Adóslista - sokan reagáltak a felszólításokra
Körülbelül kétszázan rendezték az elmaradásaikat és mintegy 34 millió forint hátralékot fizettek be eddig a város kasszájába október eleje, vagyis a halasi helyi adókkal tartozók listájának a nyilvánosságra hozatala óta.
A magánszemélyek és egyéni vállalkozók 14 milliót, a cégek körülbelül 20-at. Október második felében minden tartozó fizetési felszólítást kapott az önkormányzattól. Erre is már sokan reagáltak, voltak, akik fizettek, míg mások részletfizetési lehetőséget kértek. Úgy tudjuk, a többi tartozó némi türelmi idő után arra számíthat, hogy megindítják ügyükben az ilyen esetekre előírt eljárást.
A város internetes honlapján, a kiskunhalas.hu-n folyamatosan változik az adóhátralékosok listája. Aki rendezni tudja az elmaradását és ezt személyesen igazolja az önkormányzat adócsoportjánál az 24 órán belül lekerül róla, a többi befizető nevét a könyveléseket követően veszik le.
Szöveg: Fehér Erika