Az ország egyik legnagyobb utánpótlás versenye Halason
Archívum

Az ország egyik legnagyobb utánpótlás versenye Halason

Augusztus első hétvégéjén városunkban, a méltán nemzetközi hírű lovasbázison rendezik a Championatus elnevezésű országos utánpótlás lovasversenyt, amely egyben minősítő viadal is. Eddig 94 nevező 125 lóval jelezte részvételi szándékát, de ez a szám még bőven emelkedik a következő napokban.

Péntekig kell a boxokat lefoglalni, de a hétvégi domaszéki verseny is meghatározza a halasi nevezéseket. A szervezésben Babó Szilvia mellé csatlakozott Berta Gábor és Zahorán Ágnes is, így egyre többen dolgoznak, a Városgazda Zrt-vel együtt, az esemény sikeres lebonyolításában. A háromnapos lovas bajnokságra a belépés ingyenes lesz, sőt reggeltől késő délutánig büfé, kézműves sátor és kirakodó vásár is várja az érdeklődőket.

Szöveg: Tóth István