2026. 04. 14. kedd
Tibor
  Írjon nekünk overcast clouds 8°C Érzett: 7°C Szél: 3 m/s Párat.: 56%

Fáklyás demonstráció a díszkútnál

Fáklyás demonstráció a díszkútnál
Kovács Iván  |  2025. 11. 12., 09:15

A Civil Bázis szervezésében november 11-én 18.30-kor csendes, fáklyás demonstrációt tartottak a Kiskunhalas Városháza előtt álló díszkútnál, közel 30 fő részvételével. A halasi gyülekezet a budapesti rendezvényhez kapcsolódott, amely azonos időben történt az Iványi Gábor lelkésszel szemben indított büntető eljárás elleni tiltakozásként. A díszkútnál Kovács Erika szólt a közönséghez és idézte Sík Sándor: Ember című versét. A fáklyalángok elalvását követően elvonultak a demonstrálók.

Kedden este valamivel félhét előtt kezdtek el gyülekezni emberek a városháza előtti díszkútnál. A Civil  Bázis nevű szervezet hívott tüntetőket a városháza elé, hogy kifejezzék tiltakozásukat Iványi Gábor lelkésszel szemben indított büntető eljárás miatt. A civil szervezet célja volt, hogy az ugyan ebben az időpontban tartott budapesti Iványi Gáborért folyó szolidaritási rendezvényhez kapcsolódjanak.

Félhétkor már kéttucatnyian várakoztak a díszkút körül. A szervezők ekkor fáklyákat osztottak szét a jelenlévők között, amelyeket egymásnak segédkezve meggyújtottak a résztvevők. A rendezvény egyik szervezője, Kovács Erika a díszkút talapzatáról intézett néhány gondolatot a közönséghez. 

A szónok az Iványi üggyel kapcsolatban és az elesett, szegény sorsú honfitársaink részére biztosított szociális háló minőségével összefüggésben osztotta meg gondolatatit, majd felolvasta Sík Endre Ember című versét. A gyülekezetben lévők ezt követően személyes beszélgetésbe fogtak, majd a fáklyafények elalvását követően távoztak a térről.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 11., 20:09
Egésznapos szórakoztató családi programsorral várták szombat délelőtt 10 órától a közönséget a Hirling József Lovasparkban az V. Félúton Fesztiválon. Harminc csapat nevezett a különleges halászléfőző versenyre. A színpadon zenei fellépők, együttesek és szólisták repertoárja, a füves pálya környékén pedig kézműves kirakodóvásár fogadta a látogatókat. A főzőversenyen több kategóriában hirdettek győztest. Címképünkön Víg Gábor, a Maxiauto csapata nevében vette át a legkreatívabb stand díját.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából
2026-04-11 09:12:18
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett a Hungária: Várni rád egy éjen át című dala is szerepel. Az április 12-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester

Podcast

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés