Tóth Ferenc, a Térváz Építőipari Kft. ügyvezető tulajdonosa az év vállalkozója – jelent meg néhány perccel ezelőtt Fülöp Róbert polgármestere közösségi oldalán. A díjazottat erről személyesen tájékoztatta a polgármester – tette hozzá. A döntést – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is a korábbi díjazottakkal közösen hozta meg a városvezető. Kiskunhalas Város Polgármesterének Kitüntető Díját az újévi koncerten veheti át a kitüntetett. Címképen Fülöp Róbert polgármesterrel látható a év vállalkozója díját elnyert Tóth Ferenc.
Tóth Ferenc a Térváz Kft. alapító tulajdonosa a vállalkozásáról a következőket írta a cég oldalán. Több, mint 30 éves ipari csarnoképítésben szerzett szakmai tapasztalat birtokában tűzte ki maga elé a célt kollégáival, hogy a minőségi, komplex IPARI CSARNOK építési szegmensnek komoly szereplői legyünk. A 100+ csarnoképület építése folyamán sok beruházó partnert ismertünk meg, akikkel a mai napig üzleti, és van, akivel baráti kapcsolatot ápolunk. A BIZALOM számunkra nem csupán egy szó a sok közül, hanem a legfontosabb építő erő. Ennek a szemléletnek kollégáink ugyanúgy részesei, mint Megrendelőink, tehát ez jelenti nekünk az igazi kohéziót.
A beruházási támogatás döntésében, engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítésében illetve csarnok- és irodaépületek gyártásában és kulcsrakész generálkivitelezésében veszünk részt partnereink beruházásaiban. Teljeskörű szolgáltatásként az első gondolattól az átadásig megvalósítjuk a szükséges fejlesztései igényeket. Kollégáimmal együtt nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy több díjazott épület létrehozásában is részt vehettünk ezzel is emelve a TÉRVÁZ márka értékét. Gratulálunk Tóth Ferenc elismeréséhez.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.