén.
Kiskunhalas Város Önkormányzata Facebook-oldalán tájékoztatta a lakosságot arról, hogy életbe lépett az I. fokú vízkorlátozás.
Élményekkel teli nyári napok várták a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet dolgozóinak gyermekeit az idei napközis táborban, amely a múlt hétvégén ért véget. A dolgozók támogatását szolgáló, immár több éve hagyományosan megszervezett programon ezúttal tizenhárom gyermek vett részt.
Egy Opel Astra sofőrje sérült meg abban a balesetben, amely csütörtökön késő délután történt az 53-as főút, 50-es kilométerszelvényében, Kiskunhalas közelében. A köznyelvben csak Karaván-kanyarnak nevezett helyen az autó vezetője elvesztette uralmát a járműve felett, letért az útról, és felborult.
Az elmúlt pár napban röptükben, illetve a szerencsésebbek a Halashalom melletti, kiszárodóban lévő rekultivációs tónál figyelték meg azt a jókora gólyakolóniát, amelyben Kiss Tamás madarász becslése szerint közel 200 egyed van. Mint megtudtuk, egyáltalán nem szokatlan, hogy ennyi madár összegyűlik és közösen vándorol.
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium a hőségriasztás miatt részlegesen feloldja a hétvégi kamionstopot. Kiskunhalason és a térségben élők számára a hétvégén megszokott forgalomhoz képest, elsősorban a déli határ felé vezető utakon lesz jelentősebb a teherforgalom. Vezessenek körültekintően és számítsanak kamionforgalomra a közlekedők a most következő hétvégén!
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közleményt adott közre, amelyben a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatait figyelembe véve az országos tisztifőorvos döntött a harmadfokú hőségriasztásról.
A német hatóságok körözték azt a Porsche-t, amelyet a tompai határátkelőn akart kivezetni az unió területéről egy férfi. Az egyenruhások feltartóztatták a 45 millió forintos autót, a sofőrjét pedig előállították.
Lezárult egy fontos pályázat a Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsőde életében. Az intézményben működő Hétszínvirág Alapítvány a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósíthatta meg a Nagy kalandok – kis robottal című tehetségfejlesztő programját, melyre 4.500.000 forintos támogatást nyertek el.
Jelentősen visszaesett a véradók száma az elmúlt hetekben, ezért veszélybe kerülhet a hazai vérellátás biztonsága – közölte az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt.
Táncoltak, sportoltak, moziztak, még a polgármester irodájában is jártak. Sok élmény érte a gyerekeket a kiskunhalasi önkormányzati nyári tábor júliusi turnusában, augusztusban pedig jön a folytatás.
Igazgatási szünet kezdődik a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalban. Az intézkedés miatt a jövő héten csak pár, kivételes esetben lehet ügyeket intézni a halasi városházán.
A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Richter Egészségváros rekord aktivitásának köszönhetően rekordösszegű adományt gyűjtött össze a kórháznak a nőgyógyászati laparoszkópos torony beszerzéséhez. Csütörtökön délelőtt ennek a toronynak a beüzemelése és átadása történt meg a szervezők, támogatók, a kórházi vezetés és közéleti szereplők jelenlétében. .
Az időjárási körülmények függvényében a mai esti és éjszakai órákban végzik el városunk platánfáinak növényvédelmi permetezését. A munkálatokra kizárólag szélcsendes, csapadékmentes időben kerül sor – olvasható a Halasi Városgazda Zrt. közleményében.
Ideje új személyit intézni azoknak, akiknek még a régi típusú okmányuk van.
Egy 32 éves kiskunhalasi nőt vettek őrizetbe a helyi rendőrök, aki az alapos gyanús szerint az interneten megismerkedett egy 38 éves férfivel, akit később elkábított, és kirabolt.
Több riasztást is kaptak a kiskunhalasi tűzoltók kedden. Szerencsére személyi sérülés nem történt, viszont jelentős anyagi károk keletkeztek.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas a különbségek és azonosságok turisztikai vonulatának tükrében. Kedves vendégei voltak ma városunk turisztikai irodájának.
A Bíróságok Napja apropóján idén is ünnepélyes keretek között vehették át kitüntetéseiket az Országos Bírósági Hivatalban, illetve a Kecskeméti Törvényszéken az arra méltó szakemberek.
Újabb dílerek buktak le Kiskunhalason. A police.hu közleményéből kiderült, hogy a helyi nyomozók őrizetbe vettek egy 19 éves férfit és 43 éves édesapját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hónapok óta kristályt árultak több helyi fogyasztónak.
Jöhet egy könnyed, nyári fogás?
Rongálás, garázdaság és 13 lopás, betörés volt annak a két férfinek a számláján, akiket a napokban fogtak el a kiskunhalasi rendőrök.
Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
Csütörtök délelőtt 10 órakor fogadta a polgármesteri hivatalban Fülöp Róbert polgármester a Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) elnökét, Kaszap Imrét és Tapodi Attilát, az egyesület elnökségi tagját.
Első alkalommal szervezett nyári tábort a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a Csetényi Élményparkban. A táborozó gyermekeket változatos, élményekben gazdag programok várták, miközben szeretetteljes és biztonságos környezetben tölthették együtt a nyári napokat.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
A nyári szünidő kezdetével sok kisgyermekes szülő a napi rutinból kilépve új kihívással találja szemben magát. A tíz hetes pihenőidő gyermekfelügyeletének logisztikája anyagilag is komoly fejtörést okozhat a családoknak. A korábbi évekhez hasonlóan ebben is segítséget kíván nyújtani a büntetés-végrehajtási szervezet, amely központilag szervezett és helyi kezdeményezések útján kínál ingyenes lehetőséget a bv-s gyerekek ottalvós vagy napközis elhelyezésére, amíg szüleik a közt szolgálják.
Családtagjai körében ünnepelte 90. születésnapját a kiskunhalasi Jójárt Józsefné. A jeles esemény alkalmából köszöntötte Zsófika néni Fülöp Róbert polgármester is. A születésnapos örömmel idézte fel kameránk előtt az elmúlt évtizedek legszebb pillanatait.
A következő tanévtől új igazgatója lesz a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumnak. 2026 augusztusától Felnagy Krisztián tölti be az iskolavezetői posztot. Jelenleg már nagy erőkkel készül a szeptemberi iskolakezdésre, az előtte álló öt év terveiről pedig elsőként a Halas Televíziónak nyilatkozott.
Sok játék, ismerkedés a közlekedési szabályokkal a rendőrség munkatársainak a segítségével, hasznos tanácsok a vakációra és a hagyományok ápolása. A Kiskunhalasi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat idén is szervezett nyári tábort a Rostás László Közösségi Házhoz.
Szeretné megtudni, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el térségünk-ben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kiskunhalasi Csoportja július 6-a és 8-a között napközis tábort szervezett hátrányos helyzetű gyermekek számára a Máris Tanyán. A háromnapos program célja az volt, hogy a gyerekek biztonságos, szeretetteljes környezetben tölthessenek el néhány tartalmas, élményekben gazdag nyári napot – tájékoztatta szerkesztőségünket Varsányi Vera, a tábor egyik szervezője.
Több hónapon át zajlott a Végh-kúriában egy, az önismeretet középpontba állító foglalkozássorozat. A Szilágyi Noémi által vezetett interaktív találkozók remek alkalmat adtak a résztvevőknek arra, hogy felismerjék saját erősségüket és esetleges gyengeségeiket is. Ott jártunk az utolsó összejövetelükön.
Megtörtént első parlamenti felszólalása Karsai-Juhász Katalinnak (TISZA) a Bács-Kiskun Vármegye 5. számú választókerület egyéniben megválasztott országgyűlési képviselőjének. Karsai-Juhász Katalin a Pedagógus Teljesítményértékelési Rendszerről szólt beszédében. A képviselő közösségi oldalán megosztotta hozzászólását és rövid áttekintő leiratát is közzétette mondanivalójának.
Ünnepélyes megemlékezést és koszorúzást szervezett a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete és a Történelmi Vitézi Rend a magyar-amerikai barátság és az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségének Napja (Independence Day) tiszteletére július 4-én a budapesti Városligetben, George Washington szobránál. Az ünnepség keretében a két nemzet himnuszai elhangzását követően Végső István történész, levéltáros mondott ünnepi beszédet.
Több mint négymillió forintos támogatást nyert el a Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsőde Kuruc vitézek téri Óvodája a Logikuckó című fejlesztőprogramra. A szervezők és a gyermekek most egy zárórendezvényen számoltak be a szülőknek arról, mivel telt az elmúlt néhány hónap.
Végre megoldás születhet a hosszú idő óta aggodalomra okot adó Sóstó vízutánpótlásának ügyében. Jelenleg fejlesztések történnek a kiskunhalasi szennyvíztelepen, annak érdekében, hogy a megtisztított vízzel majd emelni tudják a tó vízszintjét.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este a Időrétegek podcast sorozat jelentkezik. Csütörtökön este a Kultúrkép magazinunk lesz látható. A Megyei krónika havi vármegyei információkat foglal össze, Diagnózis egészségügyi híreket oszt meg nézőinkkel.
Június 30-án délben, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórház 10. emeletének rendezvénytermében került sor az idei Semmelweis nap alkalmából rendezett díjátadó ünnepségre. A rendezvényen az intézmény vezetői, városvezetők, képviselők, a kórház dolgozói és a meghívott vendégek jelenlétében adták át a Semmelweis napi elismeréseket, közöttük a Város Egészségügyéért kitüntetéseket.
A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház osztályvezető főorvosa, Dr. Lovas András a mai napon átvehette Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztertől a magyar egészségügyben adható legmagasabb szakmai állami kitüntetést, a Semmelweis Ignác-díjat.
Ezúttal kivételesen nem a hónap első szerdáján lesz véradás Kiskunhalason a Sétáló utcai Közösségek Házában. Mivel július elseje munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozók számára nem elsején szerdán, hanem egy héttel később, július 8-án, szerdán fél 9 és fél 2 között lesz megtartva a halasi véradás.
Még kitart a térségben a forróság. Az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan július elsején, vagyis szerdán 24 óráig meghosszabbította legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást. Várhatóan megdől az országos 41,9 fokos hőségrekord is, amit még 2007-ben Kiskunhalason mértek. A halasiak most sem fáznak, június 29-én hivatalosan 39,2 Celsius fokot mértek a városban.
Több alkalommal is a húga adatait diktálta be a rendőröknek egy nő, akit szabálysértésen értek. Ez akkor derült ki, amikor a bírságok befizetésének elmulasztása miatt elővették a testvérét a hatóságok. Most vádat emelte a csaló nó ellen, aki tettéért börtönbüntetést kaphat.
Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
Az Országgyűlés 2012-ben nyilvánította a kuláküldözés idején tönkretett gazdák emléknapjává június 29-ét, Péter-Pál napját, amely egyben a betakarítás kezdete, a parasztság ünnepe. Határozatában a parlament elítélte a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított kegyetlen üldöztetést és megkülönböztetést. A városi megemlékezés helyszíne a Thorma János Múzeum volt, ahol Döme Ottó, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnöke mondott beszédet.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Büntetőeljárást indítottak a kiskunhalasi rendőrök annak kapcsán, hogy a tompai határátkelő közelében lévő telepheyen egy Ferrarit találtak. Kiderült, hogy a sportautót a német hatóságok körözték.
Négy millió forintos támogatást nyert el a Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsőde Kuruc vitézek téri Óvodája a Fürkészlábakon a világ című programra. Most egy zárórendezvényen számoltak be a szülőknek arról, mivel telt a gyerekek elmúlt néhány hónapja.
