2026. 02. 25. szerda
Géza
  Írjon nekünk clear sky 0°C Érzett: -3°C Szél: 2 m/s Párat.: 88%

Ferkó helyét Pató Pál Úr veszi át

Ferkó helyét Pató Pál Úr veszi át
Kovács Iván  |  2025. 12. 04., 13:40

A sportlovak életében is elérkezik a pillanat, amikor véget ér az aktív pályafutásuk. A Hirling Lovaspark egyik kedvenc hátasa, Fernando Ferkó nyugdíjba vonult a napokban, a helyére pedig Pató Pál úr érkezett a Honvédelmi Minisztérium jóvoltából, aki a kadét lovas programban vesz részt majd a jövőben és díjugrató versenyeken is számít rá a lovaspark vezetése.

 

A Hirling Lovasparkban közel 15 évnyi sportmunka után nyugdíjba vonul az egyik nagy kedvenc Fernando Ferkó (címképen), a 19 éve pej herélt sportló. A hódmezővásárhelyi származású Fernando Ferkó kétéves korában került a most lovasbázison dolgozó Ménesi Dóráék istállójába, ahol Dóra testvére kezdett versenyezni vele. Az élet úgy hozta, hogy nem sokkal ezután Kiskunhalasra került a ló.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

A kezes, türelmes és jó képességű Ferkó a fiatal és kezdő lovasokat segítette és a versenyzésben jó pár esztendőn keresztül kiváló teljesítményeket mutatott, ezzel a Kiskunhalasi Lovasbandérium SE jó hírnevét öregbítve. A ló szinte hozzánőtt a lovasbázison sportolókhoz és lovasoktatókhoz. Ferkó tehát jó 15 éven át szolgálta a lovassportot. Utolsó szolgálati helyén a Hirling Lovasparkban most 19 évesen elérkezett a pihenés ideje és tulajdonosa visszavonultatta.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

Fernandó Ferkó a lovasbázis egyik oktatójának, Nagy Emesének a tanyájára került Erdőszélre. Ott jellemzően karámban és más lovak társságában tölti nyugdíjas éveit. Ha az időjárá pedig úgy alakul kulturált istállóban pihenhet. Mivel viszonylag közel van Kiskunhalashoz Erdőszél, így könnyen látogathatják Ferkót5 egykori lovasai.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

Rózsahegyi Róbert a Hirling Lovaspark telepvezetője elmondta, hogy sikerült pótolni Fernando Ferkó, a kiváló képző és sportlóvat. A sok szép sikert elért Ferkó helyére egy új hátas érkezett Budapestről a Honvédelmi Minisztérium jóvoltából, mégpedig az öttusa világbajnokságot is megjárt El Patero, népszerű nevén Pató Pál úr. A Nemzeti Lovardából érkezett 15 éves sötét pej herélt alapvetően a lovasparkban folyó kadétképzést szolgálja majd Kiskunhalason, de a díjugrató versenyzésben – zárta tájékoztatóját a lovaspark telepvezetője.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 02. 23., 13:21
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a bűncselekmények áldozatainak hatékony segítségét, széleskörű tájékoztatását. 2026.február 22. Európa számos országában - 1993 óta Magyarországon is - a Bűncselekmények Áldozatainak Napja, amikor a figyelem az áldozatokra irányul.
2026. 02. 21., 22:59
A családok apraját-nagyját egyaránt várta a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a Csetényi Élményparkban megrendezett jelmezes télűző mulatságra. Az egésznapos program keretében játék, tánc, zene, farsangi fánk, busók és terepfutás várt az érdeklődőkre.
2026-02-23 19:13:34
- Jelmezes futással, busókkal, hangos kerepléssel, kiszebáb égetéssel űzték a telet a Csetényi Élményparkban - Sikeresek voltak a speciális tesztvonat mérései a felújított vasútvonalon - Halasi orvosokra is lehet szavazni
2026-02-23 18:43:51
- Új terasz épült a Matéza étteremnél pontosan 10 éve - Változások a háziorvosi ügyeletben - 250 új számítógépet kapnak a tankerület iskolái - Aláírták a Szabadka-Kiskunhalas testvérvárosi szerződést
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
2026. 02. 04., 15:05
Török Erika a Kilimandzsárón
2026. 01. 23., 16:07
Kuti Sándorné dr. Kovács Mária, a lelkiismeretes orvos, és segítő katolikus.
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
hirdetés