A holokauszt áldozataira emlékeztek
Közélet

A holokauszt áldozataira emlékeztek

Mártír istentiszteletre várta a híveket a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség. A Petőfi utcai zsinagógában Raáb András elnök köszöntötte a halasi és környékbeli, valamint a Halasról elszármazott testvéreket.  Dr. Róna Tamás rabbi megemlékező beszédében arra a tényre hívta fel a figyelmet, hogy 73 esztendővel ezelőtt felbontatott a törvény. A zsidóság egyik pillanatról a másikra a üldözötté vált, marhavagonokban fohászkodtak a teremtőhöz.

A holokauszt során hatmillió zsidó áldozatról lehet tudni, a magyar közösségek hatszázezer embert vesztettek, csak itt Kiskunhalason és térségében 551 mártírról lehet tudni. A rabbi szerint nem csak évente egy alkalommal kell emlékezni rájuk hanem az év többi napján is, ezért is tartja fontosnak az úgynevezett botlató kövek kihelyezését. Ezeken a járdákba süllyesztett táblákon azoknak az áldozatoknak a neve olvasható, akik abban az utcában éltek, ám a lágerekből már soha nem térhettek haza.

A megemlékezés során verssel, dallal idézték fel a vészterhes időszak eseményeit a hitközség tagjai. A mártírok falánál Édes Árpád református lelkész egy ajándékot adott át a megemlékezőknek, egy olyan dokumentumot, amely bizonyítja, hogy már az 1880-as években szoros volt a kapcsolat a két halasi gyülekezet között, a zsidó diákok ugyanis a református gimnáziumba jártak, hogy megfelelő ismereteket szerezhessenek. A megemlékezésről további felvételeket láthatnak a Halas Televízió Híradójában.

Hozzászólás (0)