A podcastban arra keresik a választ, hogy mit is takar az a szó, régészet. Vajon a Hollywood-ban forgatott régészes filmeknek mennyi köze van a valósághoz?
- Kezdjük a legfrissebb élményről. MVM Dome, Neoton Finálé. Hogyan került egy halasi lány a teltházas aréna színpadára?
- Jelenleg Wellai Yvette koreográfus és táncos készíti a Neoton-koncert koreográfiáját, és általa kerültem be én is. Yvettel már lassan 3 éve dolgozom együtt, és így kaptam meg a lehetőséget.
- Milyen volt a felkészülés, illetve mikor derült ki, hogy hol fogsz majd táncolni?
- Nekünk két számban volt lehetőségünk táncolni, ami fantasztikus élmény volt. Körülbelül egy héttel előtte tudtam meg, hogy én is részese lehetek a produkciónak. Nekünk kevésbé volt kötött a koreográfiánk, főleg improvizáció volt, de amint kiderült, hogy mi is szerepelni fogunk, elkezdtük összeállítani a látványos elemeket.
- Elárulod mi volt az első gondolat, amikor felértél a színpadra és elkezdődött a produkció?
- - Nagyon izgultam színpadra érés előtt, hiszen közel 14 ezer ember volt az MVM Dome-ban.. Fantasztikus élmény volt látni és hallani, ahogy ennyi ember tapsol és énekel. Számomra az a pillanat, amikor a telefonvakuval világítottak, felbecsülhetetlen volt. A közönségnek hihetetlen energiája van, és hálás vagyok azért, hogy ezt megélhettem.
- Egyébként ez volt az első ilyen alkalom, hogy egy neves produkcióban táncolhattál?
- Több produkcióban vettem már részt, különböző eseményeken és rendezvényeken szoktunk táncolni.
Számomra még meghatározó volt a Sissi, a magyar királyné előadása a Monarchia Operettel, Kerényi Miklós rendezésében. Nyáron sokat utaztunk a társulattal: jártunk a Szigligeti Szabadtéri Színpadon, Szegeden, a Szabadtéri Színpadon, Budapesten és még több településen.
- Térjünk vissza a kezdetekhez. Mióta van jelen az életedben a tánc?
- Fit Kid-del kezdtem, ahol megismerkedtem a tánc és az akrobatikus elemek világával. Kiskunhalason tanultam, akkor még Tóth Péter vezetésével működött az Hala Fitness Egyesület. Ezt követően 15 évesen felköltöztem Budapestre, hiszen felvettek a Budapesti Táncművészeti Stúdió és Szakgimnáziumba, ahol nagyon sokat tanulhattam. Délelőtt zajlottak a közismereti órák, délután pedig a táncoktatás. Majd színházi táncos végzettséget szereztem. Nagyon sok műfajt tanultunk, főleg balettet, modern táncot, néptáncot és latin táncokat, ezt követően pedig a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre mentem.
Sportos családból származol. Ennek volt jelentősége abban, hogy milyen sportágat választasz?
- - Ez így van: édesanyám pedagógus, emellett régen kézilabdázott. Sok játékos sportversenyre vitt minket, illetve atlétikaversenyekre is, és a Nagy Vagy! TV2-es versenyen is részt vehettem velük a csapatban. Édesapám pedig futballozott, így a sport elég nagy szerepet töltött be nálunk. Sosem voltam a labdás játékok híve, és már kiskorom óta a tánc állt hozzám közel, így anyukámék vittek el az első Fit Kid edzésre. Szerencsére szabadon választhattam.
- Melyik volt a legjobb eredményed?
- Fit Kid versenyen az országos első helyezés volt a legjobb eredményem.
- Mikor dőlt el, hogy a tánc fontos szerepet játszik az életedben?
- A tánc a mindennapjaim része, és miután elvégeztem a középiskolát, egy évig nem táncoltam az egyetemi felkészülés végett. Utána nagyon hiányzott, és kerestem a lehetőségeket, itt jött el nálam a fordulópont, és a tánc a hivatásommá vált.
- Most mivel foglalkozol?
- Jelenleg gyerekeket oktatok Budapesten, és saját tánccsapatomat vezetem. Járunk a gyerekekkel fellépésekre, és készülünk a tavaszi versenyre, ami egy új kihívás számomra. Emellett a Testnevelési Egyetem ritmikus gimnasztika csapatának táncedzője vagyok. Rendszeresen járok különböző fellépésekre, szalagavatók és esküvői táncok oktatásával is foglalkozom, úgyhogy nagyon színes a paletta. Nagyon sok tánctábort tartok, így minden évszaknak megvan a maga hangulata. Nyáron sok előadás, fellépés és gyermektábor van, ősszel szalagavató próbák, télen fellépések, tavasszal táborok, versenyek és fellépések.
- Kiskunhalassal milyen kapcsolatban vagy?
- Kiskunhalasra háromhetente vagy havonta járok. Jelenleg Girly workshopokat tartok Sztanik Nikolett vezetésével. A táncórák lényege, hogy a hozzánk járó hölgyek egy elegánsabb, magassarkús táncot tanuljanak, amelyben a nőiességük megélése a cél. Magassarkúban járásgyakorlatokat végzünk, emellett koreográfiát tanulunk.
A podcastban arra keresik a választ, hogy mit is takar az a szó, régészet. Vajon a Hollywood-ban forgatott régészes filmeknek mennyi köze van a valósághoz?