A megyei főkapitány-helyettes a gyilkosság helyszínén
Dr. Polyák Zsolt alezredes, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója is Kiskunhalasra érkezett. Mint arról többször beszámoltunk már fél kettő körül a kínai büfé melletti kapualjban találtak rá az 51 éves H. Jánosra, akit a feltételezések szerint leszúrtak. A megyei bűnügyi szakemberek a halasi nyomozókkal együtt igyekeznek minél előbb felderíteni a részleteket.
Feltehetően gyilkosság áldozata lett ma délután az 51 éves H. János, akit a Hősök terén, a kínai büfé melletti kapualjban találtak meg fél kettő körül. Hiába érkeztek gyorsan a helyszínre a mentők és dr. Dutkay Lóránt háziorvos, nem tudták megmenteni az életét. Úgy tudjuk, hogy szúrt sérülései vannak az elhunytnak, felmerült az idegenkezűség gyanúja. A halasi rendőrök már két óra körül megkezdték az adatgyűjtés, és négy órakor megérkeztek a megyei főkapitányság helyszínelői is.
A megyei életvédelmis szakemberekkel együtt jött dr. Polyák Zsolt alezredes, bűnügyi igazgató. A technikusok néhány perccel ezelőtt mentek be a kapualjba, és itt van az orvosszakértő is. A körülszalagozott területen kívül rengeteg a bámészkodó, ugyanis a szörnyű eset híre futótűzként terjedt el a városban. H. Jánost nagyon sokan ismerték, korábban gondnokként a városházán dolgozott, az utóbbi években pedig rendszeresen segédkezett a karácsonyi díszkivilágítás felhelyezésében. További részletek az esti híradóban.
Kép-szöveg: Jáger Levente
{phocagallery view=category|categoryid=111|limitstart=0|limitcount=0}