Babós a döntőben, Farkas kiesett
Archívum

Babós a döntőben, Farkas kiesett

Babós László (a kép bal oldalán), a Halasi Box Club kiválósága holnap délelőtt az aranyéremért küzdhet az 56 kg-os súlycsoportban a Magyar Köztársaság ifjúsági bajnokságán. A harmadik versenynapon Laci sokkal jobb boksszal verte ellenfelét, Mizsei Györgyöt, akinek kevés esélye volt a kiváló formában lévő halasi fiúval szemben. Farkas Istvánért (a kép jobb oldalán) is nagyon szorítottunk, az első menetben jobb is volt, mint ellenfele Sárga Attila, ám a folytatásban lelassult, így kiesett.

Megvan az első halasi döntőse a Magyar Köztársaság ifjúsági ökölvívó bajnokságának. Babós László, az 56 kg-os súlycsoportban az örök rivális, Mizsei György ellen lépett szorítóba. A két fiú a nézőtérről és a ring mellől hatalmas üdrivalgást hallhatott, amely plusz energiákat mozgósíthatott. Laci jól küzdött és volt több pontos ütése is a kellemetlenül bokszoló ellenfelével szemben, szemmel láthatóan jobb volt, mint a félegyházi fiú. A halasi tehetség a második menet végén és a harmadik menetben is többször betalált, így nem volt meglepő, hogy a végén az ő kezét emelte magasra a vezetőbíró. A nézőtér tombolt, Lacinak nagyon sokan gratuláltak. Nem sokkal később kiderült, hogy az előzetes esélyeknek megfelelően az aranyért a diákolimpiai bajnok, győri Sinkó Zoltánnal bokszol Babós Laci. A mérkőzés holnap délelőtt 9 órától kezdődik a városi sportcsarnokban. Laci előtt Farkas István, a 49 kg-osok között lépet szorítóba. A legjobb négy között, a döntőért küzdhetett a HBC válogatott versenyzője. Pista az első menetben jobb volt, mint ellenfele Sárga Attila, ám a folytatásban lelassult, pontatlanabbá vált. Ennek nyomán riválisa jutott a holnap délelőtti döntőbe. Ma kora este, a nap 15. párosításaként Kertész Kovács Ádám fináléba kerüléséért szoríthatunk majd. A bajnokság a végjátékához közeledik, az összecsapásokat a helyszínen tekinti meg Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség főtitkára is.

Kép-szöveg: Jáger Levente