2026. 07. 19.
Emília
  Írjon nekünk broken clouds 23°C Érzett: 23°C Szél: 2 m/s Párat.: 54%

Nyugdíjas találkozót rendeztek a kórházban

Nyugdíjas találkozót rendeztek a kórházban
Szőri Attila  |  2025. 11. 07., 17:23

Bensőséges, meghitt hangulatú teadélutánra invitálták a volt kórházi dolgozókat pénteken délután. Közel hetvenen fogadták el a meghívást, az esemény célja pedig az volt, hogy a kórház korábbi munkatársai ismét találkozhassanak egymással, felidézzék a közösen megélt évtizedeket.

A rendezvény egy meghitt hangulatú beszélgetős teadélután volt, ahol az ízletes falatok és italok mellett a nosztalgiáé volt a főszerep. A vendégek nagy örömmel tekintették meg a kivetített régi fényképeket, amelyek megannyi emléket ébresztettek a jelenlévőkben.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Több dalból álló repertoárral állt közönség elé a Kádár Family Band, akik többek között Beatles és Máté Péter slágerekkel emelték a program színvonalát. A vendégek közül sokan együtt dúdolták, énekelték a jól ismert dallamokat az előadókkal.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

A szervezők nevében Dittmayer Péter ápolási igazgató elmondta, hogy a kórház számára fontos a korábbi dolgozók megbecsülése, hiszen az intézmény mai szakmai alapjait ők teremtették meg évtizedek kitartó munkájával. A kórház frissen kinevezett főigazgatója Dr. Suhajda János köszöntőjében azt mondta, arra törekszik majd, hogy a halasi egészségügyi intézmény kollektívája továbbra is olyan erős legyen, mint mostanáig volt.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

A helyszínen készült interjúkat, videókat a Halas TV hétfői Hírnaplójában tekinthetik meg az érdeklődők, este 7 órától.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 07. 16., 16:50
Régi, a történelmi múltunka felidéző fotókat gyűjt a Thorma János Múzeum. Az intézmény mindazokat várja, akik régi fényképekkel, dokumentumokkal és személyes emlékekkel hozzájárulnának Kiskunhalas helytörténetének gazdagításához. Az első alkalom 2026. július 23. 13:00-16:00-ig lesz a múzeumban.
2026. 07. 16., 16:43
Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
2026-07-17 01:29:50
- Népek dalai a zeneiskola kórusának előadásában - Világjáró állatorvos az USA nemzeti parkjaiban - Trabarna a humor világába utaztat - Igazad van - Hegedűs Katalin kedvenc könyve
2026-07-15 07:48:13
Augusztus 8-án az ország egyik legvidámabb nyári rekordkísérletéhez csatlakozik a Halasthermál Strandfürdő. Fogjunk össze, töltsük meg a strandot, és mutassuk meg, hogy Kiskunhalas a vízipisztolycsatában is az élmezőnybe tartozik!
2026-07-14 20:17:09
Nyári napközis tábort szervezett 2026. július 13–17. között a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a felső tagozatba készülő, vagyis a negyedik osztályt már befejező gyermekek számára. A 21 fős csoport tagjait hétfőtől péntekig, naponta 8 és 16 óra között várják változatos programokkal a Martonosi Pál Városi Könyvtárban a szervezők.
2026-07-14 08:49:29
A Berki Viola Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki legalább a 60. életévét 2026-ben betöltő, Magyarországon élő képzőművész támogatására.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
2026. 05. 19., 17:08
A kiskunhalasi István Dia dartsversenyzői sikereiről mesélt nekünk.
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
hirdetés