A nemzetőrök az óvodásokkal ünnepeltek
Archívum

A nemzetőrök az óvodásokkal ünnepeltek

Dalokkal és versekkel emlékeztek az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra tegnap a halasi és kecskeméti Nemzetőrség tagjai. Az ünnepség a Bóbita óvodában kezdődött, ahol a kicsik rövid műsorral köszöntötték az egyenruhás vendégeket.

Ezt követően Kollár Tímea, a rendezvény egyik szervezője osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. A Kecskeméti Nemzetőr Egyesület elnöke örömmel fogadta el a halasiak meghívását, hiszen mint mondja, céljaikat és elképzeléseiket a lehető legszélesebb körben szeretnék megismertetni.

Az óvodai ünnepség után a nemzetőrök a Kuruc Vitézek téri református temetőbe vonultak, ahol Sass Károly sírjánál töltöttek el néhány percet. A halasi egyesület vezetője azt mondja, tevékenységüket igyekeznek párt- és politikamentesen végezni. Szeretné, ha a város és a lakosság is elismerné azt, amit csinálnak.

A nap folyamán több megemlékezés is zajlott a temetőben. Délben például a Vári Szabó István Szakközépiskola diákjai koszorúzták meg iskolájuk névadójának sírját.

Szöveg-fotó: Szőri Attila

{phocagallery view=category|categoryid=791|limitstart=0|limitcount=0}