Get Adobe Flash player

Ahogy ígérte a meteorológia, itt a hideg télies időjárás. Még az elkövetkező órákban is extrém zimankó lesz. Az előrejelzések helyesek voltak, a péntekről szombatra virradó éjszaka Halason, a belvárosban is csak - 14 Celsius volt, a külterületen -18 Celsiust mértek. 


Az extrém hideg kapcsán továbbra is azt kérik a lakosságtól, hogy az időjárásnak megfelelően, rétegesen öltözködjön. Fontos a végtagok védelme. Aki teheti, ne tartózkodjon sokat a kinti hidegben és csak úgy mint nyáron, most is figyelni kell a megfelelő folyadékfogyasztásra ás mindenképpen kerülni kell az alkoholt. Huzamosabb ideig a lakásokban se legyen 15 fok alatt a hőmérséklet, mert ez is kockázatot jelent főként a fiatalok, az idősek, vagy a betegségekben szenvedők számára – figyelmeztet az ÁNTSZ. Halas önkormányzata is felhívja a figyelmet a hideg veszélyeire. Azt kérik a lakosságtól, hogy figyeljenek oda szomszédaikra, ismerőseikre, rokonaikra. Főként az egyedül élő idős emberek vannak kitéve az időjárás veszélyeinek. Azt kérik, hogy aki a környezetében ilyen veszélyhelyzetet tapasztal, kérjen segítséget. Szólni lehet például a mezőőröknek és a tanyagondnokoknak. Ezen kívül a halasi hajléktalan szállóra is be lehet menni. Itt már ugyan a tél elején betöltötték a férőhelyeket, de az ilyen krízis időszakban létszámon felül is üzemelhet az intézmény. Néhány perccel ezelőtt a Szilády-gimnázium meteorológia állomása -11 Celsiust mért, a Felsővárosban -12 Celsius van. Nagyon vigyázzanak magukra!

Fehér Erika

trans 
Get Adobe Flash player

Notice: Undefined index: v in /var/www/modules/mod_vidbox3/mod_vidbox3.php on line 47
Képújsághirdetések
trans 
Get Adobe Flash player

Hírnaptár

Február 2017
H K Sz Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5