2026. 02. 25. szerda
Géza
  Írjon nekünk clear sky 0°C Érzett: -3°C Szél: 2 m/s Párat.: 88%

Felavatták Baráth József emlékpadját

Kovács Iván  |  2025. 08. 06., 10:03

Kiskunhalasi civil szervezetek és személyek kezdeményezésére, JÓZSI BÁCSI PADJA névvel emlékpad avatás és emlékidézés történt augusztus 5-én délután 6 órakor Baráth József tanár úr tiszteletére Kiskunhalason, a Szövetség téren. A Martonosi Pál Városi Könyvtár mellett található Simon Ferenc szobrász, Lány madárral című alkotásával szembeni padot jelölték ki a kezdeményezők, amelyet fémtáblán felirattal láttak el. A félszáznyi érdeklődő a padavatást követően a könyvtárban emlékezett meg Baráth József tanár úrról.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

Fotó: Kovács Iván

Baráth József Pozsonyban született, a II. Világháborút követően került Magyarországra. Pécsett szerzett tanári diplomát, majd Baján kezdte pedagógusi pályafutását, ahonnan Kiskunhalasra került és városunkban folytatta tanári munkásságát. Legtöbben a Szűts József Általános Iskolából ismerhetik Baráth József művésztanárt, aki rajzra tanította a diákokat nyugállományba vonulásáig.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Király Gábor köszöntötte először a megjelenteket
Fotó: Kovács Iván

A városban mindenki Tanár Úrként köszöntötte és szólította. Nyugdíjba vonulását követően is aktív közéletet élt és rendszeres szereplője, nézője, szellemi támogatója volt a halasi kulturális életnek. Baráth József munkásságát Kiskunhalas Város 1999-ben pro urbe díjjal ismerte el. A Kiskunhalas utcáin, közterein gyakran sétáló idős művésztanár rendkívül nyitott módon közelített a kiskunhalasi emberekhez, akiket örömmel üdvözölt, és akikkel mindig szívélyesen beszélgetett.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
A kép Baráth József búcsúztatásán 2024. december 14-én készült (archív fotó)
Fotó: Kovács Iván

Az emlékpad avatáson az egyik kezdeményező, Király Gábor köszöntötte a jelenlévőket, majd Mester Sándor osztotta meg gondolatait. A tavaly ősszel elhunyt Baráth József tiszteletére megjelölt padon a tanár úr leánya Magdolna és Mester Sándor fémtáblát leplezett le.  A táblán a következő felirat szerepel. JÓZSI BÁCSI PADJA „Szeretek itt üldögélni. Tudjátok, én nagyon kedvelem ezt a szobrot, jó ránézni, úgy megnyugtatja a lelkem." BARÁTH JÓZSEF (1929. Pozsony - 2024. Kiskunhalas), Pro Urbe díjas művésztanár HALASI POLGÁR emlékére.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Mester Sándor emlékezett meg Baráth Józsefről az emlékpad előtt
Fotó: Kovács Iván

Mester Sándor elmondta, hogy mi indította meg a kezdeményezőkben az emlékpad létrehozását. Mint mondta, amikor 2009-ben fémtolvajok eltulajdonították a szobrot, Józsi bácsi pénzt ajánlott fel az újra öntéséhez. Akkor mondta el a padra írt gondolatait Mester Sándornak a Lány madárral című alkotással kapcsolatban. Katt ide Baráth József búcsúztatásán készült cikkünkhöz!

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Magdolna, Baráth József leánya és Mester Sándor leplezték le az emléktáblát
Fotó: Kovács Iván

Az emlékpad felavatását követően az egybegyűltek a Martonosi Pál Városi Könyvtárban osztották meg egymással gondolataikat, emlékeiket Baráth József tanár úrról. A könyvtárban Németh Györgyi könyvtárvezető fogadta az érkezőket. Az olvasóteremben emléktárgyak, festmények, a művésztanár kiállításaira készült meghívók alkalmi tárlatával találkozhattak az érdeklődők. Csordás Tiborné például egy 1963-ban, nyári táborban készült Baráth akvarellt mutatott be.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
A Lány madárral szobor előtt az emlékezők
Fotó: Kovács Iván

Az emlékpad kijelölést a Kiskunhalasi Forrás klub volt tagjai, a Halasi Nyugdíjas Pedagógus Klub, a Halasi Közéleti Asztaltársaság, a Martonosi Pál Városi Könyvtár kezdeményezték. A megvalósításban közreműködtek Faddi János, Király Gábor, Kunszeri Miklós, Mester Sándor és Vili Gábor.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
Magdolna, Baráth József leánya
Fotó: Kovács Iván

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
A könyvtár olvasótermében folytatódott a rendezvény
Fotó: Kovács Iván

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 02. 23., 13:21
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a bűncselekmények áldozatainak hatékony segítségét, széleskörű tájékoztatását. 2026.február 22. Európa számos országában - 1993 óta Magyarországon is - a Bűncselekmények Áldozatainak Napja, amikor a figyelem az áldozatokra irányul.
2026. 02. 21., 22:59
A családok apraját-nagyját egyaránt várta a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a Csetényi Élményparkban megrendezett jelmezes télűző mulatságra. Az egésznapos program keretében játék, tánc, zene, farsangi fánk, busók és terepfutás várt az érdeklődőkre.
2026-02-23 19:13:34
- Jelmezes futással, busókkal, hangos kerepléssel, kiszebáb égetéssel űzték a telet a Csetényi Élményparkban - Sikeresek voltak a speciális tesztvonat mérései a felújított vasútvonalon - Halasi orvosokra is lehet szavazni
2026-02-23 18:43:51
- Új terasz épült a Matéza étteremnél pontosan 10 éve - Változások a háziorvosi ügyeletben - 250 új számítógépet kapnak a tankerület iskolái - Aláírták a Szabadka-Kiskunhalas testvérvárosi szerződést
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
2026. 02. 04., 15:05
Török Erika a Kilimandzsárón
2026. 01. 23., 16:07
Kuti Sándorné dr. Kovács Mária, a lelkiismeretes orvos, és segítő katolikus.
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
hirdetés