Különleges volt a szombat délelőtti szentmise a Felsővárosi Jézus Szíve Templomban. A szertartás végén köszöntötték a katolikus közösség legidősebb aktív tagját, a 95. születésnapját ünneplő Illés Istvánt. Kuris István László adta át István bácsinak azt a díszoklevelet, amelyben Leó pápa apostoli áldást adott neki.
December 16-án ünnepelte 95. születésnapját Illés István, aki a felsővárosi katolikus közösség aktív vallásgyakorló tagja. Nem véletlen, hogy az általa is nagyon szeretett Jézus Szíve Templomban köszöntötték őt, családtagjai, és a hívek jelenlétében. A szombat délelőtti szentmise végén Talapka István plébános személyes hangvételű beszédében emelte ki, hogy István bácsira mindig is számíthatott a közösség. Ugyanezt hangsúlyozta Oláh András világi elnök is. A felsővárosi katolikusok egy szép festménnyel ajándékozták meg az ünnepeltet. Kuris István László pedig átadta azt a díszoklevelet, amely a napokban érkezett meg a Vatikánból. Ebben Leó pápa apostoli áldást küldött Illés Istvánnak és a családjának. Az okmányt Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás, a Szeretetszolgálati Dikasztérium prefektusa látta el kézjegyével.
A szentmisét követően a családdal közös szeretetvendégség volt. Illés Katalintól, Pista bácsi lányától megtudtuk, az ünnepelt egy ötgyermekes földműves család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1930-ban, egy rekettyei tanyán. Fiatalként segédmolnári oklevelet szerzett, de bányában is dolgozott egy évet. 1955-ben nősült, ezután mint családfenntartó a helyi adottságokat kihasználva erdészeti dolgozó lett, előbb gyalog munkás, majd 1963-ban szakmunkás iskolát végzett. Innentől már szakmunkásként dolgozott, fakitermelőként az erdőgazdaságban, mint brigádvezető. 1990-ben vonult nyugdíjba, de ezután is aktív volt. Napszámot vállalt, és sokat segített családtagjainak is.
Hat gyermeke született, sajnos négy fiát korán elvette a sors, két lánya most is él. 2006-ban megözvegyült, az egészsége is hanyatlani kezdett, innentől gondoskodásra szorul, amelyet Katalin lánya végez. A saját kis kertes házában azért tesz, vesz. Született 20 unokája, 22 dédunokája, ebből 5 unoka külföldön él, ott van 3 dédunoka, mint kettős állampolgár Németországban, a 23. dédunokája, Norvégiában fog megszületni. - Az életét a mély hit Isten iránt, a becsületes munka és az alázatos magatartással jellemezném. Nekünk, gyermekeknek is ezt adta útmutatásul. Ezért lettünk mindannyian tisztességes, hazaszerető, Istent szerető felnőttek- fogalmazott Katalin.
A podcastban arra keresik a választ, hogy mit is takar az a szó, régészet. Vajon a Hollywood-ban forgatott régészes filmeknek mennyi köze van a valósághoz?