2026. 02. 25. szerda
Géza
  Írjon nekünk clear sky 0°C Érzett: -3°C Szél: 2 m/s Párat.: 88%

Semmelweis napi elismerések kórházunkban

Kovács Iván  |  2025. 07. 02., 10:00

Július 2-án került sor a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórház rendezvénytermében a Semmelweis napi ünnepségre. Az eseményen Város Egészségügyéért kitüntetést vettek át Farkasné Dr. Gyöngyösi Ágnes, Dr. Zsúnyi Ferenc és Dr. Sári Tamás. Az év ápolója elismerést Böröczi Andrea kapta. A rendezvényen köszöntők és zenés kulturális műsor kíséretében több más egészségügyi elismerést adtak át.

Dr. Lénárt Endre, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórház főigazgatója köszöntötte a meghívott vendégekből és a kórház munkatársaiból álló közönséget szerda délután egy órakor. A főigazgató beszédében elismerését fejezete ki a kórházi dolgozók mindennapos áldozatos munkájáért. A vezető elmondta, hogy nehéz, gondokkal teli évet tudhat maga mögött a kórház. „Ennek a kórháznak, a közösségének az erejét az mutatja meg, hogy a betegeink ebből a nehézségből vajmi keveset érezhettek vagy kellett, hogy megérezzenek. Mi azt nem tehetjük meg, hogy a betegeinkre hárítsuk a nehéz gondjainkat” – jelentette ki. A főigazgató ezt követően a betegek részéről az intézménynek megfogalmazott levelekből idézett.


Dr. Lénárt Endre főigazgató köszöntötte a vendégeket

A főigazgatói köszöntő után Kiskunhalas polgármestere, Fülöp Róbert intézett köszönő szavakat a Semmelweis Kórház dolgozóinak. Beszédében az alig egy hónapja megjelent halasi kórház történetét feldolgozó könyvet emelte ki, amelyben jól nyomon követhető, hogy hogyan jutott el a kórház mai állapotáig, amely a város és a környék betegállátását szolgálja. Bejelentette, hogy javaslatot tesz, hogy a kórház elődjének nevezhető - akkor szegényháznak nevezett - ma szociális otthonként működő intézményét, az a korabeli adományozóról, Bessenyei Istvánról nevezzék el.


Dr. Sári Tamás veszi át az oklevelet Fülöp Róbert polgármestertől

A városvezető megerősítette a főigazgató által beidézett elismerő betegvéleményeket. Fülöp Róbert sok más mellett azt mondta, hogy „Az itt ápolt betegek hangja, ami eljut hozzám az azt erősíti meg, amit főigazgató úr elmondott, hogy itt emberséggel, tisztességgel és kedveséggel találkoznak az ideérkező betegek. Én ezúton is mindannyiuknak köszönöm a hétköznapokban tanúsított munkájukat és azt kívánom, hogy legyen sok-sok erejük a következő időszakok kihívásaihoz.”


Fülöp Róbert polgármester köszöntője közben

A polgármester után, kórházi dolgozóként, Dr. Lovas András főorvos tartott ünnepi beszédet. A főorvos az aneszteziológia szakterület 19. század közepi kialakulását idézte fel. A szakember a terület főbb fejlődési szakaszait mutatta be, helyenként megmosolyogtató anekdoták felemlegetésével, amelyeket neves és a világban elismert orvos és ápoló elődöktől idézett. A köszöntők és az ünnepi beszédet követően került sor a Város Egészségügyéért kitüntetések átadására.


A városi kitüntetettek az első sorban a díjak átvétele után

Város Egészségügyéért kitüntetést kapott Farkasné Dr. Gyöngyösi Ágnes, a Szemészet osztályának osztályvezető főorvosa, Dr. Zsúnyi Ferenc felnőtt háziorvos, üzemorvos és Dr. Sári Tamás, a Szülészet-Nőgyágyászat osztályának osztályvezető főorvosa, a területén végzett kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. A díjakat Dr. Lénárt Endre főigazgató és Fülöp Róbert polgármester adták át.


Dr. Lovas András főorvos tartott ünnepi beszédet

Pihentetésként Budapestről, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumból érkezett vonósnégyes előadása következett, akik Wolfgang Amadeus Mozart egyik legnépszerűbb művét, a Kis éji zenét játszották el. A vonósnégyes nagy tetszést és tapsot aratott. A zenei betét után Dr. Lénárt Endre főigazgató, Dr. Ördögh Csaba orvos igazgató és Dittmayer Péter ápolási igazgató Semmelweis emléklapot adtak át és főigazgatói dicséret elismerésekre került sor. Az Év ápolója díj elismerést Dittmayer Péter ápolási igazgatót ismertette. Az elismerést a traumatológiai osztályról Böröczi Andrea kapta.


Az Év ápolója díj elismerést a traumatológiai osztályról Böröczi Andrea kapta

Az eseményről a Halas Televízió pénteki, 19 órakor kezdődő Hírnaplójában láthatnak összefoglalót! Kép-szöveg: Kovács Iván


A kórházi dolgozók megtöltötték a rendezvénytermet


A Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium vonósnégyese

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 02. 23., 13:21
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a bűncselekmények áldozatainak hatékony segítségét, széleskörű tájékoztatását. 2026.február 22. Európa számos országában - 1993 óta Magyarországon is - a Bűncselekmények Áldozatainak Napja, amikor a figyelem az áldozatokra irányul.
2026. 02. 21., 22:59
A családok apraját-nagyját egyaránt várta a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a Csetényi Élményparkban megrendezett jelmezes télűző mulatságra. Az egésznapos program keretében játék, tánc, zene, farsangi fánk, busók és terepfutás várt az érdeklődőkre.
2026-02-23 19:13:34
- Jelmezes futással, busókkal, hangos kerepléssel, kiszebáb égetéssel űzték a telet a Csetényi Élményparkban - Sikeresek voltak a speciális tesztvonat mérései a felújított vasútvonalon - Halasi orvosokra is lehet szavazni
2026-02-23 18:43:51
- Új terasz épült a Matéza étteremnél pontosan 10 éve - Változások a háziorvosi ügyeletben - 250 új számítógépet kapnak a tankerület iskolái - Aláírták a Szabadka-Kiskunhalas testvérvárosi szerződést
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
2026. 02. 04., 15:05
Török Erika a Kilimandzsárón
2026. 01. 23., 16:07
Kuti Sándorné dr. Kovács Mária, a lelkiismeretes orvos, és segítő katolikus.
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
hirdetés