2026. 09. 12. szombat
Mária
  Írjon nekünk few clouds 16°C Érzett: 16°C Szél: 1 m/s Párat.: 73%

Újévi sakk, idén 23-an ültek asztalhoz

Jáger Levente  |  2026. 01. 02., 11:38

A legfiatalabb résztvevő 6, a legtapasztaltabb pedig 72 éves volt az újévi sakk villámversenyen, amely 2020 óta Szécsényi Mihály Memorial is az alapító tiszteletére. 2026 első délutánján 23-an ültek asztalhoz a Közösségek Házában, a kilenc fordulót követően a kiskunfélegyházi Kemény Csaba lett a bajnok.

A hagyomány folytatódott 2026. január elsején is. Alig fél nappal az éjféli és az újévet jelentő harangszó, dudaszó után ismét megrendezték az újévi sakk villámversenyt Kiskunhalason. Az elmúlt esztendőken már a Közösségek Házának nagyterme volt a helyszíne az aktuális esztendő első hivatalos sporteseményének Bács-Kiskun vármegyében. Még a kilencvenes években indította útjára a kezdeményezést Szécsényi Mihály, akinek halála után, 2020-tól családja vette át a szervező szerepét, Seres László hathatós közreműködésével. Az idei szellemi tornára 26-an neveztek, végül 23-an ültek asztalhoz. 

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

A legfiatalabb résztvevő 6, míg a legtapasztaltabb 72 esztendős volt. Ha végignézzünk a résztvevők listáját, láthatjuk, hogy a halasiakon kívül Kiskunfélegyházáról, Szentesről, Szegedről, Szatymazról, Kecskemétről és Szombathelyről érkeztek a megméretésre. Az is tradíció, hogy a kilenc forduló mindegyikének kezdetét a szilveszteri trombiták hangja jelzi. Kora estére kiderült, hogy 2026 újévi sakkbajnoka a kiskunfélegyházi Kemény Csaba lett, a legeredményesebb halasi Halák Miklóst és Daróczi Donátot megelőzve.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

A legfiatalabb résztvevő a 6 esztendős Virágh Iván Benett, a legtapasztaltabb pedig a 72 éves Bor Ferenc volt, a seniorok körelnökének különdíját Volosin Vladimir, az ifistákét Benke Áron vehette át. A legjobb női versenyző Szamkó Hanna volt. Ami a halasiak helyezéseit illeti, Tapodi Norman Lajos 5., Balogh Ferenc 8., Csernák-Bankos Henrietta 10., Benke Áron 12., Ritter Rafael Ádám 14., Gál Szilárd 16., Bor Ferenc 17., Agócs Róbert 19. helyen zárta a versenyt.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 11., 10:47
Csütörtökön megnevezte azt az öt szakembert a TISZA, akiket alkotmánybírónak jelölnek. A jelöltek között van a Bibó István Gimnázium egykori diákja, dr. Szomora Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok intézetének helyettes vezetője, habilitált egyetemi tanára.
2026. 09. 11., 07:39
Csütörtökön délután megnyílt az Őszi tárlat a Thorma János Múzeumban. A megnyitón dr. Kalla Zsuzsa helyettes államtitkár, Karsai-Juhász Katalin országgyűlési képviselő és Fülöp Róbertet polgármester köszöntötték a szépszámú közönséget. A jelenlévő Bay Miklós, a Bay gyűjtemény alapítója és felesége tiszteletére emlékképet lepleztek le. A rendezvény a Változó idők című időszaki kiállítás tárlatvezetésével zárult.
2026-09-12 10:47:47
Harmadik alkalommal rendezett szabadtéri filmvetítést a kiskunhalasi mozi csapata. A Bethlen Gábor téren ezúttal Michael Jackson életrajzi filmjét tekinthette meg a tömeg. A sikert látva a szervezők elárulták, 2027-ben is folytatják majd a szabadtéri sorozatot.
2026-09-11 18:01:08
- Fókuszban a közbiztonság: lakossági fórum, ahol a kiskunhalasi rendőrkapitány is válaszolt a felmerült kérdésekre - Bajtársi találkozó: 25 évvel ezelőtt zárt be a Gábor Áron Laktanya - Őszi Tárlat: felavatták a Bay-házaspár emléktábláját is a Thorma János Múzeumban - Elkezdődött a 47. Halasi Szüreti Fesztivál
2026-09-10 17:41:49
- Egy nemzetközi cserkésztábor kihívásai - Halász Balázs a Pi-vízről - Égből pottyant mesék Halason - Papp Akiko zongoraművész bemutatkozása
2026-09-10 17:39:30
- Újra szülővárosában énekelt Miklósa Erika - Lantos Gábor, a magyar Elvis Presley - Zenélő szélmalom, színes repertoárral - Egy asszony élete - Elő Nóra ajánl könyvet

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés