(►) Hétköznapi hősök a kék fény árnyékában
Közélet

(►) Hétköznapi hősök a kék fény árnyékában

Eveztek, autót húztak, íjászkodtak. Hétköznapi hősök a kék fény árnyékában szerveztek egy versenyt a Kiskunhalason működő rendvédelmi szervek tagjainak. A baráti hangulatú program keretében különböző nehézségű feladatokban kellett helytállniuk a csapatoknak.
Dupla sikert ért el a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Szülészet- Nőgyógyászati Osztálya
Közélet

Dupla sikert ért el a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Szülészet- Nőgyógyászati Osztálya

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza Szülészet- Nőgyógyászati Osztálya idén a szakmai zsűri döntése alapján elnyerte a Családbarát Kórházi Osztály 2024 minősítést!
Ezzel egyidőben a Családbarát Kórházi Innovációk 2024 közönségszavazás díját is a halasiak pályázata nyerte.
A Három Királyfi, Három Királylány mozgalom és a Magyar Kórházszövetség elismerését a XXXVI. kongresszuson vehette át Mihályi-Kocsis Edina a Facebook csoport adminja és Dr. Sári Tamás osztályvezető főorvos.
Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny, halasi sikerekkel (galéria)
Közélet

Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny, halasi sikerekkel (galéria)

Négy év szünet után rendeztek ismét ifjúsági katasztrófavédelmi versenyt Kiskunhalason. A helyi tűzoltólaktanyában két korosztályban, három járás, kilenc csapata mérte össze tudását, felkészültségét. Az általános iskolák és a középiskolák között is szép halasi sikerek születtek.
Előadás a kiskunhalasi csendőr lovastanosztályról
Közélet

Előadás a kiskunhalasi csendőr lovastanosztályról

Egy vidéki csendőr lovastanosztályról tartott előadást Végső István történész a Rendőrmúzeumban. A teltházas, május elején megszervezett eseményen a csendőrsors, a laktanyaélet mellett számos néprajzi, sport, történeti érdekesség is felmerült.
Bemutatkoznak a képviselőjelöltek a Halas Televízióban
Közélet

Bemutatkoznak a képviselőjelöltek a Halas Televízióban

Tíz egyéni választókerületben, 30 képviselőjelöltre voksolhatnak a halasiak június 9-én. A Halas Televízió ezúttal is megfogalmazta választási irányelveit, ennek megfelelően valamennyi aspiránsnak egyenlő feltételek mellett biztosít bemutatkozási lehetőséget. 
Anyakönyvi hírek (2024.05.08.)
Közélet

Anyakönyvi hírek (2024.05.08.)

A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.
Véradás lesz a Közösségek Házában május 8-án
Közélet

Véradás lesz a Közösségek Házában május 8-án

Rendszeres és leendő véradók figyelem! Véradás lesz május 8-án, Kiskunhalason a Közösségek Házában. A Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezetének és az Országos Vérellátó Szolgálatnak a munkatársai szerdán fél 9 és fél 2 között várják ide azokat, akik vérükkel szeretnének segíteni embertársaikon. Ezen a napon Halason nem csak a Sétáló utcai Közösségek Házában lesz lehetőség vért adni hanem délután 3 óra és fél 5 között a Katasztrófavédelemnél is.
Határjel a Vadleány ugrásánál
Közélet

Határjel a Vadleány ugrásánál

A város napján újabb, immár a 15. határjelet helyezte el Kiskunhalasi Lovasbandérium. A május 4-én, szombaton letűzött határjel Kiskunmajsa és Harkakötöny találkozásánál, a „Vadleány ugrása” pontnál található. Az eseményen huszármundérba öltözve díszelegtek a résztvevő bandérium tagok. Halas legújabb díszpolgára, Szakál Aurél történész pedig megosztotta közönségével a határjelállítás történeti hátterét. 
A Halas Televízió 2024-es évfolyam 19. heti műsorterve
Közélet

A Halas Televízió 2024-es évfolyam 19. heti műsorterve

A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétköznap esténként hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Csütörtökönként Kultúrkép magazinunk jelentkezik. Kedden a Vármegyénkben rovatunk látható. Szerdán jelentkezik, a Beszéljünk róla közéleti műsorunk és elindul a Képviselőjelölti bemutatkozás rovatunk. A héten 3 részben láthatják Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei közgyűlés elnökének ciklusértékelőjét. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.