
Archívum
Dobd be magad, hogy gyakorolhass!
Ezzel a figyelemfelkeltő címmel indult útjára az a TÁMOP projekt, melyre a Kiskunhalasi Református Egyházközség 23.592.562 forintot nyert.
Az Új Széchenyi terv részeként megvalósuló pályázat az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával jön létre, lényege pedig, hogy a résztvevő diákok önkéntesként segíthetnek embertársaiknak.
Az idén május 2-ától jövő év április 30-áig tartó projektben résztvevő tanulók különböző intézményekben segítik majd az idős embereket vagy éppen az óvodásokat, bölcsődéseket. Az iskola diákönkormányzatának elnöke maga is részt vesz a projektben. Mint mondja, számára nem volt kérdéses, hogy segíteni fog embertársain. Varga Judit igazgatónő büszke arra, hogy a sziládys diákok fontosnak tartják az önkéntességet.
Szöveg-fotó: Szőri Attila
{phocagallery view=category|categoryid=895|limitstart=0|limitcount=0}