Harmadfokú hőségriadóban is szép számmal gyülekeztek Izsákon, 2026. június 27-én egy különleges és hiánypótló kulturális, rendezvényre az Ipartestület épületében. Az Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Egyesülete (IKEM) szervezésében megvalósult eseményen a Magyar Nemzeti Levéltár levéltárosa Végső István történész, holokausztkutató mutatta be két legújabb, a közelmúltban megjelent kötetét a helyi közönségnek.
Porsche, Lada, Zil, Trabant, Nysa, Volvo is tökéletesen megfért egymás mellett Kiskunhalas főterén vasárnap délelőtt, a XXXI. Veterán Autósok és Motorosok Nemzetközi Találkozóján.
Ahol a tűz, a fény és a bor találkozik. Ez volt a szlogenje a 2026-os Szent Iván éjszakának, aminek most is a Csetényi Élménypark adott otthont. A szervező Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. színes, látványos programelemeket kínált mindazoknak, akik meg szerették volna ünnepelni az év legrövidebb éjszakáját.
Szülők sokasága előtt lovardai gyakorlatokkal, zárószemlén köszöntek el a lovas honvédelmi tábortól a résztvevők a Hirling József Lovasparkban. Pénteken fejeződött be a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred által szervezett lovas honvédelmi tábor Kiskunhalason. Az egyhetes izgalmakkal teli időszakot Varga Ferenc hadnagy, a szervező egység honvédelmi nevelési referense értékelte és adott át elismeréseket.
Kiskunhalasi és kiskőrösi tűzoltókat riasztottak szombaton délután Pitó határába, ahol egy húsüzem hűtőházában kelelkezett tűz. A lángok, amelyet a tetőszerkezetet érintették három vízsugárral fojtották el.
A gépkocsival közlekedőket arra kérik, hogy hosszabb utazás előtt ellenőrizzék járművüket, vigyenek magukkal elegendő folyadékot, és lehetőség szerint kerüljék a legforróbb, déli órákban történő utazást.
Magánkezdeményezésre a Pásztortűz Egyesület adománygyűjtést hirdet, hogy méltó emléket állítson a 100. életévében elhunyt, köztiszteletben álló '56-os forradalmárnak, mérnöktanárnak és díszpolgárnak. Az egyesület célja a gyűjtéssel, az F. Nagy József egyedi emlékhely felállállításának költségeit fedezni.
A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működését segítheti a fogyasztók tudatos áramhasználata. Különösen az esti, 18 és 21 óra közötti időszakban érdemes mérsékelni a klímaberendezések használatát, helyette éjszaka vagy a hajnali órákban hűtsük le otthonunkat – kéri a Gazdasági és Energetikai Minisztérium
A kormánynak a kilakoltatások felfüggesztését - egy hónapos csúszással - sikerült elérnie. Kiskunhalason is próbálkoztak a végrehajtók egy módszerrel, akik a karhatalommal segítve raknak utcára családokat. Ennek elhárítása érdekében szólalt fel a Parlamentben eredményesen Szabadi István a Mi Hazánk országgyűlési képviselője. A honatya az esettel kapcsolatban az alábbi sajtóanyagot juttatta el szerkesztőségünkhöz.
Aki szereti a klasszikus autókat és motorokat, ne hagyja ki ezt a hétvégét! Ismét Halasra látogatnak a veterán autósok, motorosok, kerékpárosok. A hétvégén rendezik a 31. Kántor András Veterán autósok és motorosok nemzetközi találkozóját.
A kollégái, a szülők és a gyermekek mellett a képviselő-testület bizalmát továbbra is élvezi Márton-Miskei Beáta. A Városi Bölcsőde igazgatónője immáron a harmadik időszakát kezdheti az intézmény vezetőjeként.
Nagy találkozások, régi emlékek, baráti beszélgetések. Évfolyam-találkozót tartottak egykori iskolájukban a Szilády Áron Gimnázium 1966-ban végzett osztályai. A 60 éves évfolyam-találkozón 60-an vettek részt.
Kis híján érdektelenségbe fulladt a hagyományos kiskunhalasi közmeghallgatás.
Árnyék, párakapu, hűtött helyiség, sok folyadék, szellős ruházat – ezek segíthetnek enyhíteni a hőség hatásait.
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány kért segítséget szerkesztőségünktől, amelynek cikkük közzétételével teszünk eleget.
A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.
Közmeghallgatást tart június 25-én, csütörtökön 13 órától. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő – Testülete. A közmeghallgatás helyszíne a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal, vagyis a városháza házasságkötő terme. A közmeghallgatást követően előreláthatólag 16 napirendi pontot vitatnak meg a képviselők,
Július elseje Semmelweis nap, a magyar egészségügy napja, ami idén is munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozók számára.
Egy bűnügy felderítése kapcsán kerékpárt fogaltak le a kiskunhalasi rendőrök. Most a lakosság segítsgét kérjék hogy kiderüljön, kié is a bicikli.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft idén is több alkalommal megszervezi a kiskunhalasi strandon a Vizes Családi Kalandnapot. A sorozat első állomásán sok érdekes programelem várta a kilátogató famíliákat.
A fenti mondat egy kiskunhalasi dohányboltban hangzott el a napokban. Egy férfi üdítővásárlás helyett, némi fenyegetés után a kasszában lévő pénzt vitte magával.
Balesethez riasztották a kiskunhalasi tűzoltókat kedden reggel. A Szegedi úton ütközött egy Suzuki és egy Dacia Duster, utóbbi jármű az árokban állt meg. A sofőrjét a kiérkező tűzoltók szabadították ki az összetört autóból.
Remek kikapcsolódás, de egyben a magyar-szerb barátság, a határon átnyúló kapcsolatok és az aktív életmód népszerűsítését szolgálja a 15. Kiskunhalas-Szabadka Barátság Kerékpártúra. Az augusztus 29-i eseményről Halason a Közösségek Házában tartottak sajtótájékoztatót.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este a Időrétegek podcast jelentkezik csatornánk.
A kormány néhány napja rendkívüli kórházi hűtés- és klímafejlesztési programot jelentett be. Azonnali 3,6 milliárd forintos beavatkozást indítanak a hazai egészségügyi intézmények klímarendszereinek javítására, fejlesztésére. Megkerestük a Semmelweis Kórház vezetőségét, hogy megtudjuk, a halasi intézményben milyen arányban vannak klimatizált helyiségek, és szükség lenne-e további berendezések beszerzésére.
Rockzene, hűsítő medencék, rodeóbika és többféle sportág is várta a Szilády-gimnázium diákjait azon a könnyed hangvételű rendezvényen, aminek a kiskunhalasi strand adott otthont. A résztvevők azt mondták, hosszú és fárasztó volt a tanév, így rájuk fért már egy kis lazítás.
Mentőhelikopter szállította kórházba azt a helybéli kerékpárost, akit egy kamion ütött el pénteken délután Kiskunhalason, a Kossuth utca és az 53-as főút kereszteződésében. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, elsődleges adatok szerint a tilos jelzés ellenére próbált átmenni a forgalmas főút túloldalára.
Diákok és tanárok együtt sportoltak, miközben a bográcsokban rotyogtak a finomabbnál finomabb ételek. Egy könnyed diáknappal búcsúztak el a 2025/2026-os tanévtől a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum fiataljai.
Itt a nyár első hőhulláma. Az országos tisztifőorvos a meteorológiai előrejelzések alapján június 20-tól, vagyis szombattól másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére június 23. kedd 24 óráig. A hirtelen felmelegedés különösen megterhelheti a szervezetet, ezért mindenkit arra kérnek, hogy a kánikulában fokozottan figyeljenek idős hozzátartozóikra, a gyerekekre és a saját egészségükre is.
Kiskunhalason Nemzeti és felkészítő díjugratóversenyt rendeznek a Hirling József Lovasparkban június 19-én és 20-án (péntek-szombat).
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött csütörtökön délelőtt a Kiskunhalasi Lovasbandérium SE és a Szegedi Honvéd Sportegyesület (SZHSE) a Hirling József Lovasparkban.
Az elmúlt három évtized felidézésével, bábelőadással és kiállítással, ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját a kiskunhalasi Szivárvány Bábszínházi Alapítvány.
A Lidl Magyarország visszahívta egyik szalámitermékét, mert abban olyan baktérium jelenléte nem zárható ki, amely hasmenést és akár vastagbélgyulladást is okozhat. A visszahívás a Dulano Artländer 240 grammos szalámira vonatkozik.
Visszatér az elmúlt évben már megkedvelt Családi Vizes Kalandnap – sorozat a halasi strandon. Az első alkalomra most vasárnap június 21-én kerül sor a halasi strandon. Az egész napos eseményen a Halasthermál Gyógyfürdő megszokott szolgáltatásai túl számos más, család és gyermekcentrikus programok várnak strandlátogatókra.
Az elmúlt időszakban Kiskunhalason is megnőtt az elektromos rollerekhez kapcsolódó balesetek száma. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kezdeményezésére a júniusi képviselő-testületi ülésen a városatyák szabályozni szeretnék az elektromos rollerek használatát.
A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
Egy nap az egészség jegyében. A Csetényi Élménypark adott otthont a Balance Day elnevezésű rendezvénynek, ahol a helyes táplálkozás és a mozgás fontossága került középpontba.Gasztronómia, testi-lelki egyensúly, tudatos táplálkozás, mozgás.
Többször is lopott és hamis pénzzel vett telefont. A Kecskeméti Járásbíróság 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 45 éves férfit, akivel szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség lopás és pénzhamisítás miatt emelt vádat.
Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között Az egyhetes akció részeként június 19-én reggel 9 órától 24 órás Alkohol- és Drogmarathon ellenőrzést is végrehajtanak az egyenruhások Magyarország teljes területén.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek podcast jelentkezik csatornánk.
A holokauszt 82. évfordulójára mártír istentisztelettel emlékeztek vasárnap délben, a kiskunhalasi zsinagógában.
A hagyományoknak megfelelően, a vakáció előtti hétvégén idén is megrendezte családi napját a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság és a Tesco.
Belgiumban versenyeznek a világ legjobb kötéltechnikai mentőcsapatai. A meghívottak között van a Hunor Mentőszervezet, a válogatottat a kiskunhalasi kötődésű Égető Szilárd vezeti, de ott van Bognár Zsolt is.
Bekötözték a sebeket, újraélesztettek, ellátták a sérülteket. Kiskunhalas volt a házigazdája az 54. Országos Elsősegélynyújtó Verseny Bács-Kiskun Vármegyei fordulójának.
Országos elismerésben részesült Vezdán Csaba, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikuma rendészet-közszolgálat szakmacsoport vezetője.
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház, a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza: megérkezett az intézmény új, 128 szeletes CT-berendezése. A korszerű képalkotó diagnosztikai eszköz telepítése a következő napokban kezdődik meg, az összeszerelési munkálatok várhatóan a jövő héten indulnak.
A tanév zárása előtt hangszersimogató és alkotó családi délutánt tartottak a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában. Ezen az eseményen a leendő növendékek ismerkedhettek az intézmény kínálatával, kipróbálhatták a hangszereket, hogy a sok lehetőség közül könnyebb legyen a választás.
Ez a krémes, zöldfűszeres masnitészta gyorsan elkészíthető, mégis tartalmas fogás. A spenót frissessége, a krémfehérsajt enyhén sós, lágy íze és a csirkemell együtt igazán otthonos, magyar konyhába illő tésztaételt ad.
A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.
Gimnazista közönségnek húzták a nótát. Kiskunhalason zenélt a nemzetközi hírű, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, illetve a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerésének a World Music Expo WOMEX-díjának kitüntetettje a Muzsikás együttes.
