Donát harmadik az OB döntőn
Archívum

Donát harmadik az OB döntőn

Jerémiás Donát, a Szilády Áron Református Gimnázium tanulója, május 31-én pénteken, a diákolimpia országos döntőn, a III. korcsoportban, összetett, négytusa versenyben egyéniben bronzérmes helyezést ért el.  Budapesten, a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján rendezett, 149 főt számláló döntőben, meglehetősen mostoha időjárási körülmények között remekelt a kiskunhalasi atléta.

 

Jerémiás Donát edzője, Szloboda Mihály elismerően nyilatkozott, a tehetséges, fiatal atléta budapesti versenyzéséről. „A 23 csapat jelenléte (a csapatok 6 fősek szerk.), a stadion impozáns, szinte nyomasztó nagysága nem befolyásolta negatívan Donát teljesítményét. Inkább az időjárás nehezítette a szereplést, mert a 60 méteres síkfutást bőrig ázva kellett megtennie tanítványomnak.

600 méteren fantasztikus energikus versenyzéssel remekelt Donát. Kislabda dobásban és távolugrásban pedig bőven maradt még benne. Összességében úgy vélem, fontos állomás az összetett, egyéni harmadik helyezés. Donát korosztályában ott van a legjobbak között a hazai elitben és képes túlszárnyalni bőven mostani eredményeit. Bízom benne, hogy még a szezonban többször bizonyítani fogja rendkívüli képességeit. Ezért sokat dolgozunk és talán a halasi atlétika jelenlegi viharvert helyzetének is használhat országos eredményessége.”

Jerémiás Donát versenyszámonkénti eredményei:

Kislabda: 49,91 méter
60 m: 8,44 másodperc
Távolugrás: 5,55 méter
600 m: 1 perc 34,84 másodperc
Összetett: 726 pont

Donátot nagyapja, Dr. Jerémiás Attila, sokszoros orvos világbajnok, veterán dobóatléta is elkísérte a döntőre és biztatta a jó eredmény elérése érdekében. Kiskunhalason egyébként, jobb időjárási körülmények között, a járási versenyen 745 pontot ért el a fiatal atléta.

Szöveg: Kovács Iván, kép: Gyöngyi Henriett