
Sport
Dóra nemzetközi 3-as szintű díjugrató bírói vizsgát tett
Kiskunhalas a Hirling József Lovasparknak köszönhetően a régió lovassport központja. A versenyek a szabadtéri szezonban szinte egymást érik hétvégenként. A megméretések fontos része a zsűri, amelyről a beszámolók során ritkán esik szó. A napokban sportdiplomáciai sikert ért el az egyik kiskunhalasi díjugrató versenybíró, Dr. Juhász Dóra, aki Svájcban tett sikeres level 3-as nemzetközi versenybíró vizsgát – tájékoztatta szerkesztőségünket édesapja, Juhász Tibor, aki szintén nemzetközi díjugrató versenybíró. (címképen Dr. Juhász Dóra, a vizsgáról szóló diplomával)
A díjugrató versenybírói kategóriákban négy szint van nemzetközi vonatkozásban. Az egyes a belépő szint. A kettes szintű minősítéssel rendelkezők már komolyabb feladatokat vállalhatnak nemzetközi zsűriben. A hármas szint, az nagyon nagy lépés, ők már az egész versenyért felelős bírók lehetnek és elláthat olimpián, világkupán zsűri tagi feladatokat. Ez utóbbi bírói tudásszintet sajátította el Dr. Juhász Dóra és tett eredményes vizsgát abból Svájcban. Továbblépési lehetősége lesz Dórának a négyes szintre, amely a szakmai ranglétra csúcsa. Az ilyen minősítéssel rendelkezők már EB, VB és olimpiai lehetőséget és persze felelősséget kapnak.
Képforrás: Dr. Juhász Dóra