2026. 04. 18. szombat
Andrea, Ilma
  Írjon nekünk few clouds 21°C Érzett: 20°C Szél: 3 m/s Párat.: 29%

2026-ban is sakkal indítják az újévet

Jáger Levente  |  2025. 12. 31., 09:53

Ismét asztalhoz ülnek a sakkozók, hogy az újév első óráiban egy szellemi tornával nyissák meg az aktuális esztendőt. Január elsején, délután három órától, a Közösségek Házában bárki csatlakozhat hozzájuk.

A sakkozók immáron több évtizedes programja Kiskunhalason az újévi villámverseny. Még Szécsényi Mihály, Misi bácsi találta ki a kilencvenes évek elején, hogy éjfél után néhány órával már a legfrissebbek asztalhoz ülnek, és szellemi párbajban mérik össze erejüket. Az egykori ötletgazda, akinek a családja mellett a sakk volt a legfontosabb már évek óta nincs velünk, de a hagyomány nem szakadt meg. Felesége, Marika a családjával továbbviszi az örökséget, és évről-évre megszervezi a versenyt. Az utóbbi években már Szécsényi Mihály Memorial elnevezés is ott van a kiírásban. 2026. január elsején, délután három órakor a Közösségek Házában rendezik meg a villámversenyt, amelyre az ország minden tájékáról várnak játékosokat. Egy évvel ezelőtt, akkor hatodik alkalommal Márta Dominik volt az újév sakkbajnoka.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026. 04. 16., 12:33
A bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad
2026-04-16 14:13:48
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés