2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 13°C Érzett: 12°C Szél: 1 m/s Párat.: 83%

Advent: meggyúlt a remény gyertyája Halason

Advent: meggyúlt a remény gyertyája Halason
Kovács Iván  |  2025. 12. 07., 19:08

Kiskunhalason az ünnepvárás vasárnapjain a helyi vallási felekezetek közreműködésével lobban fel a gyertyaláng a Városháza díszudvarban kiépített hatalmas adventi koszorún. December 7-én, a második adventi gyertyagyújtásnál a katolikus közösség működött közre. A 17 órakor kezdődött eseményre a hűvös, borongós időjárás ellenére szépszámban látogattak el a halasi polgárok. Beszédet Seffer Attila plébános mondott.

Fehér Erika műsorvezető, a szervező Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. nevében köszöntötte a szépszámú közönséget december 7-én, vasárnap a Városháza díszudvarban Az ünnepi program részeként a kiskunhalasi katolikus közösség önkénteseiből álló kórus énekelt egyházi dalt a közönségnek, majd Seffer Attila plébános szólt a gyülekezethez. Katt ide a videóhoz!

Képgaléria megtekintése (27 db kép)

A plébános Szent Pál apostoltól olvasott fel néhány sort, amit a római híveknek írt egykoron. Nekünk az a kötelességünk, hogy ne a magunk javát keressük. Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére, hiszen Krisztus sem a maga javát kereste. Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére. Adja meg nektek a béketűrés és a vigasztalás istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az istent, urunk Jézus Krisztus atyját. Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket isten dicsőségére – szólt az idézet.

Képgaléria megtekintése (27 db kép)

Seffer atya ezt követően két gyermek segítségével egy kötelet font maga köré, amely megkötötte keze szabad mozgását. A bűn feloldását demonstrálta a kötelek megoldásával, majd megkérte a két gyermeket, hogy öleljék meg egymást, kifejezve ezzel isten gondoskodását. Az emberi köteléket, az egymásról való gondoskodást kifejező gyermeki ölelést követően a katolikus gyülekezettből Tallér Erzsébet olvasott fel egy verset.

Képgaléria megtekintése (27 db kép)

A plébános ezt követően megkérte a jelenlévőket, hogy legyenek bátrak és alkossanak köteléket azzal, hogy megfogják ők is egymás kezét. Miután ez megtörtént mindenkinek megköszönte a bátorságot, hogy merték megfogni egymás kezét, majd a gyermekek segítségével az atya meggyújtotta az óriás adventi koszorún elhelyezett második gyertyát, ami a reményt hivatott kifejezni. A gyertyaláng fellobbanásában érzett tetszését a közönség tapsban fejezte ki.

Képgaléria megtekintése (27 db kép)

Seffer Attila plébános a szertartás végén meginvitálta a katolikus egyház civil szervezetének, a Magyar Máltai Szeretet Szolgálat helyi szervezetének standjához a jelenlévőket, hogy az ott lévő ételekből, süteményekből, édességekből, forró teából fogyasszanak és beszélgessenek.

Képgaléria megtekintése (27 db kép)

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés