Véget ért az 52. Rákóczi Kupa Középiskolás Teremlabdarúgótorna a Dékáni-sportcsarnokban. A házigazda minden szempontból tökéletes napot zárt: a hazai kedvencek magabiztosan gyűjtötték be az újabb elsőséget, és védték meg tavalyi sikerüket; a Tekó Fakó színes csapata pedig a harmadik helyen zárt. A három nap alatt, szinte végig telt ház előtt zajlottak a mérkőzések.
Emlékezetes pillanatokkal fejeződött be az idei, sorrendben 52. Rákóczi Kupa Középiskolás Teremlabdarúgótorna. Három napon át zajlottak a mérkőzések a Dékáni-sportcsarnokban és bizony a zárónapra is maradtak izgalmak. Az első elődöntőt a házigazda két csapata vívta. A Tekó Fakó és a Rákóczi mérkőzése az első 15 perc után nem hozott gólt, ez javarészt a Fakó kapusának, Friebert Viktornak volt köszönhető. A szünet után mindkét oldalon, valamennyi játékos lehetőséget kapott, viszont Friebert nem tért vissza. Ebből a Rákóczi került ki győztesen, a siker a Tekóé volt. A másik elődöntőben újraélhettek a nézők egy modernkori feltámadást. A Sepsiszentgyörgy magabiztosan vezetett, de 4-1 után a kecskeméti piaristák minden hibát kihasználva döntetlenre mentették a meccset. A büntetőpárbajban pedig jobban bírták az idegek csatáját.
A bronzmeccsen aztán fergeteg biztatást kapott a Fakó. A jövő csapata már idén is bebizonyította, hogy éveken át számolni kell velük. Az előzményeket ismerve mindkét csapat lelkileg mélyponton lehetett, de ez a játékon nem látszott. A Fakó kétgólos előny után, az ellenfél szépítését követően még emberhátrányban is betalált, így története során első alkalommal nyert bronzérmet. A döntőben a Tekó és a Piár szinte lemásolta a 2025-ös finálét. A házigazda remekelt, egymás után szerezte a gólokat, míg a vendégek egy szépségdíjas találattal szépítettek. A Tekó huszadik alkalommal emelhette magasba a serleget, amelyet dr. Bábel Balázs érsek, és a vándorserleget, amelyet Téglás László igazgató nyújtott át nekik.
Az 52. Rákóczi KuPa legjobb játékosa Udvardi Balázs Róbert (Sepsiszentgyörgy), legjobb kapusa Friebert Viktor (Tekó Fakó), gólkirálya Somogyvári Milán (Orosháza) volt. A Nemes Márton-díjat Ábrahám László (II. Rákóczi), a Lukács János-díjat Teleki Dávid (Szilády), az Andróczki Máté-díjat Ercsi Patrik (II. Rákóczi) vehette át. A legjobb határon túli játékos: Bács András Márk (Sepsiszentgyörgy), az év felfedezettje: Barabás Dávid József (Tekó Fakó), a döntő legjobbja: Solymosi Áron (Kecskemét), a legfiatalabb gólszerző: Hász Marcell (Tekó Fakó) volt. A legszebb gót Nyári Márk (Tekó Fakó) szerezte, míg a Fair Play-díjat Bánszki Igor (Magyarkanizsa) kapta meg.
Fotók: rakoczikupa.com
A podcastban arra keresik a választ, hogy mit is takar az a szó, régészet. Vajon a Hollywood-ban forgatott régészes filmeknek mennyi köze van a valósághoz?