A várostól kér „levegőt” a KNKSE

Napok óta tudni, hogy komoly bajok vannak a Kiskunhalas NKSE-vel, a játékosok és az edző sem kapta meg hónapok óta jogos járandóságát. A problémákat heteken át az öltözőn belül lehetett őrizni, de a helyzet olyan súlyossá vált, hogy Golovin Vlagyimir a nyilvánosság előtt is beszélt a nehézségeikről. Holnap a képviselő-testület rendkívüli ülését a KNKSE miatt hívták össze, az egyesület most az önkormányzattól kér egy kis „levegőt” a túléléshez.

 

Hónapok óta nem kaptak fizetést a Kiskunhalas NKSE játékosai, és az edző sem jutott hozzá jogos járandóságához. A helyzet egyre súlyosabbá vált, a csapat, a szakvezetés türelmes, megértő volt, ráadásul még kiválóan is kézilabdázott. Az öltöző falai között lehetett tartani a bajokról szóló híreket, de ez egészen múlt hétig volt tartható. Akkor Golovin Vlagyimir elsőként a Sportmagazinban beszélt a kialakult krízisről. Kovács Attila elnököt megszólaltatta a tegnap megjelent Tükör, abból az derült ki, a vezetőség igyekszik megbirkózni a helyzettel, de ez csak kis lépésekben halad. Azt is lehetett hallani napok óta, hogy a politika és a város siethet elsőként az egyesület segítségére, Most úgy tűnik, hogy a túlélést a képviselő-testület holnap döntése jelentheti a klub számára. A kizárólag a KNKSE miatt összehívott rendkívüli testületi ülésen a kézilabda támogatása lesz. Ezt követően, ha a többség úgy dönt, 5 millióhoz juthat a halasi csapat. Ennek fedezetéül a költségvetés során megszavazott 2, 5 millió forintos támogatás, valamint az interpellációs keretből átcsoportosított 2,5 millió forint szolgál. Mindezt kemény feltételekkel kap(hat)ja csak meg az egylet. 2, 5 milló forintot vissza kel fizetniük november végéig, a másik 2,5 milliót pedig a Városgazda Zrt-nek kell juttatni az eddig felhalmozott tartozásaik okán. Ezek a ki nem egyenlített távhőszámlák kapcsán keletkezett restanciája a Kiskunhalas NKSE-nek. A feltételek között szerepel még egy pénzügy ütemterv, amely a következő évi szezon költségeit tartalmazza, valamint a június 30-ig az egyesület várható kiadásairól, a fennálló tartozásokról szóló kimutatás készítése. Ehhez mellékelni kell a kifizetések biztosításához szükséges támogatói nyilatkozatokat is. A Kiskunhalas NKSE a várakozásokat jócskán túlszárnyalva az alapszakasz 6. helyén végzett és a rájátszás során esélyese az 5. hely megszerzésére. Ez még az egyesület fennállása óta sohasem sikerült. A csapatot és az edzőt óriási népszerűség övezi nemcsak a városban, hanem az egész országban.

Jáger Levente