Alen versenye az Eurosport 2-n
Archívum

Alen versenye az Eurosport 2-n

A FIM Superstock 1000 Kupa egyedüli magyar versenyzőjeként helytálló Györfi Alen számára eddig biztatóan alakul a 2013-as monzai versenyhétvége. A BMW érzésre sokkal jobban szuperál, mint Aragónban vagy Assenben, de a kanyarsebesség még mindig nem az igazi. Már majdnem, de még mindig nem. Alen csapatával együtt ezért azon dolgozik, hogy holnapra az utolsó mozaikkockákat is a helyükre rakják, és megszerezzék első idei pontjaikat a bajnokságban. A 19. helyről indulva ez mindenképp reális célkitűzés lehet.

A péntekről szombatra virradó éjszaka végig esett az eső Monzában, így a FIM Superstock 1000 Kupa szombat délelőtti szabadedzésére még félig-meddig vizes, felszáradó félben levő pályán került sor. A H-Moto Team színeiben versenyző Györfi Alen ennek megfelelően nem is vállalt túlzott kockázatot a csúszós aszfalton, és csupán óvatosan finomítgatott tovább BMW S1000 RR versenygépe futómű-beállításain, illetve motorelektronikáján.

A kiskunhalasi versenyző pénteken a 13. helyet szerezte meg az ideiglenes rajtrácson, így jó előjelekkel várta a végső rajtsorrendről döntő második időmérő edzést, melyet szombat késő délután rendeztek a legendás olasz versenypályán. Erre a mindent eldöntő edzésre már teljesen felszáradt az aszfalt, így borítékolható volt, hogy az előzőnapi jó szereplés hamar jelentőségét veszti majd, és mindenképp javítania kell Alennek saját legjobbján, ha meg akarja őrizni kedvező rajtpozícióját.

Korábbi Európa-bajnokunk nem is tétlenkedett, rögtön a kvalifikáció elején kihajtott a pályára, és egyből le is faragott egy másodpercet tegnapi legjobbjából. Ezt követően a bokszba gurult új gumikért, majd egy újabb fél másodperces javítást eszközölt köridején, amivel feljött a 16. helyre (közben a többiek is folyamatosan javítottak) a 32 fős nemzetközi mezőnyben.

A végén, a második szett friss gumin még tovább tudott faragni picit saját legjobbjából, de a többiek még többet gyorsultak, így 1:49.148-as ideje végül a rajtrács 19. helyére volt elég. Az ígéretes tempót tehát most nem sikerült kiemelkedően jó rajtpozícióra váltani, ám az mindenképp biztató lehet a vasárnapi verseny előtt, hogy előtte rendkívül szoros a mezőny, a 15. helyezett pilóta is csak fél másodpercre van tőle. Ráadásul, a BMW végsebessége is a legjobbak között szerepel (313,2 km/órával hasított a célegyenesben), ami talán valamelyest megkönnyítheti a felzárkózást a holnapi futamon.      

Biztató jelek tehát vannak, ezeket próbálja meg Alen holnap kézzel fogható eredményre és lehetőleg bajnoki pontokra váltani.

Györfi Alen #40
„A motor jó. Úgy érzem, most érkeztünk el vele arra a pontra, amikor már tényleg csak nüánszokon múlik minden, és tényleg csak apróságokon kell változtatni. Benne vagyunk a boly sűrűjében, és hihetetlenül szoros körülöttünk a mezőny, egy másodpercen belül vagyunk 13-an. Igazából azt kellene most elérnünk első körben, hogy ennek a bolynak az élén legyünk és ne a közepén, mivel ez már stabil pontszerzést jelentene. Közel vagyunk, de még nem vagyunk ott teljesen. A végsebességünk jó, de hiába, mert nem ezért adják a pontokat. Az egész kör tekintetében kell gyorsnak lennünk, ezért úgy gondolom, hogy elsősorban még mindig a kanyarsebességen kell javítanunk, amit a futómű finomhangolásával érhetünk el. Ma este tartunk egy megbeszélést, amin meg fogunk hozni egy fontos döntést annak kapcsán, hogy milyen irányban induljunk el a futóművel, és holnap reggel ennek megfelelően állítani fogunk a motoron a warm up alkalmával. Már látjuk a célt magunk előtt, elérhetőnek érezzük a pontszerzést, és mindent megteszünk, hogy minél hamarabb el is érjünk oda.”

A FIM Superstock 1000 Kupa monzai versenyét vasárnap 10 óra 30 perctől az Eurosport2 élőben közvetíti. Szurkoljunk együtt Alennek!