Születésnapi ünnepség helyszíne volt hétfőn délelőtt a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület klubhelyisége. A 85 esztendős Bíró Sándort köszöntötték, a nyugállományú főtörzszászlós a hagyományőrző egyesület aktív tagja, aki meghatódva fogadta a gratulációkat.
Szép hagyomány a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesületnél, hogy ünnepség keretében köszöntik születésnapos tagjaikat. Hétfőn délelőtt a 85 esztendős Bíró Sándor volt az ünnepelt, aki a jeles alkalomból egy finom pörkölttel vendégelte meg a megjelent vendégeket. Romvári Frigyes nyugállományú ezredes, az egyesület elnöke idézte fel a nyugállományú főtörzszászlós katonai pályafutásának legfontosabb állomásait. Bíró Sándor 1960-ban kezdte meg sorkatonai szolgálatát Taszáron, majd Szolnokon végezte el a tiszthelyettes-képző iskolát. Kecskeméten szolgált, majd 1979-ben került a kiskunhalasi alakulathoz. Nyugállományba vonulásáig, 1995-ig rakétatechnikus volt. Romvári Frigyes szerint becsületes, szorgalmas katona volt, aki minden feladatot maximális odaadással, szakértelemmel teljesített.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Gáldonyi Sándor őrnagy, a 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője. - Amíg valaki a honvédségnél szolgál, akkor mindig a rendfokozata az, amivel megszólítják. Jelen esetben főtörzszászlós úr. Eltelik egy kis idő, és Sándor a megszólítás. Aztán még több idő telik el, és Sanyi bácsi lesz belőle - fogalmazott az őrnagy, aki átadta azt a díszoklevelet, amelyet Szalai-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, honvéd vezérkar főnök látott el kézjegyével. Az egyesület nevében Romvári Frigyes adta át a Kuruc-plakettet, Ódor Ferenc Aranyosi Ervin versét, Hambalkóné Margitka pedig saját költeményét mondta el. - Ilyen baráti összejövetel ritka az én életemben is. Meglepett, és nagyon jólesik. Hálás köszönet mindenkinek - fogalmazott meghatódva az ünnepelt.
A podcastban arra keresik a választ, hogy mit is takar az a szó, régészet. Vajon a Hollywood-ban forgatott régészes filmeknek mennyi köze van a valósághoz?