A sofőr okolható a kéthalálos balesetért
A Halasmédia értesülése szerint a napokban vádemelési javaslattal lezárult a márciusi, két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset nyomozása. A halasi kapitányság nagyon alapos és korrekt vizsgálattal igyekezett kideríteni azt, hogy miért halt meg egy 17 éves lány és egy 19 éves fiú. Az eljárás szerint egyébként a sofőr okolható a tragikus eseményért, mert nem a megengedett sebességgel közlekedett a jánoshalmi úton.
A sofőr okolható azért a kéthalálos balesetért, amely márciusban történt a jánoshalmi úton. Középiskolájukba tartó diákok közül ketten lelték halálukat a kettészakadt Audiból kirepülve. Társuk, aki a járművet vezette, életveszélyes állapotban került a szegedi klinikára. Az ügy óriási médiaérdeklődést váltott ki és szinte az egész közvéleményt sokkolta a 17 éves lány és a 19 éves fiú tragikus sorsa. A halasi kapitányság közlekedésrendészete a kellő alapossággal igyekezett minden részletet felderíteni. Több szakértőt is bevontak az ügybe és úgy tudjuk, hogy a napokban befejeződött az eljárás. A vizsgálat szerint a 21 éves sofőr túllépte a megengedett sebességet, ezért következhetett be a baleset. Ezért ellene vádemelési javaslattal élt a közlekedésrendészet. Az orvosszakértőtől arra kerestek választ, hogy túlélték volna-e a balesetet a fiatalok, amennyiben használják a biztonsági övet. Úgy értesültünk, hogy a szakember megállapítása szerint ugyanilyen következménye lett volna a nagyerejű ütközésnek az öv használatával is. A rendőrség egyébként holnapra ígért hivatalos tájékoztatást.
Jáger Levente