Egy gyanús Suriname-i útlevél ébresztett gyanút a tompai határon szolgálatot teljesítő rendőrnőben. Később kiderült, hogy oka volt az alapos vizsgálatnak, mert az utas a testvére okmányával igyekezett elhagyni a schengeni zónát.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este a Időrétegek podcast jelentkezik csatornánk. Csütörtökön este a Kultúrkép magazinunk lesz látható.
Június 5-én délután, a KSZC Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokában tartották meg Kiskunhalas városi és járási pedagógusnapját. Ebből az alkalomból gyűltek össze a térség oktatási intézményvezetői, pedagógusok és Kiskunhalas város vezetői.
A május 28-án elhunyt Hudi János juhtenyésztő, Kiskunhalas Város díszpolgára temetésére június 5-én került sor a Kiskunhalasi Római Katolikus Temetőben. Városunk díszpolgárát polgári szertartás keretében búcsúztatták és kísérték utolsó útjára.
Már előre lehet készülni a várost érintő kérdésekkel, felvetésekkel. Közmeghallgatás lesz Halason a júniusi képviselő-testületi ülésen. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő – Testülete június 25-én, csütörtökön 13 órára hirdette meg a közmeghallgatást.
Kiskunhalast és a térséget is érintő közlekedési kérdésben született a mai kormányülésen döntés. A pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a kormány elrendeli a Budapest–Belgrád-vasútépítés döntéseinek felülvizsgálatát, annak átvilágítását. Mielőtt azonban nyilvánosságra hozzák, előtte Kína együttműködése is kell.
Június 4-e, a nemzeti összetartozás napja, amikor a trianoni békediktátumra emlékezünk. Kiskunhalason, a Trianon Ligetben kezdődött a program, majd az Országzászló emlékműnél Kocsis Zsuzsanna, a Thorma János Múzeum igazgatója mondott beszédet. A műsorban közreműködtek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai; valamint a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.
Négy járás, tizenegy csapata versengett egymással az ifjúsági katasztrófavédelmi versenyen, amelynek helyszíne a kiskunhalasi tűzoltólaktanya volt. A diákoknak elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk. A győzelmet a Szent József Katolikus Általános Iskola szerezte meg.
Négy napon belül három rablás történt Kiskunhalason, a helyi rendőrök valamennyi elkövetőt hűvösre tették. A tettesek két alkalommal erőszakot is alkalmaztak, hogy megszerezzzék a kiszemelt zsákmányt.
Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
A Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség által meghirdetett országos pályázaton a Központi Református Általános Iskola rengeteg elismerést kapott. Az ünnepélyes díjátadóra Budapesten került sor - olvasható az iskola hivatalos oldalán.
A múlt hétvégén rendezték Balatonlellén a Rotary District konferencia és családi napot. A Kiskunhalasi Rotary Club tagjai közül ketten is elismerésben részesültek a konferencián. Ádám Csaba, a Rotary Központi Régió alkormányzója és Kakas Szabolcs a Rotary magyarországi titkára, Szent- Györgyi Albert díjat kaptak.
Két kiskunhalasi kötődésű tűzoltó, Bognár Zsolt és Égető Szilárd is részt vett abban a bravúros mentőakcióban, amelynek során egy székesfehérvári épületomlás sérültjét hozták ki ki a romok alól.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Május utolsó vasárnapján jókedv, móka és kacagás költözött a kiskunhalasi Csetényi Élményparkba. A Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. által szervezett Városi Gyermeknap reggel 9 órától egészen estig várta a családok minden tagját. Sok nevetés, kaland, zene és tánc jellemezte a rendezvényt.
A Magyar Hősök Napi ünnepségen, május utolsó vasárnapján, a kiskunhalasi Hősök szobránál immár hagyományosan gyülekeztek az emlékezők a Pásztortűz Egyesület szervezésében.
Adományrekorddal zárult a kiskunhalasi Richter Egészségváros, 63.486.500 forint támogatásban részesült a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza.
Minden idők legnagyobb Richter Egészségváros adománya gyűlt össze szombaton a kiskunhalasi Richter Egészségváros rendezvénysorozat keretében. Néhány perccel ezelőtt kiderült, hogy a Semmelweis Kórház több mint 63 millió forintot kap, köszönhetően az emberek kimagasló aktivitásának.
Május utolsó szombatján város épült a városban. Kiskunhalas központi tere sátorerdőbe borult a Richter Egészségvárosnak köszönhetően. Délelőtt kilenc órakor több mint ezres tömeg indult meg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházától a Bethlen Gábor térre, hogy birtokba vegye az ott felépített Richter Egészségvárost. A centrumban minden az egészségről szólt a nagy cél érdekében, az-az kórházunk számára a nőgyógyászati laparoszkópos torony beszerzésének elérése.
Pénteken délután baleset érte a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet rabszállítóját és a kísértetét biztosító járművet a város belterületén. Egy sérültet szállítottak kórházba a mentők - közölte a Magyar Távirati Iroda.
Leállt a vonatközlekedés Kiskunhalas és Kiskunmajsa között, mert kigyulladt egy villanymozdony a harkakötönyi állomáson. A helyszínre a kiskunhalasi és kiskunmajsai tűzoltókat riasztották.
Május 29-től, péntektől országos tűzgyújtási tilalom lett életbe. A korlátozás bevezetése kapcsán a katasztrófavédelem arra is figyelmeztetett, hogy a tüzek 99 százaléka emberi gondatlanságra, vagy szándékosságra vezethető vissza.
Idén tizenkét pedagógus részesült elismerésben a Pro Iuventute-díjak ünnepélyes átadóján, amelynek ezúttal is a Szilády Áron Református Gimnázium díszterme adott otthont.
Elhunyt Hudi János juhtenyésztő, Kiskunhalas Város díszpolgára - tudatta közösségi oldalán Fülöp Róbert polgármester ma délelőtt. A pályája során szakmájában állami kitüntetésekkel rendelkező állattenyésztő 2025-ben kapta meg Kiskunhalas Város Önkormányzatától a díszpolgári címet. Hudi János 78 évet élt.
Több mint 1 millió forint értékű adományt ajánlott fel a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának kiskunhalasi alapszervezete. A két okostelevíziót az Együtt is Lehet Alapítvány kapta, amelyeket a Kiskunhalasi EGYMI Óvoda és Általános Iskola diákjai használnak majd az oktatásban.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
A washingtoni Kossuth Ház falai között rendkívül megható és emelkedett hangulatú ünnepségen tisztelegtek Fabriczy Kováts Mihály (1724-1779) huszárezredes emléke előtt május 11-én, akit az amerikai könnyűlovasság alapító atyjaként és hőseként tart számon az utókor – számolt be szerkesztőségünknek erről az ünnepségen résztvevő Végső István történész.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
Ingyenes szűrésekkel, tanácsadásokkal, szórakoztató- és ismeretterjesztő programokkal érkezik Kiskunhalasra a Richter Egészségváros 2026. május 30-án a Bethlen Gábor téren.
Ingyenes szűrésekkel, tanácsadásokkal, szórakoztató- és ismeretterjesztő programokkal érkezik Kiskunhalasra május 30-án, szombaton a Richter Egészségváros. A lakosság aktivitásától függ, hogy mekkora összeget sikerül összegyűjteni a kórház műtéteket segítő eszközbeszerzéséhez. A Richter Egészségváros programjáról, tudnivalóiról a halasi városházán tartottak sajtótájékoztatót.
Ittasan ült volán mögé egy 56 éves sofőr Jánoshalmán, és elgázolt egy 15 éves kerékpárost. A fiú elesett és megsérült, az autó vezetője miután beszélt vele, elhagyta a helyszínt. Néhány órával később vették őrizetbe a kiskunhalasi rendőrök.
Helyi Televíziók Országos Egyesülete 2026. május 21-én és 22-én tartja tavaszi találkozóját Hajdúszoboszlón. A találkozón csütörtökön a Helyi Érték Díj pályaműveinek értékelésén a Halas Televízió Kultúrkép című magazinja kategóriájában 2. helyezést ért el.
Hűtőszekrényeket, mikrohullámú sütőket, gáztűzhelyeket kaptak a Családok Átmeneti Otthonában élők. A Kiskunhalasi Rotary Club jóvoltából modern, szépen felszerelt konyhák várják ezentúl az intézmény lakóit.
Kedden késő délután, a Bundzsák Dezső Városi Sportközpont belső falán Bruce Lee emléktáblát avattak a Kiskunhalasi Wing Tsun Kung Fu Iskola szervezésében. Az emléktábla avatót követően a Közösségek Házában folytatódott a harcművészeti filmek alapítójának 85. születésnapja alkalmából rendezett eseménysor, ahol a halasi származású Si Fu Máday Norbert, 10. nagymesteri fokozatú kelet európai főinstruktor könyvét mutatták be.
Ha valami könnyű, mégis különleges fogásra vágyunk, ez a krémleves tökéletes választás.
A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
Újabb 150 tő rózsát ajánlott fel Kiskunhalasnak Szabadi István országgyűlési képviselő. A Mi Hazánk Mozgalom kiskunhalasi politikusa a Kertvárosban tartott egy sajtótájékoztatót, ahol beszélt többek között arról is, miként tervezi képviselni a térség lakóit a Parlamentben, a következő években.
Május 19-én, kedden este 19 órai kezdettel láthatják a Halas Televízió nézői a Beszéljünk róla című magazint. A közéleti rovat vendége Karsai-Juhász Katalin, a Bács-Kiskun Vármegye 05. számú választókerületben egyéniben, a TISZA párt színeiben mandátumot nyert országgyűlési képviselője lesz.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. A pünkösdi ünnepek miatt húsvéthétfőn Tapodi Jázmin záróvizsga-hangversenyét láthatják nézőink.
Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy helybéli férfi ellen, aki több alkalommal is nyitvatartási időn túl látogatott el a piacon lévő büfébe. E mellett még lakatan házból is próbált lopni, valamint két boltbetörés is a lelkén szárad.
Május 18-án, hétfőn délután 14 órától fokozatosan alakul ki a munkaterület a Gimnázium utcán a kerékpárút vonalától a Kossuth utca irányába a panelek mögötti szervízút vonaláig. A forgalomkorlátozás az élhető városos projekt kapcsán történik – szól a tájékoztatás. Figyelmes közlekedjenek az érintett városrészben!
A szünidei gyermekétkeztetés keretében idén is díjmentes ebédet kaphatnak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek. Az ételhordóban elvihető ebéd az iskolai nyári szünet 50 munkanapjára jár. Kiskunhalason az igénylőlapokat személyesen kell leadni a városházán a Szociálpolitikai Csoport részére, legkésőbb június 16-ig.
A kender beltéri termesztéséhez elengedhetetlen eszközöket, így hőszigetelő, szellőztető, mérő és világító berendezéseket szerzett be az a férfi, aki egy Kiskunhalas környéki tanyán, egy disznóólban alakított ki ültetvényt. Nemcsak saját célra termesztett, hanem eladásra is jutott az anyagból.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
Nemzetközi rangú elismerésben részesült Bács-Kiskun vármegye stroke-ellátása: az Angels Initiative „Angyal Régió" címmel jutalmazta a térség összehangolt és példamutató együttműködését. Az ünnepélyes díjátadóra a közelmúltban, a Kecskeméti Városháza dísztermében került sor, ahol a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházának négy díjazottja vette át az elismerést.
Elhunyt dr. Gulyás Zsolt dandártábornok, Bács-Kiskun vármegye rendőrfőkapitánya. Az 54 éves tábornok szolgálati helyén, munkavégzés közben lett rosszul, kórházba szállították, de a gondos orvosi ellátás ellenére életét vesztette.
Idén is versenybe szállhatnak Kiskunhalas legszebb konyhakertjei.
