Jókai-tölgyet ültettek
Közélet

Jókai-tölgyet ültettek

A víz világnapja alkalmából ültetett tölgyfát a Zöld-híd Környezetvédők Egyesülete annak a régi tölgyfának a helyére, amely nemrégiben kidőlt a halasi strand területén. Az öreg tölgy közel száz éven át volt a termálfürdő meghatározó jelképe, helyi védettség alatt is állt.


A Bibó István Gimnázium országos szövegértési versenyén részvevők, a Felsővárosi Általános Iskola tanulói valamint az Ady és a Szilády utcai zöld óvodások közösen ültették el a kidőlt fa utódját a Zöld-híd Környezetvédők Egyesületével. A kocsányos tölgy csemetét az önkormányzat adományozta, az ültetésben segédkezett Farkas Dániel alpolgármester is, aki együtt lapátolt a gyerekekkel.

Az ökogimnáziumként is működő Bibó-gimnázium Szabó Miklós országos szövegértési versenyén minden évben más halasi kötődésű személyiség a téma, idén Jókai Mór volt, akit 1893-ban Kiskunhalas díszpolgárának választottak. Adódott tehát az ötlet, hogy az új tölgyfát a neves íróról nevezzék el, így kapta a Jókai-fa nevet, amelyet egy emléktábla is megörökít – tudtuk meg Mongyi Marianntól, a Zöld-híd Környezetvédők Egyesülete elnökétől.

A víz világnapját 1992 óta ünneplik világszerte, Rió, de Janeiróban ekkor egy nemzetközi környezetvédelmi konferencián kezdeményezték azzal a céllal, hogy felhívják a természeti vizek és a környezet védelmére a figyelmet, az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) március 22-t nyilvánította a víz világnapjának. Galériánkat megnézheti a facebook oldalunkon.

Pozsgai Ákos