Tavaly nagy sikert aratott, így idén is lesz Halason Adventi fényfüzéres traktoros felvonulás. A feldíszített járművek december 21-én vonulnak fel a városban. A jelentkezéseket december 19-ig várják. A helyi traktorosok mellett érkeznek felvonulók Balotaszállásról, Imrehegyről, Kiskunmajsáról, Kisszállásról, Kunfehértóról és Mélykútról is.
A II. Adventi fényfüzéres traktoros felvonulás tudnivalói:
Gyülekező december 21-én 16:30-ig a kiskunhalasi vásártéren az Avia benzinkúttal szemben levő parkolóban.
A menethez kizárólag közúti forgalomban részt venni képes járművel lehet jelentkezni. Az érvényes forgalmi, az érvényes műszaki, és a forgalmi rendszám alapfeltétel.
A felvonulásban résztvevő járművek a KRESZ szabályainak megfelelően közlekednek felvezető és záró járművek közötti sorban. Mivel a felvonulás útvonala nem lesz az egyéb forgalomtól elzárva, ezért a feltételek megtartása nem csak kötelező, de felelősséggel is tartozik mindenki a környezetéért. A tervezett haladási sebesség 10-12 km/h.
A felvonulás útvonala:
Az I. kör (5 km) 16:45-kor tartott utolsó egyeztetést követően indul el a vásártéri parkolóból a Tinódi utca - Harangos tér - Tó utca - Átlós út - Szabadkai út - Szentháromság tér - Szent Imre utca - Köztársaság utca - Kossuth utca - Bercsényi utca - Kárpát utca - Bocskai utca - Kmeth Sándor utca - Székely utca - Bethlen Gábor tér útvonalon.
A II. kör (13 km) 18 óra körül indul a Bethlen Gábor tér - Szilády Áron utca - Posta utca - Székely utca - Bajcsy-Zsilinszky utca - Hold utca - Eskü tér - Báthory utca - Bajza utca - Fenyő utca - Szentgál utca - Radnóti Miklós utca - Eperd utca - Vadkerti út - Kazinczy utca - Kisfaludy utca - Csokonai utca - Jókai utca - Esze Tamás ltp. - Latabár utca - Kolmann utca - Iparszőlők útja - Jókai utca - Szabadság tér - Thorma János utca - Szilády Áron utca - Bessenyei tér - Magyar utca - Nagy Szeder István utca - Tormássy János utca - Stepanek Ernő utca - Nagy Kálmán utca - Tulipán utca - Pálma tér - Mártírok útja - Dongérvölgyi út - Vásár tér útvonalon.
További részletek és a jelentkezési felület elérhető Kiskunhalas város facebook oldalán.
A podcastban arra keresik a választ, hogy mit is takar az a szó, régészet. Vajon a Hollywood-ban forgatott régészes filmeknek mennyi köze van a valósághoz?