
5,2 milliós adomány a kórháznak
A Semmelweis Kórház számára gyűjtöttek a halasiak a Richter Gedeon gyógyszercég által szervezett Egészségváros programsorozat kiskunhalasi állomásán. A résztvevők ingyenes szűrővizsgálatok elvégeztetésével, tanácsadások, előadások meghallgatásával növelték a cég által a kórház számára felajánlott 2 millió forintos összeget, a nap végén így összesen 5,2 millió forinttal gazdagodott az intézmény, ami több mint a duplája a felajánlott összegnek.
Az idejekorán felismert tünetek segítségével a betegségek megelőzhetőek vagy eredményesen kezelhetőek. Ebben segített a Richter Egészségváros Program azoknak, akik múlt szombaton kilátogattak Kiskunhalason a Bethlen Gábor térre. A halasiak részvétele kiemelkedő volt: több mint kettőezer ember fordult meg a nap folyamán a Richter által szervezett rendezvényen.
A változatos táncprodukciók és szűrővizsgálatok mellett az Egészségvárosba ellátogatóknak lehetőségük nyílt meghallgatni szakemberek előadásait, sokakat érintő betegségekkel kapcsolatban, valamint személyre szabott javaslatokat kaphattak a szakorvosoktól a tanácsadó sátrakban.
A halasiak érdeklődése nemcsak az előadások és a tanácsadások iránt volt magas, rengetegen próbálták ki a testzsírt, magasságot és testsúlyt mérő gépet is. Az Egészségváros halasi állomásán sokan kíváncsiak voltak a koleszterinszintjükre és még többen a vérnyomásukra voltak kíváncsiak.
Ez a két vizsgálat különös jelentőséggel bír hazánkban, hiszen minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg. A csontsűrűség-mérésen, a szakemberek majdnem minden második embernél találtak csontritkulásra utaló, figyelmeztető jeleket. A betegség elsősorban a nőket, illetve a 40-50 éves korosztályt érinti.
Sok embernél állapítottak meg a szakemberek bőr- és körömgomba fertőzésre utaló jeleket is. A prosztatarák a férfiak daganatos halálozásának első három leggyakoribb oka között szerepel, ezen a szűrésen is nagyon sokan vettek részt, több esetben is olyan eredményeket mértek a szakemberek, amelyeknél további vizsgálatokra van szükség.
Az Egészségváros az egész család számára nyitva állt: a színpadi programok mellett a kisebbeket játék, kézműves sarok, arcfestés, bábszínház várta, a felnőttek pedig Béres Alexandrától kérhettek személyre szabott életviteli tanácsokat.
Találkozhattak a halasiak Jaksity Kata műsorvezetővel, aki a nap házigazdája is volt egyben, Rudolf Péter színművésszel, valamint Rácz Zsuzsa írónővel, a Terézanyu szerzőjével, akitől szívbe markoló történeteket ismerhettek meg. Kiskunhalasra látogatott Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó is. A legtöbben Katus Attila hatszoros aerobic világbajnokkal tartott zenés tornán vettek részt.
Az egészségük mellett a kórházért is tehettek a halasiak, a Richter a program keretében 2.000.000 forint adományt ajánlott fel a Semmelweis Kórház számára, amelyet minden elvégzett szűrés, tanácsadás, végighallgatott előadás további 300 forinttal növelt. A nap végén Romhányi Zoltán főigazgató és dr. Lengyel János orvos-igazgató 5,2 millió forintos adományt vehetett át a gyógyszer cég képviselőjétől, az összegből három életmentő defibrillátort vásárol intézmény.
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos
{phocagallery view=category|categoryid=919|limitstart=0|limitcount=0}