Égett a sóstói nádas
Archívum

Égett a sóstói nádas

Mintegy másfél hektáros területen égett a nádas, valamint az aljnövényzet a Sóstó mellett. Ez önmagában nem is lett volna akkora probléma, csakhogy a halasi tűzoltók éppen Rém és Érsekhalma környékén segítették ki kollégáikat, így az itteni tűzhöz Soltvadkertről, Kiskunfélegyházáról és Szegedről érkeztek egységek.

Kora este kigyulladt a Sóstó mellett a nádas és az aljnövényzet. A füstöt messziről lehetett látni.  A másfél hektárt érintő lángok azért váltak veszélyessé, mert a halasi egységek Rém és Érsekhalma környékén dolgoztak, ugyanis ki kellett segíteni az ottani kollégáikat. A halasi laktanyában a műszaki mentőszer kétfős személyzete és az emelőkosaras jármű maradt, előbbi érkezett elsőként a helyszínre.

Közben a megyei bevetésirányítás riasztotta a soltvadkerti önkormányzati, valamint a kiskunfélegyházi és szegedi hivatásos erőket. Az oltást Babud Jenő alezredes, a katasztrófavédelmi kirendeltség helyi vezetője irányította. A helyszínen megtudtuk, hogy az elsőként kiérkező halasi és soltvadkerti egységeknek sikerült megakadályozni, hogy a tűz továbbterjedjen a parkerdőre. Az utómunkálatok nem sokkal fél nyolc után értek véget. A területre a mezőőrök és a halőrök vigyáznak. A keletkezési ok ismeretlen.

Kép-szöveg: Jáger Levente

{phocagallery view=category|categoryid=574|limitstart=0|limitcount=0}