Az esős időjárás sem szegte kedvét a halasi kerékpárosoknak, akik ezért finom kakaós csigát és üdítőt is kaptak a bringás reggeli keretében. A Magyar Kerékpárosklub kezdeményezéséhez városunk is csatlakozott.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Csütörtökön este Kultúrkép magazinunk jelentkezik.
Kakaós csiga és kis üdítő, vagyis bringás reggeli várja Halason május 12-én, kedden azokat, akik kerékpárral indulnak útnak, munkába vagy iskolába. A kerékpározást népszerűsítő akció reggel 7 órakor kezdődik a főtérnél.
Május 10-én ünnepeljük a mentők napját. A kiskunhalasi mentőállomás ennek kapcsán családi programot, majálist szervezett a Csetényi Élményparkban. A gyermekeket, felnőtteket egyaránt szeretettel várták, a cél az volt, hogy minél jobban megismerjék az érdeklődők az életmentők munkáját, eszközeit. A rendezvény leglátványosabb része a baleseti bemutató volt.
Egy évtizedes hivatalos partnerség köti össze Kiskunhalast és Szabadkát. Közösen, barátként gördültek be a Városnapok alkalmából szombaton Kiskunhalas főterére a Vajdaságból érkezett és a helyi kerékpárosok, motorosok, valamint veterán járművesek. A felek a nagyszínpadon aláírásukkal erősítették meg a további együttműködést.
Május 8-án, 16 órakor Kiskunhalason, a Csipkeházban nyílt meg a XXIII. Nemzetközi Csipkekiállítás. A Csipkeház mellett felállított rendezvénypavilonban a hivatalos megnyitó eseményen köszöntők és két, a csipkéhez és a partnerséghez kapcsolódó divatbemutató show-t láthatott a közönség. Az alkalmi kifutó vendégei óriási lelkesedéssel és hatalmas tapssal honorálták a látványos bemutatókat.
Kiállták a próbákat, így három új borlovagot avatott a Cultores Moris Redemptionis Borrend. Ezzel a ceremóniával és Vesztergám Miklós tárogatóművész előadásával megkezdődött a huszadik jubileumi Halasi Borudvar a városháza díszudvarában. A nyitó ünnepségen Fülöp Róbert polgármester és Szabadi István országgyűlési képviselő mondtak köszöntőt.
A Városnapok programsora ünnepélyes zászlófelvonással indult Kiskunhalason az Országzászló emlékműnél pénteken, majd képviselő-testületi díszüléssel, kitüntetések átadásával folytatódott a Thorma János Múzeumban.
A kiskunhalasi katolikus temetőben – az új ravatalozó közelében – áll Fridrich Lajos és családjának síremléke, mely nem csak egy nyughely, hanem egy történelmi mementó is egyben, hiszen magán viseli a II. világháborús bombázás nyomát. A katolikus temető egyik legnagyobb síremléke a Fridrich családé, amit most példás összefogással sikerült felújítani.
A Felsővárosi Általános Iskola Jókai és a Kölcsey utcák határolta platánok alatt egységes arculatot mutató járdavonalat alakítottak ki környezetbarát módon.
A közelmúltban volt az Országos Bírósági Hivatal Mailáth György Tudományos Pályázatának az eredményhirdetése. Az egykori sziládys diák, Horváth Rebeka joghallgatóként a második helyen végzett.
A Magyar Nemzeti Múzeumban rendeztek ünnepséget a Vöröskereszt Világnap és a Magyar Vöröskereszt 145. születésnapja alkalmából.
Sok halasi háztartást érintő fontos információ jelent meg néhány perccel ezelőtt Kiskunhalas Város közösségi oldalán. Május 19-én 10 és 14 óra között gázszünet lesz településünkön. Részletek a cikkben.
A fék helyett a gázra lépett az a kiskunhalasi férfi, aki úgy ült volán mögé, hogy korábban elvették a jogosítványát. A rendőrök elől menekülve pedig kidöntött egy közlekedési táblát, majd egy betontömb állította meg.
Május 10-én van a Mentők Napja. Ennek apropóján programot szervez a kiskunhalasi mentőállomás a Csetényi Élményparkban.
Megkezdte a munkát a Magyar Lovassport Szövetség (MLSZ) április 21-én megválasztott új elnöksége, amelyben két kiskunhalasi sportvezető is helyet kapott. A két halasi elnökségi tag Dr. Tuska Pál és Juhász Tibor. Utóbbi sportvezetőt általános alelnöki feladatok ellátására kérte fel Szotyori Nagy Kristóf elnök.
Szeretné megtudni, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Aki csak ott volt a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola tornacsarnokában mindenki táncra perdült az intézmény tánc világnapi rendezvényén. A táncházat idén az iskola a Kiskunhalasi Rendőrkapitánysággal közösen tartotta.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Csütörtökön este Kultúrkép magazinunk jelentkezik. A Kvantum természettudományos információkat foglal össze, Forgószínpad színház-irodalmi híreket oszt meg nézőinkkel. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel.
Május 8-án és 9-én ünnepli Kiskunhalas a város napját. A kétnapos programfolyam útlezárásokkal és forgalomkorlátozással jár majd a főtérnél, a Semmelweis téren pedig parkolási korlátozás van.
Egy 73 éves nénit fosztott ki egy 21 éves férfi, a felháborító eset május 2-án történt Kiskunhalason. Az elkövetőt néhány órán belül elfogták a rendőrök, és kezdeményezték a letartóztatását is.
Ők nem kérdeznek feleslegesen, csak a legfontosabbakról. Ők egyetlen percig sem gondolkodnak, ha kell, bemennek oda, ahonnan más menekül. Ők tűzbe, vízbe, a magasba, a mélybe mennek értünk. Ők, akik akkor könnyeznek, amikor senki sem látja. Ők a tűzoltók, akiket Szent Flórián napja kapcsán ünneplünk május 4-én.
Hiába vették el 18 büntetőpont után a jogosítványát, és hiába tiltotta el őt a bíróság a vezetéstől, a kiskunhalasi férfit ez egyáltalán nem érdekelte. Többször ült a volán mögé, egy alkalommal, betépve még balesetet is okozott.
Tömeget vonzó, show számokat bemutató, zenés-kulturális szórakoztató, színvonalas sporteredményeket hozó, családbarát rendezvényt láthatott a Lovas majális közönsége pénteken a Hirling Lovasparkban.
A Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság több tisztje, tiszthelyettese is elismerést vehetett át Szent Flórián napja alkalmából. Ők azok, akikre a nap 24 órájában számíthatunk, és mindig mentik azt, amit menthető.
Egészséges ételeket kóstoltak és vért adtak a tekós fiatalok. Tematikus napnak adott otthont a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum. A diákok sok hasznos információval gazdagodtak a különféle állomások felkeresése során.
Fontos, hogy a gyermekek kellő időt tudjanak eltölteni játékkal, de a felnőtteknek is szükségük van arra, hogy néha kikapcsolhassanak egy-egy nekik szóló játék segítségével. Ez derült ki azon az előadáson, amit a Kerekerdő Baba-Mama Klub tagjai hallgathattak meg a Martonosi Pál Városi Könyvtárban.
A fakivágással, faápolással és zöldfelület-gazdálkodással kapcsolatos döntések szakmai megalapozottságának erősítése érdekében szakértői munkacsoport alakításáról döntött a kiskunhalasi képviselő-testület. A csapatot Bús József képviselő vezeti majd.
2026-ban is hárman vehetik át Kiskunhalas Város Egészségügyéért Díját. A képviselő-testület zárt ülésén hozta meg a döntését, amelyet Fülöp Róbert polgármester hozott nyilvánosságra. Az elismeréseket a Semmelweis nap keretében adják majd át.
Aprókák koncertje volt a közelmúltban a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában. A tavalyi sikeres rendezvény után idén is színpadra álltak az intézmény legifjabb növendékei.
A tavaszi aszály nyomán jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) április 30-tól a két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el - közölte a Nébih a Magyar Távirati Irodával.
Lovas majális lesz a Hirling József Lovasparkban május elsején. A péntek délelőtt 9 órától kezdődő programsorban késő estig családbarát eseményekre számíthat a közönség. Lovas versenyek, gyermekjátszóhelyek, kirakodó vásár, helyi ételek-italok árusai várnak a látogatókra. Bemutatkoznak a helyi sportegyesületek, 16 órától Kiskunhalas Város nagydíjára kerül sor. Este félkilenctől pedig a Gyöngyhajú Lány musical lesz látható a füves arénában.
Előkerültek a régi fényképek és sok-sok emlék az iskolás évekből. Évfolyam-találkozót tartottak Kiskunhalason az egykori Szűts József Általános Iskola 1980-ban végezett diákjai.
A rendőrség napja alkalmból országszerte ünnepségeket tartottak. Ebből az alkalomból többen elismerést vehettek át a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság állományából is.
Több mint 200 ízletes nedűt értékelt a zsűri. Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét, melynek ezúttal is Kiskunhalas volt a házigazdája. A szakemberek szerint remek volt a tavalyi szőlőtermés, így a borok is kimagaslóan jó minőségűek.
Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy a kiskunhalasi Dékáni Árpád Technikumban magas színvonalon zajlik az egészségügyi képzés, minthogy az iskola tanulói közül többen is kimagasló eredménnyel zárták az ország egyik legismertebb szakmai versenyét. Most ezeket a fiatalokat díjazták egy kis ünnepség keretében a Semmelweis Kórházban.
Egy fiatal lánytól rabolta el a mobiltelefojnát az a férfi, akit rövid időn belül elfogtak a rendőrök. Az eset hétfőn délután történt Kiskunhalason - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Április utolsó napján, vagyis e hét csütörtökön tanácskozik Kiskunhalas Város Képviselő-testülete. A munka zárt ajtók mögött kezdődik, majd a nyílt ülésen várhatóan 15 napirendi pontot vitatnak meg az önkormányzati képviselők. A tanácskozást a Halas Televízió élőben közvetíti.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
Ismét útnak indul a népszerű halasi városnéző kisvonat. A dotto a következő hónapokban több eseményre is szállítja majd az utasokat. Nemrég jelent meg a tavaszi menetrend mely felsorolja, hogy mikor milyen helyszínekre látogat el a speciális jármű.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán friss hírekkel, Mozaikkal a Hírnaplóban, május 1-jén, pénteken Nótaesttel várjuk Önöket. Kedden este a Beszéljünk róla című műsorunkkal jelentkezik csatornánk. Csütörtökön önkormányzati testületi ülés élő közvetítéssel, este Kultúrkép magazinnal jelentkezik televíziónk. Diagnózis egészségügyi információkat foglal össze, a Szemeszter oktatási híreket oszt meg nézőinkkel. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
Május 30-án Kiskunhalas belvárosában rendezik meg a Richter Egészségváros programot, amelynek során szűrővizsgálatokon vehetnek részt a kilátogató nézők. E mellett minden egyes aktivitás plusz pénzt jelent, amelyet aztán a nap végén a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza kap meg.
Dr. Makay László korszakalkotó személyiség, a Semmelweis Kórház alapító igazgatója idén lenne 100 esztendős. Tiszteletére emlékkonferenciát rendeztek, és felavatták azt a szoborparkot, amellyel legendás gyógyítóknak állítottak emléket.
Egy sérültje volt annak a balesetnek, amely Kiskunhalason, a Kossuth utca és az 53-as főút kereszteződésében történt pénteken késő délután. Audi és Ford ütközött, előbbi sofőrjét kivizsgálásra a mentők kórházba szállították.
Ünnepélyes pillanatok helyszíne volt április 23-án a Kiskunhalasi városháza díszterme. Dr. Mezei János a választási bizottság vezetője átadta a megbízólevelet Karsai-Juhász Katalinnak a Bács-Kiskun Vármegyei 5-ös számú egyéni választókerület új országgyűlési képviselőjének. a TISZA Párt politikusának.
Nem tudták megmenteni annak a sofőrnek az életét, aki Skodájával eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra és frontálisan ütközött egy kamionnal az 53-as főúton.
A Kertvárosi Általános Iskola diákjai képviselték Kiskunhalast a vármegyei közlekedésbiztonsági versenyen. Két számban mérték össze tudásukat a fiatalok, a Ki a mester két keréken? elnevezésű megméretésen Vakula Márk az első helyen végzett.
A 24 órás Speedmaraton során 649 sofőrt mértek be a rendőrök Bács-Kiskun vármegye közútjain. Egy hét alatt viszont kétszer ennyien lépték át a sebességhatárokat, az egyik rekorderről Kiskunhalason, a Keceli úton készült felvétel.
Április 23-án és 24-én lesznek az általános iskolai beiratkozások a 2026/2027-es tanévre – közölte a Kiskőrösi tankerületi Központ. A megadott napokon 8 és 18 óra között várják az iskolák a leendő elsősöket és szüleiket.
Több mint 750 grammnyi kristály volt abban a csomagban, amelyet egy autó ablakából dobtak ki a napokban Kiskunhalason. A járőrök ellenőrizni akartak egy járművet, ám a sofőr a gázra lépett, és közben szabadult meg valaki az anyagtól.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
Egy kiskunhalasi születésű tervező, Makay András is részt vett a Magyar Tudományos Akadémia székházának felújításában. Ezt az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ICOMOS-díjjal jutalmazta, az elismerést a napokban adták át.
Kiskunhalas jellegzetes emblémája az eredeti, korhű elemekkel és ipartörténeti hitelességgel felújított Sáfrik-féle szélmalom. Az ipari műemlékhez gyermekek látogattak el pénteken délelőtt a Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsőde Bajza utcai részlegéből és a Felsővárosi óvodából.
Jó tudni. Új helyre költözik április 18-tól, szombattól Kiskunhalason, a gyermekorvosi ügyelet- közölte a közösségi oldalán a Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza.
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.
Szeretné megtudni, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
Április 14-én újraindult a személyforgalom a Kiskunfélegyháza–Baja vasútvonalak csomópontján, a teljesen újjáépült kiskunhalasi vasútállomáson - írta a MÁV hivatalos odaélán. Ennek köszönhetően keddtől a napi 12 pár Kiskun InterRégió utasai ismét vonattal, pótlóbusz nélkül közlekedhetnek.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
Szerkesztőségünk munkatársai egész nap nyomon követik a választás eseményeit. Stábunk több szavazókörbe is ellátogatott vasárnap délelőtt, az embereket pedig arról kérdeztük, mi alapján hozták meg döntésüket, és mit várnának el a következő négy évben a megválasztott képviselőtől.
Már előzetesen rekordrészvételre lehetett számítani a2026-os országgyűlési képviselő-választáson.
Egésznapos szórakoztató családi programsorral várták szombat délelőtt 10 órától a közönséget a Hirling József Lovasparkban az V. Félúton Fesztiválon. Harminc csapat nevezett a különleges halászléfőző versenyre.
Pénteken a Panorámatoronyban találkoztak kampányzáró eseményként Bányai Gábor országgyűlési képviselő, kormánybiztos és Fülöp Róbert polgármester.
Vasárnap már reggel 6 órakor kinyitnak és egészen este 7 óráig tartanak nyitva országszerte a szavazókörök. Április 12-én országgyűlési képviselőket választ az ország.
Nyitva lesz a legtöbb kormányablak az országgyűlési választás hétvégéjén, április 11-én szombaton, valamint 12-én vasárnap. Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és pótlására lesz lehetőség.
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
Kiskunhalas Város Önkormányzata 2026. 04. 08-án 17.00 órára hirdetett meg lakossági fórummal egybekötött projektnyitó rendezvényt a Hősök ligetében található a Szabó Iván: Sportlovasnő szobor tőszomszédságába.
A 2026-os országgyűlési választáson a Halasmédia kampányidőszakra vonatkozó irányelvei szerint, Bács-Kiskun vármegye, ötös számú egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeinek bemutatkozását láthatják a Halas Televízióban ma este (2026. április 8-án) 18 óra 30 perces kezdéssel. A műsort a Halasmédia közösségi oldalán megosztjuk.
Szabadi István, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje tartott tájékoztatót április 7-én, a mozgalom kiskunhalasi irodájában. A pártigazgatói feladatokat ellátó képviselőjelölt az április 10-i, Csipke Hotelben tartandó kampányzáró eseményére és a választás tétjére hívta fel a választók figyelmét.
A mozgásérzékelős kamera buktatott le egy betörőt Kiskunhalason húsvéthétfő hajnalban. A mobiltelefonra érkező riasztás nyomán a tulajdonos visszatartotta az elkövetőt, akit több vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítanak.
A Szilády-gimnázium fiataljai vendégelték meg azokat a török középiskolás fiúkat és lányokat, akik a napokban városunk minden nevezetességét felkeresték. Megnézték többek között a Csetényi Élményparkot és a városháza dísztornyát is.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
A Kiskun Táncegyüttes férfi fele a hagyományos népi locsolkodást komolyan vette április 6-án.
Hírportálunk beszámolt arról, hogy idén is meghirdette a húsvéti tojásfa szépségversenyét a Halasi Városgazda Zrt. A közösségi oldalra feltöltött fényképek alapján a legtöbb lájkot a Sóstó Sporthorgász Egyesület alkotása kapta.
Az április 12-i választás hajrájában Kiskunhalasra látogatott Magyar Péter. A TISZA párt elnöke összefogásra, higgadtságra kérte a magyar embereket. A rendezvényen Karsai-Juhász Katalin, a térség országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, mi mindent szeretne megvalósítani, ha a választók bizalmat szavaznak neki.
Az egyházak is készülnek az ünnepre, tartanak a nagyheti események. A katolikusoknál lesz keresztút, ételszentelés és tűzszentelés. A reformátusoknál úrvacsorás istentiszteleteket tartanak, Az evangélikusoknál passió és ünnepi istentisztelet lesz.
Húsvéti négynapos hosszú hétvége előtt állunk. Az ünnep miatt változik az üzletek, árusítóhelyek, a gyógyszertárak és a különböző intézmények nyitvatartása, viszont lesz Halason piac és vásár is.
Jöhet a húsvét! Halas díszekkel, dekorációkkal várja az ünnepet. A főtéren tartott kis ünnepséggel kezdődött meg idén a Halasi Városgazda Zrt. által meghirdetett Húsvéti tojásfa és feldíszített előkert szépségverseny. A nyitó rendezvényre várták mindazokat, akik jelentkeztek a húsvéti díszítő akcióra.
Sikeresen pályázott Kiskunhalas az Aktív Magyarország Programban, és ennek köszönhetően mobil korcsolyapályát vásárolhat. Az erről szóló bejelentést a létesítmény leendő helyszínén tette Fülöp Róbert polgármester, és Jekő Attila, a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Kedden délelőtt kísérték utolsó útjára Varró Józsefet családja, a lovassport képviselői, volt határőr kollégái, barátai és tisztelői a Kiskunhalasi Római Katolikus Temetőben, a polgári szertartás keretében, katonai tiszteletadás mellett tartott búcsúztatóján.
Március 31-én délelőtt átadták Kiskunhalason a Radnóti utcában találhatóúj KRESZ parkot. A mintegy két és félmilliós beruházást önkormányzati forrásból a Halasi Városgazda Zrt. szakemberei kivitelezték.
Először rendeztek hungarikum versenyt a térség iskoláinak. Írásbeli feladatok, villámkérdések és egy prezentáció bemutatása szerepelt a tankerületi döntő feladatai között. A nemzeti és régiós értékekről szóló tudáspróba házigazdája a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola volt.
Megkezdődött a rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása az ország déli és keleti vármegyéiben, így Kiskunhalas térségében is. Az érintett területeken a hatóság az immunizálással egyidőben ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el egészen április 17-ig.
Országjáró fórum keretében Kiskunhalasra érkezett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A filmszínházban megtartott fórum előtt a tárcavezető ellátogatott a kiskunhalasi vasútállomásra is.
A Csetényi Élménypark nyitvatartási ideje változik áprilistól. Az új nyitvatartási rend 2026. április 1-től minden nap 9:00 órától 19:00 óráig lesz. A Csetényi Élmény Parkban található kalandpálya nyitva tartása szombaton és vasárnap nyitvatartási időben lesz elérhető, a többi napon csoportos bejelentkezés alapján lehetséges (legalább 10 fő) az igénybevétele.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
Országjárása során Kiskunhalasra is ellátogatott Toroczkai László. Szombat este a filmszínházban nagy érdeklődés kísérte a Mi Hazánk Mozgalom elnökének és Szabadi István országgyűlési képviselőjelöltnek a fórumát.
Idén is ketten vehetik át a Kiskunhalas Város Közbiztonságáért Díjat. A kitüntetettek személyéről a képviselő-testület zárt ülésen döntött a napokban.
Idén 35 esztendős az Országos Polgárőr Szövetség. A rendezvényen kitüntetések átadására is sor került, az elismertek között ott volt a Kiskuhalasi Városőrség és Polgárőr Egyesület elnöke, Hurtony Zsolt is.
Országos sikert értek el a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai a Szakma Sztár fesztiválon Budapesten.
Második alkalommal szervezte meg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház húsvétra hangoló közösségi programját. Az intézmény dolgozóinak gyermekeit, unokáit várták egy remek hangulatú délelőttre a kórház udvarán. A Kiskunhalasi Rotary Club tagjai 160 játékfigurás csokitojást ajánlottak fel a programra.
Öten ültek abban a Renaultban, amely hirtelen füstölni kezdett, majd néhány pillanat múlva lángba is borult Kiskunhalason, a Tesco előtti körforgalomban. Valamennyi utas elhagyta a járművet, a kiérkező kiskunh⁷alasi tűzoltók két vízsugárral avatkoztak közbe.
Pénteken hajnalban riasztották a tűzoltókat, mert kigyulladt egy lakatlan ház Jánoshalmán. A helyi és kiskunhalasi egységek több vízsugárral fékezték meg a lángokat.
Kiskunhalas sikeresen pályázott az Energiaügyi Minisztérium által meghirdetett Jedlik Ányos programban 1,487 milliárd forint összegre, amely a távfűtési infrastruktúra korszerűsítését célozza.
Évek óta hagymány, hogy a város elismeri a közoktatásban dolgozók munkáját. Csütörtökön délután döntés születet arról, hogy idén is hárman vehetik át Kiskunhalas Város Közneveléséért díjat. Zárt tanácskozás keretében döntött a képviselő-testület arról, hogy idén kik vehetik át Kiskunhalas Város Közneveléséért Díjat.
A NAV a napokban tájékoztatja ügyfeleit a gépjárműadó összegéről, valamint az szja-bevallási tervezetek elérhetőségéről. A sokakat érintő időszakot azonban a csalók is kihasználják: élethű kamuoldalakon igyekeznek bankkártyaadatokat szerezni.
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után, ma hajnalban, 82 éves korában elhunyt Varró József nyugállományú határőr alezredes, Kiskunhalas Város pro urbe díjasa, aki a magyar és az egyetemes lovassport korszakos személyiségeként tette le névjegyét a sportágban.
Óvodásokat és iskolásokat is várnak a nyár folyamán a kiskunhalasi Csetényi Élményparkba. A vakációs ideje alatt megvalósuló táborokban a gyerekek megismerkedhetnek a természettel és a város ikonikus építményeivel is. Az együtt töltött napok során különféle foglalkozások, játékok színesítik a kínálatot.
