Édes anyanyelvünk
Archívum

Édes anyanyelvünk

Fodor Dóra a Szilády-gimnázium 10.a osztályos diákja az "Édes anyanyelvünk verseny "megyei fordulóján 2. helyezést ért el, és bejutott az országos döntőbe.

„Április 19-én került megrendezésre a Bibó-gimnáziumban az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei fordulója. A megmérettetés két részből állt. Először egy négy oldalas feladatlapot kellett kitöltenünk, amelyben helyesírási szabályok alkalmazása, idegen szavak meghatározása, mondatelemzés és még sok más jellegű feladat volt.

Ezt követően kaptuk meg a 4 db szóbeli témát, melyek közül egyet kellett kiválasztanunk. Negyed óra felkészülési idő után a zsűri és a vendégek elé kiállva, egy előre bekészített pulpituson kellett három perces szónoklatot tartanunk. Én a változás előnyeiről és hátrányairól beszéltem...

A döntőre való felkészülés során gyakorolnom kell a szituációs feladatot, nem árt felfrissíteni a helyesírási szabályokat sem, és minden bizonnyal magolhatom az idegen szavak és kifejezések szótárát is. Nem lesz egyszerű, de bízom benne, hogy Patri néni ismét a segítségemre lesz. Köszönet a felkészítésért" - nyilatkozta Dóra.

Fotó: Bertalan Gábor