
A bronzéremért hajtott a Szilády RFC
Szépen és eredményesen búcsúzott a Kiskunhalasi Szilády RFC U13-as csapata az NB II-es bajnokságtól. Az erősebb és nívósabb ellenfelekkel szemben egészen az utolsó pillanatig elérhető volt a bronzérem. Végül rosszabb gólkülönbséggel szorultak le Velez Attila tanítványai a dobogóról. A Makót azért 4-2-re elverték a fiúk. (Képünkön az U13-as csapat)
Az utolsó fordulót rendezték az NB II-es labdarúgó-bajnokság U13-as csoportjában. A Kiskunhalasi Szilády RFC harcban állt a dobogóért és ennek megszerzéséért mindent meg is tett. A rekkenő hőségben, a Makó volt az ellenfél, amely megszerezte a vezetést a városi sportpályán. A halasiak nem adták fel, előbb Berta Dávid egyenlített, majd Suhajda Merlin jóvoltából a mieinknél volt az előny. Az első játékrész végén 2-1-re vezetett az RFC. A szünet után nem sokkal egyenlítettek a vendégek, de ez sem szegte a sziládysok kedvét. Plichta Dominik jóvoltából újra megszerezték a halasiak a vezetést, majd a hajrában Juhász Péter biztosította be a győzelmet. Kiskunhalasi Szilády RFC - Makó 4-2 (2-1). Ezzel déli 12 órakor a halasiak számítottak a bronzéremre. Ekkor kezdődött a Hódmezővásárhely - Sándorfalva mérkőzés, amely végül 0-0-ás döntetlenre végződött. Ezzel pontazonosság volt az RFC és a Sándorfalva között, de utóbbi együttesnek jobb volt a gólkülönbsége. A Szilády így a 4. helyen zárt. Az U15 is pályára lépett a rekkenő hőségben. A halasiak jobban kezdtek és Bartalos Tamás góljával, valamint Mészáros Márk öngóljával 2-0-ra vezettek a félidő hajrájára. Még a lefújás előtt szépítettek a vendégek, de a szünet után már nem esett gól. Kiskunhalasi Szilády RFC - Makó 2-1 (2-1). A halasiak a 6. helyen végeztek a bajnokságban.
Kép-szöveg: Jáger Levente