Nyuszik, tojások, barkák, virágok, színes díszek – ünnepi dekorációval várja Kiskunhalas központja a közelgő húsvétot. Ahogy az már hagyománnyá vált az ünnep közeledtével, a Halasi Városgazda Zrt. munkatársai idén is vidám hangulatú dekorációval lepték meg a város lakóit. A zenepavilont és környékét díszítették fel.
A napokban évértékelő és tisztújító közgyűlést tartott a Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület. Mint megtudtuk, új elnököt választott a szervezet, Viczián Gábor személyében.
Kiskunhalas közelében Zsana alatt, városunktól mintegy nyolc kilométernyire megkezdődik Magyarország első hibrid geotermikus rendszerének kiépítése jelentette be a március 24-én délelőtt történt tájékoztatón Lantos Csaba energiaügyi miniszter a beruházás helyszínén.
Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Tavaszi „üzemmódba” kapcsolt a Kiskunhalasi Városőrség és Polgárőr Egyesület. A tél folyamán is több alkalommal járőröztek a közterületeken, de ez a jövőben sűrűsödni fog. A vasútbiztonsággal kötött együttműködési megállapodás alapján a pályaudvar és környéke is kiemelt figyelmet kap majd.
A tapasztalatok szerint vannak gépjárművezetők, akik akár több évtizednyi autós közlekedés után sem tudják, kinek kell elsőbbséget adni egy olyan kereszteződésben, ahol nincsenek forgalomirányító jelzőtáblák. Megnéztünk pár nagyobb áruházi parkolót Kiskunhalason, és bizony mi is tapasztaltunk furcsaságokat.
Kék léggömbök, kékbe öltözött gyerekek, óvodai, iskolai csoportok érkeztek Kiskunhalas főterére a Víz világnapja alkalmából. A nap csúcspontjaként pontban 10 órakor mindenki egyszerre emelte meg a poharát és ivott vizet.
Az elfogadás és az összetartozást hirdetve tartott flashmobot a város főterén a Református EGYMI Kiskunhalasi tagintézménye. A Down-szindróma világnapja alkalmából a jelenlévők három óriási X-et formáltak színes szalagokból – ezzel jelképezve a Down-szindrómával élő emberek egyediségét.
Az elmúlt napok időjárása nyomán egyre több avartűzhöz riasztják a tűzoltókat országszerte. Mostantól Bács-Kiskun vármegyében is tűzgyújtási tilalmat vezettek be.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
Izgalmasabbá teszi a testnevelés órákat a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskolában a napokban átadott mászófal. A tervek szerint áprilisban a sportudvart is megújítják.
Bácsalmáson tartott lakossági fórumot a Demokratikus Koalíció elnöke és a párt helyi országgyűlési képviselőjelöltje. Mindketten elmondták, miért lényeges, hogy ők is bekerüljenek a Parlamentbe a következő ciklusban.
Közös vízivás, ismerkedés a víziközmű-szolgáltatással. Különleges közösségi esemény helyszíne lesz március 20-án a halasi Bethlen Gábor tér. A víz világnapja alkalmából „Legyen kék a Főtér!” címmel tartanak figyelemfelhívó programot, amelynek középpontjában az ivóvíz és a tudatos vízhasználat áll. Az érdeklődőktől azt kérik, kék ruhában érkezzenek. 10 órakor a résztvevők egyszerre emelik fel a poharaikat, majd isznak vizet.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este a 2026 március 15-i városi ünnepséggel jelentkezik csatornánk.
Új, Kiskunhalas értékeit, turisztikai látványosságait, programjait, a városunkban átélhető élményeket kínáló és feldolgozó weboldal indult el ma estétől.
Életének 83. évében elhunyt Várnai Iván volt önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási hivatal vezető főtanácsosa. Haláláról családja értesítette a nyilvánosságot. Önkormányzati képviselőként 2019 és 2024 között dolgozott a város fejlődéséért, és interpellációkban, hozzászólásokban igyekezett a közjót szolgálni.
A megszokottnál is több helyszínen követte Kiskunhalas közönsége az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ünnepét március 15-én városunkban.
Idén is élénk érdeklődés mellett rendezték meg a piactéren a Magyarok vásárát, melyre több mint 200 árus hozta el portékáját az ország legkülönbözőbb pontjairól. A Hazatalálás Baráti Kör tagjai idén is kitettek magukért, egy hamisítatlan gasztrokulturális élménnyel várták a családok apraját-nagyját.
Mentőhelikopter landolt a kiskunhalasi vásártéren szombaton kora délután. Mint megtudtuk, az egyik alsóvárosi utcában rosszul lett egy férfi, ezért volt szükség a légimentők segítségére. Sajnos, a beteg életét az erőfeszítések ellenére sem sikerült megmenteni,
Jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolnak egy kiskunhalasi család tagjait - derült ki a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményéből. Emellett az idősebb fiúnak fogolyszökésért, a fiatalabb fivérnek bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is felelnie kell.
Kristállyal kereskedő férfiakat vettek őrizetbe a rendőrök a napokban. A kiskunmajsai dílereknél házkutatást is tartottak, és a nyomozók gyanúja szerint volt olyan vásárló, aki naponta járt a cuccért. és volt, aki helyben fogyasztott.
Formálódik és átadás közeli készséget mutat a KRESZ park Kiskunhalason a Radnóti utcában. Fülöp Róbert polgármester közösségi oldalán közölt újabb információkat a KRESZ park készségéről. A teljes befejezésig azonban kérik, hogy ne használják a létesítményt!
Szünetel az ügyfélfogadás a Kiskunhalas, Szilády Áron u. 19-21. szám alatti épületben áramszünet miatt 2026. március 25-én, szerdán – tájékoztatott erről a hivatal helyi kirendeltsége.
Több mint kétszázhúsz nevezés érkezett a 2026-os Tekó Olimpia tanulmányi versenyre, melynek az ötletgazda II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum adott otthont. A versenyszámokban most is általános iskolás korú fiatalok mérték össze tudásukat.
Fontos, hogy a gyermekek mielőbb megfelelő szakemberekhez kerüljenek! A Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kiskunhalasi Tagintézménye nyílt napra várta az érdeklődőket, ahol hasznos információkat kaphattak az óvodapedagógusok, szülők azzal kapcsolatban, milyen esetekben fordulhatnak a gyerekekkel a szakszolgálat munkatársaihoz.
A Zölf-híd Egyesület szervezésében már 17. alkalommal rendezték meg Kiskunhalason a Városi óvodások versmondó versenyét. A helyszínt a városi könyvtár biztosította.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
Vége az ajánlások gyűjtésének, már lehet tudni, kik lesznek a Bács-kiskun vármegyei 5-ös számú egyéni választókerület jelöltjei az áprilisi országgyűlési képviselő választáson. A szavazólapon hat név szerepel majd a kisorsolt sorrendben.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban.
Március 9-től, vagyis a mai naptól megszűnt a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban a korábban elrendelt látogatási tilalom és kötelező maszkviselés. Részletek a kórház közleményében.
Egy defibrillátort és gyógymatracokat vásároltak a Nyúl Utcai Idősek Otthonába abból a pénzadományból, amit a halasi hívek ajánlottak fel a januári ökumenikus imahét alkalmával. Az ünnepélyes átadás a napokban történt meg, az intézmény vezetője pedig kameránk előtt mondott köszönetet minden hozzájárulónak.
Egy közúti ellenőrzés során talált kábítószergyanús anyag vezetett el két kiskunhalasi dílerhez - derült ki a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitnyság közleményéből. Összesen négy embert vettek őrizetbe a nyomozók.
Kedves lányok, asszonyok! Szerkesztőségünk nevében nagy szeretettel köszöntjük Önöket! Ez a nap az Önöké, a Tiétek, de jól tudjuk, hogy az év minden egyes pillanatában ott vannak, ott vagytok velünk, mellettünk, mögöttünk.
Idén is versmondással tisztelegtek Kiskunhalason a 2008-ban elhunyt népművelő, előadóművész Hatvani Zoltán emléke előtt. A XVIII. Hatvani Zoltán Vármegyei Szavalóverseny házigazdája a Bibó István Gimnázium volt. A versenyt minden évben a Zoltán naphoz legközelebbi szombaton rendezik meg.
Flaisz Róbert és barátai negyed századdal ezelőtt gondolták azt először, hogy március elején azzal nyitják meg a szezont, hogy felpattannak motorjaik nyergébe, tesznek egy nagy kört a város területén, aztán pedig egy jelképes bábu elégetésével űzik el a telet a térségből. Az idei program remekül sikerült, közel 20 fok és napsütés várta a felvonulókat.
1976 februárjának végén adták át az akkori Kiskunhalas legújabb óvodáját a Lomb utcában. A születésnapi ünnepségen a tortát az első kiscsoport néhány jelenlévő tagja fújta el.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak, ezúttal SMS-ben, nem létező tartozásról.
Járási verses mesemondó verseny házigazdája volt a Kiskunhalasi EGYMI Óvoda és Általános Iskola. A versenyt SNI, vagyis sajátos nevelési igényű gyerekek számára hirdették meg azzal a szándékkal, hogy ezek a tanulók is sikerélményeket élhessenek át.
A gyermekek és fiatalok alkotásain keresztül szeretnék felhívni a figyelmet az ivóvíz, mint nemzeti érték jelentőségére, valamint a csapvízfogyasztás fontosságára és előnyeire. A víz összeköt minket! címmel a Víz világnapja alkalmából rajzpályázatot hirdetett a Kiskunvíz Kft. a működési területén élő óvodások, általános iskolások és középiskolások számára.
Lippai Marianna író és motivációs előadó volt a vendége a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. rendezvényének a Művelődési Házban kedden este.
Bemutatkozó napot tartott a Kiskunhalasi Konduktív Óvoda és Iskola. Az Esze Tamás lakótelepen működő intézmény szeretné, ha minél többen megismernék az itt folyó munkát.
A gyermekvédelmi kedvezményben részesülő hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek a közelgő tavaszi szünetben is kaphatnak díjmentes ebédet. A halasiak az igénylő lapokat a városháza portáján vehetik át. A kitöltött kérelmeket személyesen kérik leadni a Szociálpolitikai Csoport részére, legkésőbb március 30-ig.
Ciki, nem ciki, néha minden családban előkerülnek a villámgyors gasztronómiai megoldások. A fiatalok körében népszerű, előre csomagolt tésztaételeket elkészíthetjük a csomagoláson jelzett módon is, de némi plusz hozzávalóval igazi, tartalmas egytálételt varázsolhatunk belőlük. Mutatom, mi hogyan készítjük.
A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban.
Kiskunhalas Város Önkormányzata pályázatot hirdet a kultúra, a sport, a hagyományok ápolása, a lakosság művelődése, a környezet védelme céljából megrendezendő események, programok, rendezvények támogatására. Idén 10 millió forintos keretet osztanak majd fel - derült ki a kiskunhalas.hu oldalon megjelent felhívásból.
Kossuth Zsuzsannára a magyar ápolás megalapítójára emlékeztek a Magyar ápolók napja alkalmából a kiskunhalasi Dékáni Árpád Technikumban. Az egészségügyi képzést is folytató iskolában minden évben koszorúzással tisztelegnek az ápolói hivatás és a neves előd emléke előtt.
Ma hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon. Fontos, hogy senki ne megszokásból, hanem a megváltozott forgalmi rendhez alkalmazkodva közlekedjen. A MÁV kér mindenkit, hogy körültekintően közelítse meg a vasúti átjárókat és kizárólag a KRESZ betartásával közlekedjen.
Zárt ülés keretében tárgyalt a képviselő-testület arról, hogy 2026-ban ki kapja meg a Pro Urbe díjat. Idén is két kitüntetett lesz, dr. Nagy András sebész főorvos, valamint a Kiskunhalasi Lovasbandérium érdemelte ki a rangos elismerést.
