Délután kiderülnek az új utcanevek

Délután ismét összeül a város képviselő-testülete, a legtöbb helyi polgárt érintő napirend, az utcanevek tervezett megváltoztatása lesz. A két szakbizottság már megtette javaslatát, a képviselők pedig majd megszavazhatják ezeket. Ha minden az eredeti javaslat szerint megy, akkor 12 közterület kap új nevet.

A Fazekas Gáborból Fazekas Mihály, az Erdei Ferencből Erdei lehet. Ma délután dönt a képviselő-testület 12 halasi közterület új elnevezéséről. Mint emlékezetes egy évvel ezelőtt született már ilyen javaslat, de akkor lekerült a napirendről. Most a törvényi felhatalmazás, valamint a Magyar Tudományos Akadémia szakvéleménye már kellő alapot teremt a módosításokra. Két szakbizottság is tárgyalt a tervezetről, és konkrét javaslat kerül a testület elé. Ha minden az előzetes egyeztetések alapján történik, akkor két tér és tíz utca kap új nevet.  A két bizottsági ülésen egy tartózkodás és két nem szavazat volt tíz támogató voks mellett.  Többek között Garbai, Marx, Ságvári, Fazekas,  Kocsis, Kovács neve eltűnik vagy némileg módosul a helyi közterületi táblákon. Lesz Eskü, Avar, Szent István, Sétáló, Gárdonyi, Móra és Berki Viola is, ha ezekre a képviselő-testület igen mond. A közgyűlésen a 15. napirend lesz az utcák, terek ügye. Az ülés élő, egyenes adásban közvetíti a Halas Televízió. (A témával bővebben foglalkozik a Halasi Tükör legfrissebb száma, amelyből kiderül, hogy milyen új elnevezéseket szerettek volna a polgárok.)

Jáger Levente