2026. 07. 19.
Emília
  Írjon nekünk broken clouds 20°C Érzett: 20°C Szél: 1 m/s Párat.: 66%

Kuti Sándorné Dr. Kovács Mária kapta a Szent Erzsébet rózsája-díjat

Kuti Sándorné Dr. Kovács Mária kapta a Szent Erzsébet rózsája-díjat
Kovács Iván  |  2025. 11. 25., 07:48

Átadták a Szent Erzsébet rózsája-díjat. Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke jótékonysági est keretében adta át a Szent Erzsébet rózsája díjat november 24-én Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. Huszonötödik alkalommal ítélték oda az MKPK által alapított díjat, amit idén Kuti Sándorné Dr. Kovács Mária a kiskunhalasi alsóvárosi plébánia karitászcsoportjának vezetője vehetett át.

Kuti Sándorné Dr. Kovács Máriát Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek javaslatára terjesztették fel a díjra, s érsek úr indoklásában kiemelte, hogy orvosként "a karitász tevékenységei közül fő feladatának a betegek és a családok segítését választotta”.
A díjazott bemutatása

Kuti Sándorné Dr. Kovács Mária a kiskunhalasi alsóvárosi plébániai karitászcsoport vezetője és szervezője közel 30 éve a karitász feladatoknak. Először lelkipásztori munkatársként kezdett szolgálatokat végezni a plébánián és a filiákban, majd látva a sok rászorulót, a karitász csoportban is feladatokat vállalt. A karitász tevékenységei közül fő feladatának a betegek és a családok segítését választotta. 1999-ben kezdte el a szervezett beteglátogatást a kórházban, ahol havonta két alkalommal volt szentmise vagy igeliturgia. Marika tudja, hogy az ember betegségeiben a legkiszolgáltatottabb, ekkor van a legnagyobb szüksége megértésre, emberi hangra, szeretetre. Orvosi tevékenységétől teljesen függetlenül szabadidejében daganatos betegeknek nyújt lelki támogatást, segíti ügyeik intézését, s ha szükséges kórházi vizsgálatra is elviszi őket, mellette segíti a betegek hozzátartozóit is. Több mint 20 éve szervezi a karitász csoporttal a jubiláló házasok közös templomi ünnepét. A helyi katolikus általános és középiskolás diákok és önkéntesek közreműködésével évek óta szervezi az Élelmiszerbankkal közös élelmiszergyűjtést. Jó kapcsolatot ápol a tanyagondnokokkal, ezáltal még hatékonyabban tudják segíteni a rászorulókat. Mindig gondja van a családot alapító fiatalokra, a gyermekes családokra, és a magányos beteg idősekre is. Jelenlegi háborús helyzetben is az elsők között volt csoportjával, akik adományt küldtek a menekülteknek. Áldozatos munkáját segíti férje is, aki aktívan bekapcsolódik a karitász munkájába.

Szent Erzsébet rózsája-díj

Az MKPK a Katolikus Szeretetszolgálat kezdeményezésére 1999 decemberében alapította a Szent Erzsébet rózsája díjat az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére és a díjazottak személyes példájának felmutatására.

A Szent Erzsébet rózsája-díj 95 mm átmérőjű bronzérem, amely előoldalán rózsát ábrázol, hátoldalán a következő felirat található: „Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia”. A díjat kísérő oklevél, valamint az éremtartó tok Molnár Imre iparművész, akadémikus alkotása.

A díjazott – immár hagyományosan – több kiegészítő díjban is részesül. Márk Gergely rózsanemesítő a 2000-ben Rómában aranyéremmel jutalmazott „Szent Erzsébet emléke” elnevezésű rózsafajta töveit ajándékozta a díjazottnak. Godzsák Zoltánnénak köszönhetően, aki Szeged-Szőregen továbbra is termeszti és forgalmazza a Szent Erzsébet rózsáját, folytatódik a kiváló kertészmérnök által megkezdett hagyomány.

Hermann István a Szent Erzsébet rózsája díj átadásának emléket állító bélyegív bekeretezett díszpéldányával kedveskedett a díjazottnak idén is. Orient Enikő textilművész és V. Andrejszky Katalin iparművész Szent Erzsébet rózsáiból összeállított virágcsokor-kompozíciójával is gazdagabb lett a kitüntetett, valamint a művészek egy Szent Erzsébetet ábrázoló aranyozott képpel is megajándékozták a díjazottat.

A Magyar Kurír egy Új Ember-kiadványokból álló csomaggal, a Béres Gyógyszergyár Zrt. egy Béres-egészségcsomaggal, Sümeghy Kata, az MKPK Titkárságának munkatársa egy díszesen előkészített Szent Erzsébet-kenyérrel ismerte el Kuti Sándorné Dr. Kovács Mária szolgálatát.
Kép és hírforrás: katolikus.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 07. 16., 16:50
Régi, a történelmi múltunka felidéző fotókat gyűjt a Thorma János Múzeum. Az intézmény mindazokat várja, akik régi fényképekkel, dokumentumokkal és személyes emlékekkel hozzájárulnának Kiskunhalas helytörténetének gazdagításához. Az első alkalom 2026. július 23. 13:00-16:00-ig lesz a múzeumban.
2026. 07. 16., 16:43
Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
2026-07-17 01:29:50
- Népek dalai a zeneiskola kórusának előadásában - Világjáró állatorvos az USA nemzeti parkjaiban - Trabarna a humor világába utaztat - Igazad van - Hegedűs Katalin kedvenc könyve
2026-07-15 07:48:13
Augusztus 8-án az ország egyik legvidámabb nyári rekordkísérletéhez csatlakozik a Halasthermál Strandfürdő. Fogjunk össze, töltsük meg a strandot, és mutassuk meg, hogy Kiskunhalas a vízipisztolycsatában is az élmezőnybe tartozik!
2026-07-14 20:17:09
Nyári napközis tábort szervezett 2026. július 13–17. között a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a felső tagozatba készülő, vagyis a negyedik osztályt már befejező gyermekek számára. A 21 fős csoport tagjait hétfőtől péntekig, naponta 8 és 16 óra között várják változatos programokkal a Martonosi Pál Városi Könyvtárban a szervezők.
2026-07-14 08:49:29
A Berki Viola Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki legalább a 60. életévét 2026-ben betöltő, Magyarországon élő képzőművész támogatására.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
2026. 05. 19., 17:08
A kiskunhalasi István Dia dartsversenyzői sikereiről mesélt nekünk.
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
hirdetés