Fél éven át használta a céges tankolókártyát, saját célra egy kiskunhalasi vállalkozás két alkalmazottja, ezzel milliós kárt okozva. Az egyikük még akkumulátort is vásárolt a munkahelye kontójára.
Február 25-én van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Erről az Országgyűlés 2000-ben hozott határozatot. Kiskunhalason, a Közösségek Házában rendeztek városi megemlékezést, amelyen Bagi Bence önkormányzati képviselő mondott beszédet.
Az év legfontosabb képviselő-testületi ülése lesz Kiskunhalason. A február 26-i tanácskozáson születhet döntés a város 2026-os költségvetéséről, de sok más téma is napirendre kerül. A testületi ülést csütörtökön 13 órától a Halas Televízió élőben közvetíti.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített adásokat láthatnak nézőink. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a bűncselekmények áldozatainak hatékony segítségét, széleskörű tájékoztatását. 2026.február 22. Európa számos országában - 1993 óta Magyarországon is - a Bűncselekmények Áldozatainak Napja, amikor a figyelem az áldozatokra irányul.
A családok apraját-nagyját egyaránt várta a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a Csetényi Élményparkban megrendezett jelmezes télűző mulatságra. Az egésznapos program keretében játék, tánc, zene, farsangi fánk, busók és terepfutás várt az érdeklődőkre.
Büszkék lehetünk a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórházának két vezető ápolójára. Pakai István Jánosné, valamint Benkő Beatrix a miniszteri elismerő oklevelet vehetett át a magyar ápolók napja alkamából.
Kábítószer hatása alatt állt az a férfi, aki kirabolt egy nyugdíjast újév napján. Mint megtudtuk, a zsákmány 2 ezer forint volt, a rendőrök pedig rövid időn belül elfogták a tettest. A nyomozás a napokban zárult.
A házasság hete alkalmából tartottak előadást és gyertyafényes vacsorát Kiskunhalason. A résztvevők Édes Árpád református lelkész gondolatait hallgathatták meg, aki arról beszélt, milyen apróságokra érdemes odafigyelniük a pároknak a mindennapokban, hogy hosszú évekig, évtizedekig jól működhessen egy kapcsolat.
Véleményem szerint, nem kell mindig többfogásos menüsorral készülniük a háziasszonyoknak. Néha jól jön egy olyan gyors receptötlet, amit szinte percek alatt a tányérokra tudunk varázsolni, ha a család már nagyon éhes.
Befejeződtek a tesztvonat mérései a Soroksár és Kelebia közötti vasútvonalon. Budapestről Kiskunhalasra várhatóan 83 perccel hamarabb lehet eljutni személyszállító vonattal,
A jelöltté váláshoz szükséges ajánlásokat február 21-től lehet gyűjteni, ekkortól adják ki a gyűjtőíveket és ekkor indul a választási kampány is.
Új típus jelent meg az Országos Mentőszolgálat gépjárműflottájában. Eddig még nem volt MAN a vonulós autók között, mostantól viszont Bács-Kiskun vármegyében kettő is segíti a sürgősségi betegellátást. Egyik a kiskunhalasi mentőállomásról indul segíteni.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
Április 12-én országgyűlési képviselőket választ az ország. Az előző ciklusokhoz hasonlóan a Halasmédia szerkesztősége kidolgozta a választási irányelveit, amelyek a kampányidőszakban érvényesek.
A Felsővárosi-iskola alsó tagozatos diákjai adtak farsangi műsort pénteken délután az intézmény tornatermében.
Tűz keletkezett egy soltvadkerti családi házban szombaton este. A lángok megfékezéséhez a helyi önkormányzati tűzoltók mellett kiskőrösi és kiskunhalasi egységek segítségére is szükség volt.
Az egykori bibós diák, Belányi József vasárnap nyert 1 millió forintot egy tévés vetélkedőben.
Ittasan vezetett, de lebukott, aztán amikor letöltötte a büntetését, újra volán mögé ült. Megint elkapták, ezúttal egy olyan autó volánja mögött ült, amelyet kivontak a forgalomból. Ez sem volt elég, egy hónappal később ismét vezetett. A történet „szépsége”, hogy a halasi férfinek sohasem volt jogosítványa.
Március elsejéig lehet javaslatot tenni arra, hogy ki kapja meg idén Kiskunhalas Város Közneveléséért Díjat. A kitüntetést minden esztendőben hárman vehetik át a pedagógusnapi ünnepségen.
Nem mindenkinek ott kell voksolni ahol eddig. Kiskunhalason változott a szavazókörök száma ezért az április 12-i országgyűlési választásra készülve érdemes lesz átolvasni a megküldött választási értesítőket és tájékozódni, hogy ki hol adhatja le a szavazatait. Halason az elmúlt választások alkalmával 30 szavazókör működött, ebből 10 szavazókört megszüntettek.
Hét sportág képviselői szerepeltek az idei Sportgála díjazottja között. A városi filmszínházban megrendezett ünnepség főszereplői között volt világbajnok, Európa Kupa bronzérmes, országos bajnok is.
Január elsejétől Dr. Balog István a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház új orvosigazgatója. Mik a tervei? Hogyan tudnak együtt dolgozni Dr. Suhajda János főigazgatóval? Mely területeken, osztályokon kívánnak fejleszteni 2026-ban? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak a Beszéljünk róla magazin nézői, a legfrissebb adásban.
Nem győzik elégszer hangsúlyozni, hogy az internet jó dolog, de ha óvatlanul használjuk, akkor komoly veszélyeket rejt. A Biztonságosabb Internet Napján erre hívták fel a figyelmet a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság iskolarendőrei.
Folyamatban van az április 12-i országgyűlési képviselő választásra az értesítők kiküldése a választópolgároknak. A tájékoztatókat legkésőbb február 20-ig kézbesítik a február 4-i névjegyzéki állapotnak megfelelően.
Ha nincs sok időnk, amit a konyhában tudnánk tölteni, de a család már nyaggat minket, hogy nagyon éhesek, akkor mindig jól jön egy villámrecept. Ezúttal a csirkemell lesz a főszerepben.
A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat láthatnak nézőink.
Módosult a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban a látogatási rend.
Befejezéséhez közelít a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának fejlesztése. A forgalomba helyezés előtt emelt sebességű. 80-160 km/órás teszteket kell végezni. Ezekre a mérésekre február 10. és 26. között kerül sor, nappali időszakban. Ilyenkor előfordulhat, hogy egyes vasúti átjárókban a várakozási idő meghaladhatja a 20 percet.
A NAV keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol. A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségű kutyusok gazdái 2026. február 23-ig, e-mailben küldhetnek előzetes ajánlatot a kutyavásárra.
Itt a farsangi szezon, ilyenkor sokan készítenek odahaza is szalagosfánkot. Mi a titka a jó fánktésztának? Mitől lesz egy fánk szalagos? Milyen lekvár illik hozzá leginkább? Adunk néhány hasznos gasztrotippet ebben a témában.
Az már korábban nyilvánosságot kapott, hogy ki kapja idén a Csáki Öcsi, illetve a Schneider Pál Emlékdíjat. Közben az is kiderült, hogy 2026-ban Csikós Boglárka birkózó veheti majd át a Csenki Ferenc Emlékdíjat.
Tüzes, táncos télűzést és félévzárást tartottak a halasi Bibó István Gimnáziumban. Volt közös néptánc, énekelt a fiúkórus, a télűző nap csúcspontja pedig a rossz gondolatok tűzre vetése volt. A szülői munkaközösség több mint 400 lángossal kedveskedett a diákoknak.
Figyelmetlen sofőr okozott halálos balesetet 2024. november 7-én Kiskunhalason, a Batthyány utcai felüljárón. Az ügyészség vádirata szerint a Volkswagen vezetője nem az utat figyelte, ezért elütötte az út jobb oldalán haladó, kerékpárját toló idős férfit.
Könyvek, ruhák, játékok és méz - sok ajándék gyűlt össze az idei Halasi Jótékonysági Medvenapra. Február másodikán adták át az adományokat a kiskunhalasi Ady Endre Utcai Óvodában kis műsor kíséretében.
Közeleg a hónap első szerdája, így ismét véradás lesz Kiskunhalason a Sétáló utcai Közösségek Házában. A Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezetének és az Országos Vérellátó Szolgálatnak a munkatársai február 4-én fél 9 és fél 2 között várják a véradókat.
Legyenek körültekintőek, az ügyészség nevében küldenek elkövetők adathalász e-maileket! – erre figyelmeztet mindenkit a Legfőbb Ügyészség. Az ügyészségi tájékoztató arra is kitér, mit lehet tenni azért, hogy senki ne essen áldozatul az adathalász csalóknak.
Senki ne dőljön be az adathalászoknak, akik a hét elejétől a NAV nevében küldenek csaló e-maileket. Az adathalászok 2025-ös adóévre vonatkozó szja-visszatérítésről tájékoztatnak. A „NAV-tól” e-mailen, sms-ben érkezett üzenetek mindig legyenek gyanúsak!
Mint arról az év első napján beszámoltunk, a kiskunhalasi kórházban 2026. január 1-én hajnali 3 óra 33 perckor született meg László Bíborka, aki így a halasi intézmény és a vármegye első babája is lett. A megszokottól egy kicsit tovább kellett a kórházban maradnia, ám most már otthon van egészségesen, szerető szülei védelmet nyújtó karjaiban. Meglátogattuk a családot, megnéztük, miként telnek most számukra a mindennapok.
A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
Megszületett a döntés, hogy 2026-ban ki veheti majd át a Schneider Pál Emlékdíjat. A család döntése alapján idén Tasnádi Dávid játékvezető lesz a kitüntetett. Az elismerést a Sportgálán adják át.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Idén is a Dékáni Árpád Technikum adott otthont a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenynek.
Január 31-én délelőtt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Al-Duna Régiója önkénteseinek köszöntését tartották a Tiszti Klubban. A halasi rendezvény a régió egyesületeinek ünnepe volt, ahol régió segítőinek megköszönték az egész éves áldozatos munkájukat. A megnyitón Fülöp Róbert polgármester köszöntötte a vendégeket. A köszöntő után műsorral kedveskedtek a megjelenteknek, majd átadták a figyelmességi ajándékokat a régió aktivistáinak.
Megbeszélést tartott Hirling József Lovaspark versenyszervező csapata a Kincsem Kávézóban. Elkészült a bázis idei eseménynaptára. Lesz ismét május 1-i lovas show-val egybekötött verseny, amely mellett sok más esemény vár 2026-ban a halasi lovas barátokra – hangzott el a lovasparkot üzemeltető Lovas és Szabadidő Központ Kft. éves eseménynaptárt összeállító megbeszélésén.
Szeretné megtudni, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Önzetlen, nemes tettre szánta rá magát a Dékáni Árpád Technikum sok, már 18 évet betöltött diákjai. Véradáson vettek részt, hogy így segítsék a vérre, vérkészítményre szoruló embertársaikat.
Kilencvenhat esztendős korában otthonában hunyt el dr. Bátory Gábor nyugalmazott osztályvezető főorvos. A tősgyökeres kiskunhalasi gyógyító volt a helyi kórházban a reumatológiai osztály megalapítója és az a szakember, aki nagyon sokat tett a halasi gyógyvízért, a strandért.
Kiskunhalas helyi értékeivel is bővült Bács-Kiskun Vármegye Értéktára. Ünnepi keretek között tették közzé január 22-én a Megyeházán, hogy kik kerültek az értéktárba a vármegyéből.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
Az influenzaszerű megbetegedések egyre növekvő száma miatt január 27-én, kedden több fontos intézkedés is életbe lép a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban. Ilyen lesz többek között a kötelező maszkviselés és több osztályon bevezetik a teljes látogatási tilalmat is. A kórház közleménye cikkünkben olvasható.
Mesefigurák és tűzzsonglőrök tették emlékezetessé a halasi jégpályára látogatók szombat délutánját, estéjét. A program gyermek jégdiszkóval indult, a Lobbanáspont Tűzzsonglőr Csapat műsorával folytatódott, majd a filmzenék estjével zárult.
Halálos baleset történt 2024. június 12-én, délután az 55-ös főúton. Egy Volkswagen és egy Nissan ütközött egymással, a vétlen sofőr életét vesztette. A napokban vádat emeltek az okozó ellen, aki a vizsgálatok szerint túllépte a megengedett sebességet, ezért csúszott meg az autója a nedves aszfalton.
Testszkenner buktatott le egy észak-macedón drogcsempészt a tompai határátkelőn. A férfinél több mint 1,3 kilónyi gyanús anyagot találtak.
A szűrővizsgálatok fontosságára és az egészséges életmódra hívta fel a figyelmet a Mályvavirág Alapítvány Gyöngyszem elnevezésű programja a XX. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét Kiskunhalasi eseményén.
A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.
Kiskunhalason, a Molnár utcában történt bűncselekmény áldozata egy nyugdíjas, az elkövető pedig egy huszonéves fiatal.
Elkészült a Hirling József Lovaspark idei eseménynaptára. Lesz ismét május 1-i lovas show-val egybekötött verseny, amely mellett sok más esemény vár 2026-ban a halasi lovas barátokra.
Az év első napjától már nem Dr. Ördögh Csaba tölti be a Semmelweis Kórház orvosigazgatói posztját. Helyét Dr. Balog István vette át január 1-től. Szerkesztőségünk megkereste a kórház vezetőségét, hogy hivatalos tájékoztatást kérjünk a téma kapcsán. A közleményt cikkünkben olvashatják.
Az elmúlt egy hétben megduplázódott a törések és zúzódások száma – tette közzé közösségi oldalán a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktatókórháza. Az egészségügyi intézmény mindenkit óvatos közlekedésre kér.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. étfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal.
Huszonöt éve zárta be kapuit az akkor belügyminisztériumhoz tartozó Kiskunhalasi Határőr Lovasiskola. Dózsa Károly volt iskolaparancsnok meghívására pénteken este gyűltek össze a Tiszti Klubban az egykori határőrök.
Hetek óta működnek a jelzőlámpák a Batthyány utca és az 53-as főút kereszteződésénél lévő csomópontban. Ennek ellenére nap, mint nap lehet olyan figyelmetlen autósokkal találkozni, akik a piros jelzés ellenére, nem állnak meg. Vannak, akiknek az sem egyértelmű, hogy a felüljáróról leérve, jelzőlámpa nélkül, mikor kanyarodhatnak jobbra,a főútra.
Új tűzoltóautó áll szolgálatba a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon. A gépjárműfecskendó átadására pénteken került sor Budapesten, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon.
Jelentős szerepet kap Kiskunhalas a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszát érintően. A kiskunhalasi irányítóközpontból 24 órában figyelik és irányítják majd a vonatforgalmat a fővárostól a kelebiai határig.
Idén is megtartják az Ökumenikus imahetet, melyhez a kiskunhalasi felekezetek is csatlakoznak. A résztvevő templomokban, imaházakban január 18-25. között tartják az imaalkalmakat. Az ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységére hívja fel a figyelmet.
Sem bomba, sem pedig mérgező anyag nem volt abban a külföldi boritékban, amelynek okán értesítették a rendőrséget, a mentőket, a tűzoltóságot. A halasi postán elvégzett vizsgálatok derítették ezt ki.
Kigyulladt egy melléképület szerdán délután, háromnegyed egy körül Kiskunhalason, a Csillag utcában. A tűz a szomszédos ingatlanokra is átterjedt, a kiérkező kiskunhalasi és kiskunmajsai tűzoltók több vízsugárral fékezték meg a lángokat. A kár több tízmillió forint.
2025. december 31-én 97 évesen elhunyt a városszerte nagy tiszteletben álló iskolaorvos, halasi gyermekek több generációjának „doktor nénije”. Dr. Vladár Károlynéra emékezünk.
Fontos információ a busszal közlekedők számára. A kiskunhalasi vasúti várótermet a rendkívüli téli időjárás miatt a buszra várakozó utasok számára soron kívül megnyitották.
A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület folytatta azt a hagyományt, hogy családias hangulatú ünnepség keretében látja vendégül a kerek évfordulós tagjait. Január első napjaiban volt Seres István születésnapja, a 80 esztendős nyugállományú századost hétfőn délelőtt köszöntötték.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Szeretné megtudni, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Január 12-én a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonákra emlékezett Kiskunhalas. . A városi megemlékezés a Thorma János Múzeumban, a Szilády Áron Református Gimnázium műsorával indult, amely során Palásti Károly pedagógus mondott megemlékező beszédet.
2026. január 10-én délelőtt halálos baleset történt Kiskunhalason a Halasthermál Gyógyfürdő fedett részében, a termál medencében.
A Kiskunhalasi Városőrség és Polgárőr Egyesület pénteken éjszaka járőrözött, főként azokat a helyeket keresték fel, ahol hajléktalanok húzhatják meg magukat.
Kiskunhalas Város elbúcsúzott díszpolgárától. Az életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva búcsú szertartása január 9-én a kiskunhalasi katolikus temető ravatalozójában történt.
A Szilády Áron Református Gimnázium diákjai és pedagógusai igyekeznek kihasználni a ritkaságnak számító vastag hóréteg adta lehetőségeket. Hóembert építettek és hógolyócsatát szerveztek.
Baleset történt Kiskunhalas és Kunfehértó között, csütörtökön délután. A kiskunhalasi tűzoltókat, mentőket, rendőröket nem sokkal fél kettő után riasztották. Egy Renault Master letért az útról és az árokban felborult. A sofőrt kivizsgálásra a mentők kórházba szállították.
Mindenki csak megfelelően felkészített járművel induljon útra az előttünk álló fogcsikorgató időben– ezt kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az aktuális útviszonyokról érdemes indulás előtt és útközben is tájékozódni az utinform,hu oldalon.
A kiskunhalasi védőnők évek óta csatlakoznak az európai méhnyakrák megelőző héthez. Ez idén a január 19-i héten zajlik majd. Számos település részese a kezdeményezésnek, mely a Mályvavirág Alapítvány támogatásával valósul meg részben. A helyi program főszervezője ezúttal is Dancs Eszter. Egy plakátkészítő pályázatot is meghirdettek, aminek részleteiről cikkünkben olvashatnak.
A hulladékszállítást és a fenyőfák begyűjtését is befolyásolhatja a napokban kialakult hóhelyzet. A térségi szolgáltató közleményt adott ki a tudnivalókról, az előforduló késésekről, az esetlegesen elmaradó gyűjtések pótlásáról.
Jogosítványa sem volt, körözték, és még több mint 900 gramm kristály is volt az autójában annak a kiskunhalasi férfinak, akit Nagykőrösön kapcsoltak le a rendőrök.
Ha odakint „repkednek a mínuszok”, testnek és léleknek is nagyon jól esik egy tányér gőzölgő leves. Mostani ajánlatom egy valóságos ízbomba.
A téliesre fordult időjárás okán több alkalommal riasztották a kiskunhalasi tűzoltókat. Árokba csúszott autó és elakadt kukásautó mentéséhez is szükség volt segítségre.
A havazás miatt megnövekedett betegforgalomra számít a halasi kórház, ezért megerősített szolgálatot vezettek be az SBO-n és a Traumatológián. Az elmúlt napokban a legtöbb baleset kerékpározás és rollerezés közben történt.
A meteorológiai előrejelzések szerint extrém hideg időjárás várható. A katasztrófavédelem, a rendőrség és a Magyar Vöröskereszt is arra kér mindenkit, hogy figyeljen a környezetében élőkre és, ha kell, hívjon segítséget. Elrendelték a vörös kódot is, a szociális intézmények kötelesek befogadni a hideg miatt bajbajutottakat.
A friss anyakönyvi hírek megérkeztek szerkesztőségünkhöz. Csak egy kattintás, és Ön is megtekintheti, hogy kik születtek, kik kötöttek házasságot, és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban.
Az idei év első véradása lesz Kiskunhalason január 7-én, szerdán. A helyszín ezúttal is a Sétáló utcai Közösségek Háza.
A január 10-i (szombat) munkanapon a NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága csak a felsorolt ügyfélszolgálatokon fogad ügyfeleket. Mutatjuk, hol tudnak ügyet intézni most hétvégén.
Az összefogás kulcsfontosságú - hangzott el az Országos Cigány Nemzetiségi Napon, melynek ezúttal is Kiskunhalas adott otthont. Hazánk számos régiójából és településéről érkeztek cigányvezetők, politikusok a halasi szervezők meghívására.
A szabadvizek jege a sportolásra és a kikapcsolódásra komoly veszélyeket rejtenek. A Sóstó híradásunkkal azonos időben még nem fagyott be teljesen és a befagyott területek sem biztonságosak az emberi tartózkodásra. Az alábbiakban néhány alapvető szabályra hívjuk fel a figyelmet a jégen tartózkodással kapcsolatban és javaslatokat is kínálunk a témában.
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink.
Kiskunmajsára riasztották a halasi tűzoltókat vasárnap délután. Mint megtudtuk, csőtörés miatt volt szükség a segítségre.
A 2026-es esztendőben is jónéhány Kiskunhalashoz kötődő közéleti személyiség, esemény, épület, intézmény évfordulóját ünnepli a város. 2026 is bővelkedik kerek helytörténeti évfordulókban – írta meg egy kiskunhalasi helytörténeti információkat feldolgozó blogportálon Végső István történész. A nagyszámú adatokból a 6-os évszámokra végződő évfordulókból szemezgetett hírportálunk.
Vannak olyan emberek, akiket a haláluk után még több mint két évtizeddel is napi szinte emlegetünk. Vajon mit szólna ehhez, vajon ő is így döntene-e?
A gondos kezelések ellenére elhunyt az a 15 éves kiskunhalasi fiatal, aki motorjával autóval ütközött az 53-as főúton. A fiút súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a szegedi klinikára, ahol mindent megtettek érte.
Január első napján érdemes lencsét fogyasztani. Ha a hagyományos lencsefőzelék esetleg már unalmas lenne, készíthetünk helyette egy tartalmas gulyást.
A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban 2026. január 1-én hajnali 3 óra 33 perckor született meg László Bíborka, aki így a halasi intézmény és a vármegye első babája is lett. A kislány és 26 esztendős édesanyja is remek egészségnek örvend.
A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
Az óév utolsó napján is szükség volt a kiskunhalasi tűzoltók segítségére. December 31-én, 18 óra körül érkezett a riasztás, hogy Imrehegyen kigyulladt egy csirkeól.
Közeledvén az év végéhez, úgy döntöttem, egy könnyed, humoros kis ötlettel zárom 2025-ös menüsoromat. Mindig is híve voltam az egyszerű, de egyben különleges gasztronómiai megoldásoknak. Szilveszteri vendégvárónak nem is tudok jobbat elképzelni a most következő falatkáknál.
Csütörtökön megkezdődik a 2026-os esztendő. Ilyenkor jó már előre megnézni néhány fontos dátumot, hogy tervezni lehessen a szabadságokat, családi programokat. Hány hosszú hétvége lesz? Mikor lesz húsvét? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Ezekre a kérdésekre is választ adunk cikkünkben.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.