2026. 07. 22. szerda
Magdolna
  Írjon nekünk few clouds 23°C Érzett: 23°C Szél: 2 m/s Párat.: 42%

Vádemelés a halálos balesetet okozó sofőr ellen

Jáger Levente  |  2026. 01. 24., 11:35

Halálos baleset történt 2024. június 12-én, délután az 55-ös főúton. Egy Volkswagen és egy Nissan ütközött egymással, a vétlen sofőr életét vesztette. A napokban vádat emeltek az okozó ellen, aki a vizsgálatok szerint túllépte a megengedett sebességet, ezért csúszott meg az autója a nedves aszfalton.

Halálos baleset okozásában vétkes sofőr ellen emeltek vádat a napokban. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a büntetlen előéletű vádlott 2024. június 12-én, az 55-ös s főúton, Ásotthalom felől Kisszállás felé vezette autóját. A férfi az eső miatt vizes úton a megengedett 90 km/óra helyett, mintegy 115-125 km/óra sebességgel haladt. A férfi egy kanyarban elveszítette az uralmát az autója felett, átcsúszott a szemközti forgalmi sávba, ahol nekicsapódott a szabályosan közlekedő gépkocsinak. A baleset következtében a vétlen vezető a helyszínen életét vesztette.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ előírást, amely szerint járművel az útviszonyoknak megfelelően kell közlekedni. A Kecskeméti Járási Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta. A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Fotó:ugyeszseg.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 07. 20., 10:36
Újabb dílerek buktak le Kiskunhalason. A police.hu közleményéből kiderült, hogy a helyi nyomozók őrizetbe vettek egy 19 éves férfit és 43 éves édesapját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hónapok óta kristályt árultak több helyi fogyasztónak.
2026. 07. 20., 08:54
Július 14-18 között hagyományos nyári önkéntes összetartásra hívta versenytáncosait a Stúdió 2000 TSE vezetése. A Juhász Ágnes (művészeti vezető) és Tóth Szilárd (táncpedagógus) szervezte edzőtáborban nem csak hazai, hanem külföldről érkezett táncosok is részt vettek. A Tánchagyományok Házában folyó edzéseken közel száz táncos fordult meg.
2026-07-19 18:15:53
A Kiskunhalasi Technikai Sportbarát Egyesület már negyedik alkalommal szervezte meg a Családi Napját a Keceli út melletti autókrossz pályán. Gáborné Halász Barbara, Gábor László és szervezőcsapata ismét élménydús programot adott minden korosztálynak.
2026-07-19 12:08:21
A Swift Cup Europe 2026-os szezonjának félidejéhez érve Csuti Zoltán magabiztos előnnyel vezeti az összetett pontversenyt, miután a lengyelországi Tor Poznań versenypályán mindhárom futamot megnyerte. A kiskunhalasi autóversenyző következő megméretése éppen a születésnapján lesz.
2026-07-18 18:25:14
A 2026. évi Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság felnőtt kategória nyereményautója egy vadonatúj Fiat 500 Torino Edition 1.0 BSG Hybrid modell lesz. Az augusztus 28-a és 30-a között, a Nemzeti Lovardában megrendezésre kerülő OB döntő felnőtt egyéni győztese tehát mindent visz, plusz egy Fiat 500 Hybrid lesz a különdíja.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
2026. 05. 19., 17:08
A kiskunhalasi István Dia dartsversenyzői sikereiről mesélt nekünk.
hirdetés