Bravúr: nyertünk Fehérváron! (frissítve edzői értékeléssel)
Szép győzelemmel és a 6. hely megszerzésével köszönt el az idei NB I-es szezontól a Kiskunhalas NKSE. Az utóbbi évek legnagyobb meglepetését produkáló és legjobb eredményét elérő csapata nyerni tudott Székesfehérvárott.
Óriási bravúrt hajtott végre a Kiskunhalas NKSE az NB I-es női kézilabda-bajnokság rájátszásának utolsó fordulójában. A halasiak az ellen a Székesfehérvár ellen léptek pályára, amelyet az alapszakaszban nem sikerült idegenben legyőzni és a rájátszás hazai meccsén is Pal Aldrup Jensen csapata nyert. A helyszíni beszámolók szerint a hazaiak mindent megtettek a saját sikerükért és a játékvezetők erőteljesen tolerálták a két kezes lökéseket, sőt azt is, hogy Drávai Gyöngyit fejbe rúgták. Ezek ismeretében a félidőbéli 13-13 is remek eredménynek számít. A szünet után a csapatok csaknem ugyanannyi gólt dobtak, mint az első 30 percben, de a mieink eggyel többet, így mienk lett a fontos két bajnoki pont. A mindent eldöntő gólt Drávai Gyöngyi szerezte büntetőből. Székesfehérvár - Kiskunhalas NKSE 25-26 (13-13). Az idegenbéli győzelemmel a halasiak megszerezték a 6. helyet a tabellán. Következhet a Magyar Kupa négyes döntője, május 25-én, 17 órától a Ferencvárossal játszanak a lányok a fináléba kerülésért.
Jáger Levente
A szív diadala
- Nem játszottunk jól, darabos volt a játékunk, de a szívünk a helyén volt. Ugyanazokat az erényeket mutattuk, mint a bajnokság elején. Ez a győzelem egyértelműen a szív diadala volt. A lányok nagyon akartak, mindenki odatette magát a pályán. Azt kell mondanom, hogy az egész csapat óriási dicséretet érdemel. Nagy eredmény ez a 6. hely, pláne a körülmények ismeretében- fogalmazott a lefújást követően telefonos érdeklődésünkre Golovin Vlagyimir, a Kiskunhalas NKSE edzője.