Darázscsípés utáni életmentés az 53-as főúton
Sziréna

Darázscsípés utáni életmentés az 53-as főúton

Vass Vanessa őrmester, és Müller János őrmester életet mentett. A kiskőrösi járőrpár szolgálatellátás közben egy autósra figyelt fel, akinek segítségre volt szükségre. A férfit darázs csípte meg, mint kiderült, erre allergiás volt. A két egyenruhás járőrautóval, szirénázva indult a halasi kórház felé, közben a mentőket is értesítették. A sofőr állapota folyamatosan romlott, de a járőr a telefonos instrukciók alapján gondoskodott a férfiről, aki idejében kórházba került.

Egy életmentésről számolt be a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közösségi oldala. Vas Vanessa őrmester, és Müller János őrmester Kiskőrösről Soltvadkertre tartottak szolgálati autójukkal, amikor  egy velük szemben közlekedő gépjármű sofőrje bekapcsolta az elakadásjelzőjét és az úttest szélére állva legyező kézmozdulatokkal jelezte, hogy segítségre van szüksége. A kiskőrösi járőrök azonnal megfordultak.

Az autóból kiszállva a férfi elmondta, hogy egy darázs berepült az utastérbe, és megcsípte a nyakán. Kiderült az is, hogy allergiás erre, de nincs nála a gyógyszere. Miközben a járőrautóba ültették a szerencsétlenül járt sofőrt, jelentették a rendőrség ügyeletére a történteket, majd megkülönböztető jelzéssel elindultak a kiskunhalasi Semmelweis Kórház felé. Eközben az ügyeletes felvette a kapcsolatot a mentőkkel, akik Kiskunhalasról indultak el a betegért.

A  közleményből kiderült, hogy Vanessa, és János folyamatosan tartották a kapcsolatot a mentőszolgálat diszpécserével, aki instrukciókkal látta el őket az elsősegélyről. A férfi állapota rohamosan romlott, rövid időre az eszméletét is elvesztette. Szerencsére még Kiskunhalas előtt megérkeztek a mentők, akik azonnal ellátták. Ezt követően láthatóan javult a férfi állapota, kommunikatívabbá vált, perceken belül kórházba vitték további kezelésre- olvasható a főkapitányság közösségi oldalán. 

Fotó: facebook.com