
Archívum
Embercsempészt fogtak
Két, embercsempészettel gyanúsított magyar állampolgárt és három koszovói állampolgárt tartóztattak fel Tompán a határrendészek. Kiderült, hogy a sofőr néhány perccel korábban vette fel autójába a három külföldit, akik aztán elfogásuk után menekültstátuszt kértek.
Tompa belterületén állítottak meg egy járművet a határrendészek és a megyei főkapitányság járőrei. Az igazoltatáskor kiderült, hogy két magyar, és három koszovói állampolgár ül a járműben, akiket nem sokkal korábban vett fel a sofőr. Az utasok Kiskunhalasra akartak jönni.
Az elszámoltatásukkor kiderült, hogy a koszovóiak a zöldhatáron szöktek be az országba. Ők az eljárás elején menekültstátuszért folyamodtak. A két magyar, egy 44 éves férfi és egy 28 éves nő ellen embercsempészet alapos gyanúja miatt indult eljárás, egyiküket, L. Ferencet őrizetbe is vették.
Jáger Levente